Back to top

Tisztítsuk meg együtt az erdőt!

Ne szemetelj! Ezt a felszólítást és más megfogalmazását sok-sok erdei táblán, tájékoztatóban olvashatjuk. Az óvodától és iskolától kezdve folyamatos a figyelemfelhívás a szemetelés elkerülése érdekében. Ennek ellenére tavaszra még mindig megtelik szeméttel a szalonnasütők, erdőszegélyek, bekötőutak, erdei parkolók környezete.

Rozsdás matracrugó az erdőszegélyben
Rozsdás matracrugó az erdőszegélyben
Fotó: Vigh Ilona
Sokan otthonukból viszik ki a szemetet az erdőbe (egy hete ágyrugót találtunk a parádi erdőtömbben) és sok kiránduló maga után hagyja az elfogyasztott elemózsia csomagolását.

Az EGERERDŐ Zrt. Parádfürdői Erdészete közösen a Parádsasvár Polgármesteri Hivatallal és a Sas-Vár Sport Kultúr és Ifjúságnevelő Egyesülettel, 2018. április 20-án, pénteken szervezi hagyományos tavaszi szemétszedési programját, hiszen közös érdekünk a civilekkel, hogy az erdő szép tiszta környezetben fogadja a vándorokat.

Csatlakoztak a kezdeményezéshez a Parádsasvári Polgárőr Egyesület tagjai, a helyi vállalkozók és a lakosság is.

Megsütnéd rajta a szalonnádat?
Megsütnéd rajta a szalonnádat?
Fotó: Vigh Ilona

Mindenkit szeretettel várnak a szervezők, akinek szívügye a Mátra, az erdő, a környezet és a falu tisztasága, így készülve a Föld Napjára.

Szemeteszsákokról, kesztyűkről, a szemét elszállításáról és védőitalról a szervezők gondoskodnak.

Gyülekezés reggel 8 órakor a parádsasvári Kultúrház udvarán.

További információ:

Somay Gergely erdészetvezető

tel.:+36 30 535-10-28

Holló Henrik polgármester

Jánosi Péter

tel.:+36 30 336-34-91; +36 36 373-179

A rendezvény fővédnöke:

Dr. Jung László, EGERERDŐ Zrt. vezérigazgatója

Forrás: 
EGERERDŐ Zrt. sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Jaj a zengőlegyeknek!

A szürke légykapó egész Európában fészkelő madár, hazánkban is széltében elterjedt, bár állománya az utóbbi évtizedekben megfogyott, jelenleg a becslések szerint Magyarországon nagyságrendileg 50 ezer pár költ. Korábban például rendszeresen láttam a badacsonyi vasút­állomásnál, Budapesten a Múzeumkertben, ahol frissen kirepült fiatalokat is megfigyeltem.

Irány a Heves–Borsodi-dombság

„Mátra alján, Bükknek szélén lakik az én öreg néném” – jellemezhetnénk Fazekas Anna verses meséje nyomán az Óbükk néven is ismert területet, mely ugyan nevében dombság, mégis inkább hegyvidék jellemzi. Erre utal a Vajdavár-hegy elnevezés is.

Számos programot és élményt kínálnak az ökoturisztikai bemutatóhelyek a pünkösdi hétvégén

A járvány miatt bevezetett korlátozások enyhítésével ismét megnyithat az ökoturisztikai bemutatóhelyek zöme, így a pünkösdi hosszú hétvégén már kifejezetten változatos programkínálatból választhatnak azok, akik tíz nemzeti parkunk valamelyikét vennék célba az ünnep idején.

Újra nyit a Zilahy Aladár Erdészeti Múzeum

Pünkösd vasárnap és hétfőn újra kinyitja kapuit a szilvásváradi Zilahy Aladár Erdészeti Múzeum, mely egyelőre csökkentett nyitvatartással működik. A gyűjtemény júniusban csütörtöktől vasárnapig lesz látogatható, figyelmet fordítva az aktuális járványügyi intézkedések betartására.

A sakktáblavirágtól a pestisgyógyszerig - különleges vadvirágok Somogyban

A májusi kirándulások alkalmával a szokásosnál is több nyíló vadvirágot láthatunk Somogyban is. A színpompás mezőkön igazi ritkaságok is élnek, védett fajok is.

Rétisas fiókák keltek ki a pilismaróti hegyekben

Idén is folytatódik a Pilisi Parkerdő Zrt. és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság közös madárvédelmi akcióprogramja. Ennek részeként május elején rétisas fiókákat gyűrűztek és madárodúkat telepítettek az erdőgazdaság és a természetvédelem szakemberei a Visegrádi-hegységben.

Hamarosan indulnak a Vándortáborok - még le lehet csapni az utolsó helyekre!

Szigorú óvintézkedés mellett indulnak el június 16-án a Vándortáborok, melyek ezúttal is életre szóló élményeket kínálnak a gyermekeknek, akik gyalogszerrel, kerékpáron ülve, illetve evezve is részt vehetnek az adott alkalmakon.

Nyitnak az erdei szálláshelyek Somogyban

Május utolsó hétvégéjétől teljes kapacitással újra fogadja vendégeit a zselici védett erdőség szívében, Kaposvárhoz közel fekvő Hotel Kardosfa. A háromcsillagos erdei szálloda mellett a különböző komfortfokozatú vadászházak és vadászlakok is kinyitnak.

Először találtak mikroműanyagot ragadozó madarak szervezetében

Először találtak műanyag mikroszemcséket vízi és szárazföldi ragadozó madarak - többek közt sólymok, baglyok és rétisasok - szervezetében amerikai tudósok.

Így ültettünk el tízezer fát

A 10 000 új fát Budapestre! faültetési program 2016 októberében indult és 2019 szeptemberében fejeződött be. Az első egyed a Városligeti fasor részeként került a földbe, az utolsót pedig a Margit-szigeten ültették el, az lett egyúttal az Országfásítási Program első fája. Zakar Andrást, a Főkert Zrt. vezérigazgatóját a faültetés tapasztalatairól és a további fásítási tervekről kérdeztük.