Back to top

Malacvisítás Túrkevén

Már javában zajlik a XII. Nemzetközi Kevi Böllértalálkozó előkészítése, amit 2018. február 16-17 között tartanak Túrkevén. Határon túli böllércsapatok az idén is beszállnak a versenybe.

Tóth Lajos, az esemény főszervezője elmondta, rendezvényüket 12 évvel ezelőtt, 2007. január 20-án indították útjára a hagyományos népi disznóvágások hangulatának felélesztése céljából. Az idelátogatók betekintést nyerhetnek a húsfeldolgozás teljes folyamatába a szúrástól a kolbásztöltésig. A résztvevő böllérek és segítőik által készített hagymás sült vért, hurkát, kolbászt, orjalevest, toros káposztát és a legkülönfélébb disznótoros finomságot kóstolhatják meg a vendégek.

A rendezvényre az ország több pontjáról érkeznek csapatok, az idén is lesznek határon túli résztvevői a találkozónak, melynek fővédnöke és egyben résztvevője évek óta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.

Az elmúlt évben több, mint ötezren látogattak a böllérfesztiválra

„Az ország, sőt a Kárpát-medence versenyszellemű böllérei, és nézők, érdeklődők százai, ezrei látogatnak el minden évben február második szombatján Túrkevére”- hangsúlyozta Tóth Lajos, hogy a disznóvágásnak tájegységenként megvannak a maga néprajzi, gasztronómiai sajátosságai, melyeket közkinccsé kívánnak tenni.

Az idei rendezvényre eddig több, mint 30 csapat jelezte részvételét az ország különböző pontjairól, valamint a Vajdaságból, Erdélyből és Lengyelországból. Előre láthatólag a XII. találkozónak is különleges színfoltja lesz a Földművelésügyi Minisztérium csapata, valamint a hungarikumokat bemutató kiállítás.

Színes programok teszik vonzóbbá az eseményt

A rendezvény előkészítése minden évben nagyon sokrétű, és sok hónappal a találkozót megelőzően elkezdődik. A hozzá kapcsolódó kulturális programok, kézművesvásár színesítik a programot.

A Nemzetközi Kevi Böllértalálkozót évek óta a Gyógyfürdő szomszédságában található Termál Kempingben rendezik meg.  A rendezvény fő napján - 17-én - 7 órától kezdődik a sertések kábítása, szúrása, az erre a célra kialakított szúró színpadon, majd ezt követően kezdetét veszi a perzselés, feldolgozás.

Mint a főszervező elmondta, hurka- és kolbászkészítésben hirdetnek versenyt a csapatok számára. A döntést nyolc tagú, szakemberekből álló zsűri hozza meg. A helyezést elért csapatok díjakat vehetnek át, továbbá minden csapat egységes ajándékcsomagot kap. A Földművelésügyi Minisztérium, valamint további főtámogatóik számos különdíjat ajánlottak fel.

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A borturizmus az egyik legnépszerűbb a járvány ideje alatt

A Magyar Turisztikai Ügynökség megbízásából egy elemzőcsoport adatai alapján, idén jelentősen megnőtt hazánkban a borászati rendezvények iránti érdeklődés, egész pontosan 50 százalékkal meghaladta a tavaly ilyenkor mért adatokat. Ez magyarázható azzal, hogy az őszi második vírushullám miatt a lakosság szemében felértékelődött a belföldi turizmus, ezen belül is a borturizmus.

Október hosszú hétvégéjén irány: Tállya!

A Tokaji Borlovagrend (Confrérie de Tokaj) elmúlt tíz évében végbement megújulásának egyik fontos bizonyítéka az az éves csúcstalálkozó, melyet idén Tokaji Szüret néven, Tállyán, a Maillot Kastélyban rendeznek meg, tállyai borászatok közreműködésével.

Hungarikum lett a Magyar népmesék rajzfilmsorozat

Tovább bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár. A Hungarikum Bizottság Lakiteleken megtartott ülésén egyhangúan döntött a Magyar népmesék rajzfilmsorozat hungarikummá nyilvánításáról. A Hungarikumok Gyűjteményébe így jelenleg 76 érték tartozik, míg a Magyar Értéktárban található kiemelkedő nemzeti értékek száma 181-re emelkedett.

Amit a sörről tudni érdemes

Országszerte huszonhat kisüzemi sörfőzde várja a látogatókat a Nyitott Főzdék Napján október 10-én üzembejárásokkal, sörkóstolókkal, előadásokkal és egyéb programokkal. Tokajban és Etyeken sör és bor összekóstolással, Budapesten ízhiba- és Oktoberfest sör bemutatóval, Győrújbaráton komlótermesztésről szóló előadásokkal várják a vendégeket az első Nyitott Főzdék Napján.

Hagyományteremtő túrák a Pilisi Parkerdőben is

A Magyar Természetjáró Szövetség a hazai állami erdőgazdaságok és nemzeti parkok szakmai segítségével – hagyományteremtő céllal – invitálja a természetjárást kedvelőket a Kéktúrázás napjára, október 10-ére. A rendezvény lebonyolításában, három szakaszon, a Pilisi Parkerdő munkatársai is aktívan részt vesznek, figyelmet fordítva az aktuális járványügyi szabályok maradéktalan betartására.

A Nagyerdő Napja és konferencia – erdőgazdasági részvétel a debreceni programon

Több rendezvénnyel csatlakozott a NYÍRERDŐ Zrt. a debreceni Nagyerdő Hete programsorozathoz. A Debreceni Értéktár Bizottság és az erdőgazdaság a Debreceni Erdészetnél szervezett konferenciát a város „zöld koronájáról”.

Az erdővel ismerkedhettek kicsik és nagyok egyaránt

Nagy érdeklődés övezte a keddi "Fedezd fel az erdőt az erdészekkel" elnevezésű programot, amit a NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészete és a Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola tartott. A Sóstói-erdőben négy állomáson mutatták be az erdészek munkáját, és például azt, hogy miként hoznak létre új erdőket.

Csík-csodák

A Csík Zenekar alapítója, Csík János népzenész jókedvű muzsikus. Úgy táncol kezében a vonó, hogy örömzenére hívja a zenésztársakat is a legkülönbözőbb műfajokból. Koncertjein egymásra kacsint a hagyományos népzene a legvagányabb pop-rockkal. De mostanában, e vírusvészes kényszerű csend idején a színpadot felváltotta számára a természet.

ERDŐSZ nap – ismét találkoztak a régió erdészei

Jubileumi, tizedik alkalommal találkoztak az észak-alföldi erdészek a regionális ERDŐSZ Nap eseményen, melyet az Erdőspusztai Bemutatóháznál tartottak. A nagy múltú rendezvény a NYÍRERDŐ Zrt. szervezésében valósult meg, melyen részt vettek erdőkezelő szakemberek, magánerdő tulajdonosok és a szakhatóság munkatársai, valamint hozzátartozóik.

Digitális aratás: a Trelleborg csapat nyerte meg a Farming Simulator Liga döntőjét

A hétvégén Erlangenben rendezték meg a Farming Simulator Liga döntőjét, ahol a Trelleborg csapat győzött és elnyerte a 30.000 eurós díjat, miután egy izgalmas meccsen legyőzte a Grimme csapatot. A Corteva a Giants Software által fejlesztett mezőgazdasági témájú videójáték fő szponzora. A játék – amely egy gazdaság tényleges működését és gazdasági vonatkozásait szimulálja - virtuális farmerek milliót vonzza.