Back to top

Az új jogszabály miatt több ezer ital- és ételautomata tűnhet el

Több ezer ital- és ételautomata tűnhet el és üzemeltető cégek is megszűnhetnek, mivel az új jogszabály hátrányosan érinti a működtetőket, egyes előírásai pedig teljesíthetetlenek - közölte a Magyar Ital- és Áruautomata Szövetség csütörtökön.

A szervezet szerint az ágazat működését szabályozó új jogszabály miatt drasztikusan emelkednek a működési költségek, ami az automaták számának csökkenését és a fogyasztói árak emelkedését okozhatja.

Ismertették, hogy a berendezéseket még az idén el kell látni automata felügyeleti egységgel, amely az értékesítési adatokat rögzíti és elküldi az adóhatóságnak, de a december 1-jei határidőre ezek legyártása és beüzemelése a szervezet szerint irreális. Hozzátették: az adatrögzítő egységeket és az adatszolgáltatást végző postai szolgáltatás részleteit még senki nem ismeri, ráadásul az adatszolgáltatás díja is az üzemeltetőket terheli.

A vállalkozók nincsenek tisztában az igénybe vehető állami támogatás feltételeivel sem, így nem tudnak felelős üzleti döntést hozni a készülékek üzemeltetéséről - hívták fel a figyelmet.

A szervezet szerint az automaták adattovábbítási költsége jóval magasabb lehet, mint amennyit a lényegesen nagyobb bevételt generáló online pénztárgépek üzemeltetői fizetnek.

Az érdekképviselet támogatja az ágazat kifehérítését, és a kormány segítségét kéri a mindenki számára elfogadható működési keretrendszer létrejöttéhez - hangsúlyozzák az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Forrás: 
MTI-Eco

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Erzsi (néni) krumplis rétese – a mi helyi értékünk

Aki kóstolta már a rezi Reichenwaller Erzsébet krumplis rétesét, egyetért azzal, hogy legalább a helyi értéktárban ott a helye.

Hogyan csökkenthető az anti­bio­tikum-rezisztencia?

A WHO határozottan javasolja a gyógyászatilag fontos antibiotikumok használatának csökkentését az élelmiszertermelésre tenyésztett állatok esetében, beleértve az ilyen antibiotikumoknak az állatok növekedésének gyorsítására és diagnózis nélküli betegségmegelőzésre való teljes tiltását.

Génszerkesztés a hatékonyabb élelmiszertermelésért

Amerikai és brit kutatók a világon elsőként hoztak létre olyan génszerkesztett hím állatokat, amelyek spermájának felhasználásával a betegségeknek jobban ellenálló és magasabb húsminőséget biztosító állatok születhetnének, ami hatékonyabbá tehetné az élelmiszertermelést.

Stabilan emelkednek a fogyasztói árak is

Fennmaradt a mezőgazdasági termékek árának emelkedő trendje – derül ki a KSH első féléves adataiból. Az agrár-, az élelmiszeripari és a fogyasztói árak közül az utóbbiak emelkedtek a legnagyobb mértékben.

Sokkal többet költöttünk alkoholra és kávéra a boltokban

Az egy évvel korábbinál majdnem százmilliárd forinttal költöttünk többet élelmiszerre és alkoholra kiskereskedelmi egységekben a kijárási korlátozással terhelt idei második negyedévben.

A második koronavírus-segélyért folyamodhatnak az amerikai farmerek

Az USA agrárminisztériuma bejelentette második segélycsomagját a Covid-19 járvány miatt kieső bevételek, illetve megnövekedett marketingköltségek kompenzálására. Összesen 14 milliárd dollárt osztanak szét a farmerek közt, a korábbinál szélesebb körben.

Vadon termők reneszánsza

Megnőtt az érdeklődés a vadon termő gyümölcsök iránt, mert egészségesek, növényeik pedig a kertben is mutatósak.

Növekedik a dió ára idén

A szárazság, a virágzáskor bekövetkezett fagykárok, valamint a burokfúrólégy rajzása miatt idén sokkal kevesebb dió termett. Az árak már most sem alacsonyak, de további drágulásra van kilátás, ami miatt költségesebb lesz a karácsonyi sütemények elkészítése is.

A Szilvásváradi pisztránggal bővült a földrajzi árujelzővel védett magyar termékek köre

Az Európai Bizottság első alkalommal részesített oltalomban egy magyar édesvízi hal elnevezést. A Szilvásváradi pisztráng oltalom alatt álló földrajzi jelzésként történő bejegyzését tanúsító oklevelet Janusz Wojciechowski mezőgazdaságért felelős biztos adta át Nagy István agrárminiszternek a Mezőgazdasági és Halászati Tanács szeptember 21-i brüsszeli ülése előtt.

Továbbra is középpontban az élelmiszerlánc-biztonság

2020. október 1-jétől az Agrárminisztérium szervezetében, közvetlen miniszteri irányítás alá kerül az országos főállatorvos, és így a teljes élelmiszerlánc-felügyelet. A szervezeti változás hozzájárul ahhoz, hogy Magyarországon még hangsúlyosabbá váljon ez a lakosság és a nemzetgazdaság szempontjából is meghatározó terület.