Back to top

Rajzás: átok vagy áldás?

Vitathatatlanul a rajzás az egyik legnagyobb „zavar" a méhcsalád méztermelő folyamatában. Éppen ezért a méhészkedés modernizálódása óta a rajzásgátlás az egyik legnagyobb kihívás a méhész számára. Rengeteg módja ismert ennek, ami egymagában is mutatja, hogy valójában egyik sem tökéletes, különben nem lenne ennyiféle ilyen irányú kísérlet. E témáról olvashatnak írásomban.

A hőskorban, mint minden állattartásnál, a normál biológiai igények szabad teret kaptak a ház körüli állatoknál. A csirkék a többi baromfival szabadon kószáltak a tanya körül, kiélték természetes ösztöneiket a gazda legkisebb közbeavatkozása nélkül.

Aztán a csirkéket először az udvarra kényszerítettük be, végül épületekbe és azon belül is ketrecekbe zártuk, mindezt a hatékonyság jelszava alatt. Nem kétséges azonban, hogy állatjóléti szempontból melyik állt közelebb az ideálishoz.

Amíg pár kas volt csak a szérűskertekben, vagy a szerszámkamra eresze alatt, addig a rajzás áldás volt a gazdának, mert azokat befogva szaporodott az állománya. Erre nagy szükség volt, mivel a hagyományos mézelvételnél a méhcsalád elpusztult (leölték), s rendszerint a legerősebbje (negatív szelekció). Aztán az intenzifikálás itt is beköszöntött, a fixre épített lépeket mozgatható keretek váltották fel (egyre nagyobbak), s egyre tágasabbak lettek a kaptárak is, egyre több kaptárt helyeztek el a méhesekben (ideális helyzet az atkának).

Modern időkben a mézelvétel már nem jár a méh­család pusztulásával, de a méhek kizsarolása is hatékonyabb lett.

A méztermelés lett a minden, s minél több, annál jobb. Nyilvánvaló, ha a méhek (vagy azok egy része) nem a nektárgyűjtéssel van elfoglalva, akkor az a méztermelés rovására megy. Vitathatatlanul a rajzás az egyik legnagyobb ilyen „zavar" a méztermelő folyamatban (legyen bármily természetes is). Éppen ezért a méhészkedés modernizálódása óta a rajzásgátlás az egyik legnagyobb kihívás a méhész számára (az egyre szaporodó egzotikus betegségek és paraziták mellett). Rengeteg módja ismert a rajzásgátlásnak, ami egymagában is mutatja, hogy valójában egyik sem tökéletes, különben nem lenne ennyiféle ilyen irányú kísérlet.

Miért ragaszkodnak ehhez a méhek oly makacsul, ha egyszer a méhész minden „jót" megad nekik, mindenben gondoskodik róluk?

Az anyaméh normál petézése, legyen az bármilyen intenzív is, akárhányszorosára is növekedik egy kölyökcsalád, nem számít szaporodásnak. A szaporodás az, ha egy új család keletkezik (szuperorganizmus elmélet), vagyis kettéválik, aminek a módja a rajzás (1. kép).

1. kép
A szaporodás igen erősen programozott ösztön, hiszen a létfenntartás után a fajfenntartás ösztöne a legerősebb az egész élővilágban. Sok százmillió éves evolúció dolgozott ezen, hogy így legyen. Tehát ezt kitenyészteni, kinevelni, kiirtani igen nehéz lesz, talán nem is lehet génmanipuláció nélkül.

Mielőtt belefognánk a rajzásgátlásba, egy kicsit vegyük szemügyre, hogy mi okozza ezt? Annak ellenére, hogy az összes állatfaj között a méh tanulmányozott/kutatott a legtöbbet, nem tudunk egyértelmű választ adni erre a kérdésre. (Nem véletlen, hogy nincs tökéletes rajzásgátlás!)

Ha mégis megpróbáljuk listába szedni a legfontosabb tényezőket, amiket tudományos szakemberek, nemzetközileg elismert méhészek kikövetkeztettek, akkor a lista körülbelül így néz ki (az éhség- és vészrajt most nem érintjük):

1. Notórius helyhiány az anya petézéséhez.

2. Szűk méztároló-kapacitás a bejövő nektár számára.

3. Tömegnyomor a fészekben.

4. Elégtelen szellőzés (biológiai gázcsere, mézérlelés).

5. Magas hőmérséklet (elégtelen hőszabályozási lehetőség).

Észrevehető, hogy a fenti lista elemei nem függetlenek egymástól, hiszen pl. az általános zsúfoltság és szellőzés, vagy szellőzés és magas hőmérséklet szoros összefüggést mutatnak egymással. A lista nemcsak nem teljes, de nem is szükséges mindegyike, hogy kiváltsa a rajzást.

Még inkább komplikálja a méhész dolgát az a tapasztalat, hogy az összes fenti állapot megléte sem(!) garantálja a rajzást.

Ez csak aláhúzza azt a tényt, hogy még mindig nem tudunk mindent (eleget?) a rajzáskiváltó okokról. A matematikához értők tudják, hogy csupán a fenti öt tényezőknek igen számos kombinációja lehetséges.

A méhek (sem) programozott automaták, nem mindig hajszálra ugyanazt csinálják, de bizonyos biológiai (öröklött és szerzett) törvényszerűségeket, a környezeti tényezők kényszerítő hatása alatt, észrevehető módszerességgel követnek. Ezek ismeretében veheti fel a méhész a küzdelmet a nem kívánt rajzás ellen.

