Back to top

Újra látogatható az egykori fúrótoronyból lett kilátó Nagykanizsán

Bár a tavasz nem a legszebb arcát mutatta, mégis sokan jelentek meg a Csónakázó-tó feletti kilátó átadásán, amit 10 év után vehetnek újra birtokba a kirándulók. A 48 méter magas építmény 125 millió forintból újult meg, és páratlan panoráma nyílik róla a környékbeli tóra és parkerdőre.

Fotó: Tóth-Gál Enikő
Jelentős fejlesztési beruházás keretében újították fel a Csónakázó-tónál található kilátót, mely fontos jelképe ennek a tájnak - mondta az avató ünnepségen Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. Egyszerre szimbolizálja a történelmi hagyományokat és a megújulásba vetett hitet is.

Emlékeztetett rá, hogy az állami erdészetek egyik fontos feladata, hogy az erdőket az emberek számára nyitottá tegyék. Ennek jegyében 2010 óta összesen 71,3 milliárd forintot fordítottak az erdők megújulására, amelyből 17,3 milliárdot közjóléti beruházásokra költöttek. Utóbbi program keretében 37 új kilátó épült és 31-et újítottak fel, továbbá 26 új szálláshely jött létre, miközben 75 – esetenként igencsak leromlott állapotú – turistaszálló és erdei szálláshelyet hoztak helyre.

Fotó: Tóth-Gál Enikő
Mindezen felül 14 új látogatóközpontot alakítottak ki és hetet felújítottak. Évente 80 ezer diáknak nyújtanak kikacsolódási és tanulási lehetőséget a 36 erdészeti erdei iskolában, melyből 13 új, további 18-at pedig felújítottak - ismertette Fazekas Sándor.

Fotó: Tóth-Gál Enikő
Tíz évvel ezelőtt kellett lezárni a kilátót, mivel életveszélyessé vált – mondta el Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója. Addig a környék meghatározó része volt, népszerű a turisták és a helyiek körében is.

A tó melletti parkerdő fejlesztési tervét már 1971-ben elkészítették: ebben szerepelt egy kilátó terve is. Ekkortájt selejtezte le azt az olajipari fúrótornyot a Dunántúli Kőolajipari Gépgyár, mely Bázakerettyén, Dióskálban és Nagylengyelben működött. Most 125 millió forintból újulhatott meg, amihez a Földművelésügyi Minisztérium 88 milliót adott. A többit az erdészet önerőből állta, így válhatott az elmúlt évek legnagyobb közjóléti fejlesztésévé a Zalaerdő Zrt. életében.

Fotó: Tóth-Gál Enikő
A társaság egyébként is nagy figyelmet fordít a Csónakázó-tó és a környék vonzerejének növelésére. Kialakítottak már itt terepkerékpár pályát, megépítették a Madárerdő tanösvényt, a közkedvelt erdei tornapályát, és készül a tavat megkerülő kerékpárút is.

Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára emlékeztetett, hogy emberségünk megtartásához szükséges a tradíciók tisztelete és megújítása, hiszen a hagyományok összekapcsolnak minket a jelenben, valamint hidat képeznek a múlt és a jövő között. A kivételes természeti környezet mellett az olajbányászati múltat is megjeleníti, de mutatja Nagykanizsa és a térség, Murafölde megújulását is – mondta.

Fotó: Tóth-Gál Enikő
A most elkészült torony méretei igencsak tekintélyt parancsolóak: a beépített új anyag 30 tonna, a szerkezet összsúlya pedig közel 100 tonna. A fémből és üvegből készült mű teljes magassága 48 méter, az alsó kilátószint 28 méter, a felső 43 méter magasan van, ide 230 lépcsőfok leküzdésével juthatnak fel az érdeklődők. Ezzel ez az építmény a Dunántúl legmagasabb kilátója. Funkciója mellett pedig emléket állít a zalai kőolajbányászatnak is.

Éjszakai megvilágítását reflektorok és ledek biztosítják. Emellett kialakítottak egy korszerű védelmi rendszert, és intelligens beléptető kaput építtettek be.

