Back to top

Szépen nőtt az agrárcégek bevétele 2016-ban

Az élelmiszer-termelésben résztvevő gazdálkodó szervezetek 2016-os pénzügyi elemzését tette közzé az Agrárgazdasági Kutató Intézet. Az élelmiszeripari szakágazatok eredménykategóriái pozitívan változtak az előző évi eredményekhez képest.

Az elemzés célja az élelmiszer-termelésben működő szervezetek 2016-os gazdálkodásának bemutatása a 2015-ös eredményekhez hasonlítva. A mezőgazdaságban és élelmiszeriparban tevékenykedő kettős könyvvitelt vezető társas vállalkozások adóbevallásának adatai pontos (nem becslésen alapuló) információt nyújtanak az üzemek működésének pénzügyi, vagyoni és jövedelmezőségi helyzetéről. Ezen adatok áttekintésével és elemzésével, illetve időbeli összehasonlításával valós képet kapható az érintett ágazatok adott évi teljesítményéről, eredményéről.

A mezőgazdasági társas vállalkozások adózás előtti eredménye 103,4 milliárd forintról 105,4 milliárd forintra, az üzemi tevékenységből származó eredménye pedig 107,3 milliárd forintról 114,8 milliárd forintra emelkedett 2016-ban. Ez utóbbi eredménytöbblet a bevételek 4,5 százalékos (96,3 milliárd forint) növekedésének köszönhető, miközben a ráfordítások szintén bővültek, ám a bevételeknél kisebb mértékben, összességében 4,3 százalékkal (88,9 milliárd forint).

Összességében a mezőgazdasági társas vállalkozások az adófizetési kötelezettséget követően az előző évinél 1,1 milliárd forinttal nagyobb, 95,2 milliárd forint adózott eredményt értek el 2016-ban.

A mezőgazdasági vállalkozások pénzügyi műveleteinek eredménye továbbra is veszteségesnek minősült. Fontos megemlíteni azonban, hogy a számviteli változások befolyásolták az eredmények alakulását.

Annak ellenére, hogy a mezőgazdasági társas vállalkozások száma mintegy 5 százalékkal csökkent, összes eszközállományuk 2,8 százalékkal 3100 milliárd forintra bővült az előző évhez képest. Az eszközállomány növekedését a pénzeszközök és a befektetett pénzügyi eszközök jelentős bővülése eredményezte.

A források között a saját tőke állománya bővült számottevően, azon belül is az eredménytartalék és a jegyzett tőke állománya nőtt érdemben. Míg a tőkeállomány bővült, a kötelezettségek állománya csökkent, ezáltal a mezőgazdasági vállalkozások eladósodottsága tovább javult 2016-ban.

Az élelmiszeripari szakágazatok eredménykategóriái pozitívan változtak az előző évi eredményekhez képest 2016-ban. A legfontosabb változást a pénzügyi műveletek eredményének jelentős emelkedése és pozitív tartományba kerülése jelentette, amely így +4,7 milliárd forintra nőtt 2016-ban. Ennek hátterében elsősorban a pénzügyi műveletek bevételeinek kismértékű, 3,3 százalékos növekedése, illetve a ráfordítások jelentős, 19,1 százalékos csökkenése állt.

Az élelmiszeripari szakágazatok jövedelemhelyzetének pozitív irányú változását mutatja, hogy tovább javult az árbevétel-arányos nyereség (ROS) 3,3-ról 3,8 százalékra. Annak ellenére, hogy az élelmiszeripari társas vállalkozások száma a 2015. évi 5335-ről 5250-re csökkent, az összes eszközállományuk 7,2 százalékkal 2633,1 milliárd forintra bővült az előző évhez képest. Az eszközökön belül az állományok megoszlása hasonló volt az előző évihez. Az eszközök állományának 177,5 milliárd forintos növekedését a befektetett eszközök 111,7 milliárd forintos bővülése segítette legnagyobb mértékben. A források esetében a tárgyévi növekményt teljes egészében a saját tőke növekedése okozta, és valamelyest a kötelezettségek csökkenése is ellensúlyozta.

Forrás: 
nak.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Hogyan csökkenthető az anti­bio­tikum-rezisztencia?

A WHO határozottan javasolja a gyógyászatilag fontos antibiotikumok használatának csökkentését az élelmiszertermelésre tenyésztett állatok esetében, beleértve az ilyen antibiotikumoknak az állatok növekedésének gyorsítására és diagnózis nélküli betegségmegelőzésre való teljes tiltását.

Digitális aratás: a Trelleborg csapat nyerte meg a Farming Simulator Liga döntőjét

A hétvégén Erlangenben rendezték meg a Farming Simulator Liga döntőjét, ahol a Trelleborg csapat győzött és elnyerte a 30.000 eurós díjat, miután egy izgalmas meccsen legyőzte a Grimme csapatot. A Corteva a Giants Software által fejlesztett mezőgazdasági témájú videójáték fő szponzora. A játék – amely egy gazdaság tényleges működését és gazdasági vonatkozásait szimulálja - virtuális farmerek milliót vonzza.

Egy bűnszervezett 500 millió forint értékű EU-s támogatást tulajdonított el

Több mint száz vádlott ellen emelt vádat a főügyészség költségvetési csalás bűntette miatt, az elsőfokú ítéletben a bíróság több terheltet súlyos, letöltendő szabadságvesztésre ítélt, közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn.

Génszerkesztés a hatékonyabb élelmiszertermelésért

Amerikai és brit kutatók a világon elsőként hoztak létre olyan génszerkesztett hím állatokat, amelyek spermájának felhasználásával a betegségeknek jobban ellenálló és magasabb húsminőséget biztosító állatok születhetnének, ami hatékonyabbá tehetné az élelmiszertermelést.

Stabilan emelkednek a fogyasztói árak is

Fennmaradt a mezőgazdasági termékek árának emelkedő trendje – derül ki a KSH első féléves adataiból. Az agrár-, az élelmiszeripari és a fogyasztói árak közül az utóbbiak emelkedtek a legnagyobb mértékben.

Az Agrárkamara elkészíti a tagdíjbevallást tagjai helyett

Október végéig kell befizetni a tagdíjat. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) csökkenti tagjai adminisztrációs terheit azzal, hogy idéntől elkészíti tagdíjbevallásukat, hasonlóan a NAV általi SZJA-bevallásokhoz.

Célegyenesbe fordultak a KAP reform tárgyalásai Brüsszelben

A Tanács elnökségét ellátó Németország célja, hogy a tagállamok októberben elfogadják a tanács álláspontját a Közös Agrárpolitika új szabályrendszeréről. A megállapodást előkészítendő az uniós mezőgazdasági miniszterek a legfontosabb fennmaradó vitás kérdéseket vitatták meg szeptember 21-i brüsszeli ülésükön.

Sokkal többet költöttünk alkoholra és kávéra a boltokban

Az egy évvel korábbinál majdnem százmilliárd forinttal költöttünk többet élelmiszerre és alkoholra kiskereskedelmi egységekben a kijárási korlátozással terhelt idei második negyedévben.

A második koronavírus-segélyért folyamodhatnak az amerikai farmerek

Az USA agrárminisztériuma bejelentette második segélycsomagját a Covid-19 járvány miatt kieső bevételek, illetve megnövekedett marketingköltségek kompenzálására. Összesen 14 milliárd dollárt osztanak szét a farmerek közt, a korábbinál szélesebb körben.

Vadon termők reneszánsza

Megnőtt az érdeklődés a vadon termő gyümölcsök iránt, mert egészségesek, növényeik pedig a kertben is mutatósak.