Back to top

Kína döntött a jövőről

A logisztikai fejlesztés lesz a legfőbb prioritás Kínában, különös figyelemmel az élelmiszergazdaságra – döntött az ország kormánya. A terv révén Kína újra felpörgetheti az utóbbi időben lelassult, ám még ma is impozáns gazdasági növekedését.

Kína további lépéseket tesz logisztikai infrastruktúrájának fejlesztéséért, a közeljövőben a jelenleginél jóval modernebb logisztikai rendszert építenének ki, nem kis részben az agráriumra és az élelmiszergazdaságra koncentrálva – döntött a fejlesztésről az ország kormánya. Mivel Kína gazdaságfejlesztése, illetve gazdaságpolitikája továbbra is a kommunista jellegzetességeket őrzi, a párthatározatnak óriási jelentősége van az egész országra, illetve a világgazdaságra nézve.

Az Állami Tanács vezetői értekezletén a közelmúltban Li Keqiang elnökletével mutatták be a fejlesztési tervet – számol be a döntésről az Ecns.cn nevű kínai hírportál. A döntés közép- és hosszútávú fejlesztési terv megvalósításáról szól.

A fejlesztések az egymástól eltérő tevékenységek összekapcsolását is célozzák
A fejlesztések az egymástól eltérő tevékenységek összekapcsolását is célozzák
Fotó: Stock

A terv célja, hogy a jelenleginál alacsonyabb logisztikai költségek, a jobb infrastruktúra, és a nagyvállalatokhoz kapcsolódó meglévő láncok összekapcsolása révén újra fellendítsék az európai szemmel nézve még mindig robusztus, de a korábbihoz képest lelassult kínai gazdasági növekedést. Külön cél az is, hogy a modernizálódó logisztikába egyre jobban bekapcsolják az agrár- illetve élelmiszeripari cégeket is.

Kína további gazdasági gyorsulásának gátja ma már egyre inkább a „kinőtt” logisztika. A továbbra is egyre növekvő kereskedelem mögött egy mára elöregedett logisztikai infrastruktúra illetve raktárhálózat áll. A világ második legnagyobb gazdaságának számító Kínában már jelenleg is túlterhelt a meglévő rendszer, amely nélkülözi a modern raktárkomplexumok automatizáltságát, és általában azt a technológiai színvonalat, amelyet az európai és amerikai logisztikai központok magukénak tudhatnak.

Forrás: 
Ecns.cn

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Honnan érkeztek Kínába a koronavírusos hústermékek?

Jacinda Ardern, Új-Zéland miniszterelnöke biztos abban, hogy az országból exportált húskészítményeiken nem volt jelen koronavírus, közölte azt követően, hogy a kínai kormány bejelentette, hogy fagyasztott marha készítményeken felfedezték a vírus jelenlétét.

Az emberek 8,9%-a éhezik és ez az arány folyamatosan növekszik

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) sürgeti a világ 20 legjelentősebb gazdaságát tömörítő csoportot (G20), hogy a vírus időszak alatt is juttassanak elegendő élelmiszert a rászorulóknak.

Kínai tulajdonba került a Rabe

A patinás német talajművelőgép-gyártót, a Rabe-t (korábbi nevén Rabewerk) – amely hazánkban is jól ismert minőségi talajművelő gépeiről, és legutóbb a francia Gregoire Besson tulajdonában volt –, az elmúlt év végén felszámolták, és már akkor felmerült annak a lehetősége, hogy egy kínai vevő képes lesz megmenteni.

Szalkai Gábor lett a Bayer Hungária Kft. Public Affairs & Sustainability menedzsere

Szalkai Gábort nevezték ki a Bayer Hungária Kft. újonnan létrehozott Public Affairs & Sustainability menedzser pozíciójába. Közkapcsolati és fenntarthatósági vezetőként legfőbb feladata a cégen belül a környezeti és gazdasági fenntarthatósági programok összehangolása, a környezet-vállalat-gazdaság-partnerek kapcsolat rendszerének fejlesztése.

A NAK javasolja a vendéglátóipari beszállítókra is kiterjeszteni a támogató intézkedéseket

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) javasolja a kormánynak, hogy a HORECA-szektort érintő gazdaságvédelmi intézkedéseket terjessze ki a HORECA-szektor és a közétkeztetés beszállítóira is. A kormány 484/2020. (XI. 10.) rendelete szerint a vendéglátóhelyek nem fogadhatnak vendégeket, csak elvitelre van lehetőségük kiszolgálni a vásárlókat, valamint a rendezvények tartása nem megengedett.

Elborzasztó körülmények egy sütőipari üzemben

Súlyos, élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő hiányosságokat – többek között penészes helyiségeket, eszközöket – tártak fel egy Csongrád-Csanád megyei sütőipari üzemben november közepén a Nébih szakemberei. A sütőüzem tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették az általános szennyezettség, továbbá a jelöletlen, nem nyomon követhető, valamint lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyagok miatt.

A növényi alapanyagokból készült ételek mellett kötelezte el magát az IKEA

A svéd bútorforgalmazó óriásvállalat célja, hogy 2025-re az éttermeiben kínált ételek fele, az általa forgalmazott, előre csomagolt élelmiszereknek pedig 80 százaléka növényi alapanyagokból készüljön. Több lesz a csirkéből és halból készült ételük is.

Sokan a tilalom ellenére sem hagynak fel a halászattal

Noha a drámaian lecsökkent halállomány védelme érdekében 10 éves halászati tilalmat vezettek be a Jangcén, a kínai rendőrségnek folyamatos munkát jelent az illegális halászat elleni küzdelem: idén eddig közel 4 ezer esetben kellett intézkedniük.

Erős Pista bevetette a szupererőt a csípős szaloncukorban

Karácsonyi hiánycikké vált tavaly az Erős Pistás szaloncukor, és az óriási érdeklődést látva a kecskeméti Univer Product az idén már országosan forgalomba hozta. Újdonságként a lágyan csípős szaloncukrok mellé tett sokkal karakteresebb Haragos Pista változatot is. Így a bátrabbak kipróbálhatják, milyen az, amikor Erős Pista extra csípős rokonával beveti a szupererőt.

Életbe léphet az EU és Kína közötti, földrajzi árujelzők védelméről szóló megállapodás

Az Európai Unió Tanácsának jóváhagyásával 2021 elejétől életbe léphet az a megállapodás, amely száz európai földrajzi árujelzőnek (a termék földrajzi származásának feltüntetésére használt földrajzi jelzés és eredetmegjelölés) Kínában, illetve száz kínai földrajzi árujelzőnek az unióban biztosít védelmet azok jogtalan használatával, termékutánzatokkal szemben - közölte az uniós tanács hétfőn.