Három tűzoltó lépcsőfutó bemutatót tartott a kilátó felavatása után: az első szintre 1 perc alatt, a legtetejére pedig 1 perc 50 másodperc alatt értek fel, miközben 25-30 kilós felszerelést cipeltek!
Három tűzoltó lépcsőfutó bemutatót tartott a kilátó felavatása után: az első szintre 1 perc alatt, a legtetejére pedig 1 perc 50 másodperc alatt értek fel, miközben 25-30 kilós felszerelést cipeltek!
Fotó: Tóth-Gál Enikő

Kilátás a Csónakázó-tóra
Kilátás a Csónakázó-tóra
Fotó: Tóth-Gál Enikő

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A Zalaerdő Zrt. újraindítja járatait a Csömödéri Állami Erdei Vasút személyszállítási vonalán

A védelmi intézkedések betartása érdekében az utasok létszáma korlátozott, a helyek elfoglalása az érkezés sorrendjében történik.

A Zalaerdő Zrt. nyílt ajánlattételi felhívást hirdet

A Zalaerdő Zrt. nyílt ajánlattételi felhívást hirdet 2020. június 9. és 2020. augusztus 31. közötti időszakra.

Kinyitott a Nagykanizsai Kilátó

A Zalaerdő Zrt. 2020. május 13-tól megnyitotta a Nagykanizsai Kilátót a látogatók számára.

Alkalmazkodtak a szokatlan helyzethez

Az új koronavírus miatt kihirdetett vészhelyzeti rendelkezések az állami erdőgazdaságokat is új helyzet elé állította. Négy állami erdőgazdaság vezérigazgatóját arról kérdeztünk, kellő fegyelmezettséggel fogadtuk-e a korlátozásokat, Eddigi tapasztalataik a május 4-től bevezetett enyhítések ellenére tanulságosak.

Noszlopy Gáspár-kilátó

Közel négy évtizede nyújt gyönyörű panorámát a Balatonfüred környékén kirándulóknak az 1848–49-es honvédparancsnok nevét őrző kilátó. A Bakonyerdő Zrt. az elmúlt időszak közjóléti fejlesztéseivel a várost körbevevő erdőket is igyekezett még vonzóbbá tenni.

Kimagasló eredménnyel zárt a Zala megyei vadászágazat, az idei kilátások azonban romlottak

A Zala megyei vadgazdálkodók az elmúlt évtized legmagasabb eredményét érték el, mintegy 429 millió forint nyereséggel zárták a 2019/2020-as vadászati évet február végén, az idei kilátásokat azonban rontja, hogy a koronavírus-járvány nyomán elmaradnak a külföldi vadászok.

A szelíd Cserhát

A Börzsöny és Mátra között elterülő Cserhát az Északi-középhegység lankás, széles völgyekkel tagolt vidéke, melyhez csatlakozik a Karancs és a Medves kistája is. Ormai csupán néhány helyen haladják meg az 500 méteres tengerszint feletti magasságot, ám változatos földtani adottságai miatt természeti értékekben igen gazdag.

Medvebor - a kézművesség jegyében

A természetes borkészítés melletti elkötelezettséggel együtt a régi magyar fajták megmentésének és terjesztésének ügyét is felkarolta Nagy Gábor, aki Csáfordon és környékén termel szőlőt és készíti borait, Medvebor márkanév alatt. A fiatalember eredeti szakmája nagyon távol áll a borászattól.

Fogyasszunk minél több sertéshúst!

Fogyasszunk minél több kiváló minőségű, biztos forrásból származó hazai sertéshúst, melynek egészségmegőrző szerepe is kimagasló! Erre buzdít az Agrármarketing Centrum, az Agrárminisztérium, a Vágóállat- és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT), a Magyar Húsiparosok Szövetsége, valamint a CBA Kereskedelmi Kft. közös szervezésében induló tavaszi fogyasztást ösztönző kampány.

Jenga torony Piliscsaba felett

A Pilisi Parkerdő erdeit évente 25 millió alkalommal látogatják meg a kirándulók, és a fennállásának 50 éves jubileumát ünneplő erdőgazdaság számos, erdőjárók által kedvelt turisztikai látványossággal is büszkélkedhet. Ilyen a Nagy-Kopasz tetején álló, logikai-ügyességi játék ihlette Dévényi Antal-kilátó, melyről páratlan panoráma nyílik a Vörösvári-medencére.