Maga a rajzás külső szemlélő számára esetleg percek alatt lezajlik, de a kaptárbéli előkészületek esetleg már hosszú hetekkel előtte megkezdődtek. Ezek egy bizonyos logikai sort követnek, ami föntről lefelé nagyjából így zajlik:

1. Kritikus indító külső stimuláló tényező a bőséges nektár- és virágporforrás, aminek érthetően hozzáférhetőnek is kell lennie (időjárás).

2. Ennek hatására elkezd növekedni a család (lépfelület, fiasított terület, dolgozó létszám, raktárkészlet).

3. Mindez fokozatos zsúfoltsághoz vezet (elfogy az üres sejt) nagy tömegű fiatal méh borítja a lépeket.

4. Megváltozik a méhállomány korösszetétele, sok fiatal belső méh van munka nélkül (egyre kevesebb a gondozandó lárva, nincs hely további lépépítésre).

5. Az anyaferomon széthordása csökken, kaptárbeli koncentrációja hígul.

6. A dolgozók elkezdenek anyabölcsőket húzni, s megkezdődik a rajzás fiziológiai előkészülete...

Már ennyi is bőven érzékelteti, milyen komplex folyamatokról van itt szó és milyen komplikált egymásra hatással, aminek a fényében az olyan egyszerű megoldásokra törekvés, mint pl. szárnylevágás, anyabölcsők tönkretétele, csak tüneti kezelés lehet, ami nem a problémák gyökerét veszi célba.

Pusztán biológia szempontból nézve, teljesen érthető, hogy az élővilágban a teljesen kifejlett, erejük teljében lévő egyedek azok, amelyek egyben szaporodóképesek is. A mézre koncentráló méhésznek is pont ezekre van azonban szüksége, hiszen a nagy méretű, népes, egészséges méhcsalád egyben a legjobb potenciális méztermelő is. Azonban a genetikai program szerint ugyanez a család szaporodni is akar, amiről eltéríteni ugyanolyan nehéz, mint egy tinédzsertől elvárni, hogy ne foglalkozzon a másik nemmel.

Bölcs gondolkodók szerint két dolog ellen reménytelen hadakozni: a szerelem és az anyatermészet ellen.

Az előbbire példa a trójai háború, vagy Trisztán és Izolda legendája. Az anyatermészet pedig a legképzettebb hadseregeket is képes térdre kényszeríteni, ahogy Napóleon, vagy a németek is tapasztalták az orosz/ukrán hómezőkön.

Végül is hogyan tudjuk a méztermelés szempontjából csúcsformában tartani (még inkább a dandárra időzíteni) a családot a rajzás elkerülése, vagy legalább késleltetése mellett? Bármi módot is választunk, alapvető, hogy az ne keltsen zavart a kijáró dolgozó állományában, főleg ne redukálja azt. Még inkább kívánatos, ha az egész kaptár harmóniáját fenntarthatnánk, annak lényeges zavarása nélkül. Ha a méhészben van egy kis méhek iránti szimpátia (netán szeretet), akkor az ne okozzon gyötrelmet (se anyának, de még a heréknek sem).

Leges-legelőször, ha a méhész elejét akarja venni a rajzásnak, akkor a legegyszerűbb és nyilvánvaló dolgokra kell koncentrálni:

a. Növelni kell a fészek kapacitását, legyen hová petézni az anyának.

b. Helyet biztosítani a bejövő nektárnak, méztérbővítés, méztéri fiók hozzáadása.

c. Javítsuk a szellőzést teljes vagy növelt kijárómérettel, plusz szellőző lyukakkal, tetőemeléssel, stb.

d. Árnyékoljunk, féltetővel állandó méhészetben, fák alá telepítéssel vándorlásnál.

Tapasztalni fogjuk, hogy valószínűleg ezek egymagukban nem fogják megakadályozni a rajzást, legfeljebb késleltetni. Ezt sem szabad lebecsülni, mert lehet csupán erre van szükségünk a főhordás kihasználásához.

Mi van, ha a hirtelen időjárás-változás belezavar vagy a nektártermés, vagy a családok csúcsformába hozásába, s a felállított menetrendünktől nem remélhetjük a várt eredményt? A rajzás előtti állapotnak két fő stádiuma van: amikor még nyitott anyabölcsők vannak, vagy már le vannak zárva. Az anyabölcsők eltávolítása, megsemmisítése csak azt eredményezi, hogy azonnal újat húznak a méhek. Mégis hogyan lehetne megőrizni a teljes dolgozó állományt, s fenntartani a kaptár egyensúlyát a küszöbön álló rajzás minimalizálása mellett?

Nézzük meg közelebbről a rajt: milyen méhekből tevődik össze? Elsősorban kijáró dolgozókból, mégpedig azok 50-80%-a, ami a fő fejfájása, s egyben vesztesége a méhésznek, mert ez lenullázhatja a család méztermelését akár az egész szezonra.

Természetesen a rajjal távozik a régi anya is (néha az új).

Ha el tudnánk választani a kijáró állományt az anyától, akkor a rajzásnak is elejét vehetjük. Erre irányul a már említett szárnylevágása az anyának, vagy zárkázása, vagy a fizikai akadályozása másféle módon. A méhészek tudják, hogy a szárnylevágás nem teljes értékű megoldás, az anyarács is veszít a hatékonyságából, mivel a méhek lefogyasztják az anyát a rajzás előtt, ezért az beszorulhat, megsérülhet erőszakos áthatolási kísérletei miatt.

A rakodókaptárak esetében egy nagyon szellemes választórács, Snelgrove, vagy váltókijárós deszka kínál erre elegáns megoldást, ami nemcsak az anyát, hanem az egész kaptárat megkíméli a drasztikus beavatkozással járó stressztől. (Az elv némi találékonysággal adaptálható a fekvőkaptárakra is, de erről röviden később.)

2. kép
A 2. képen látható az általam készített és használt Snelgrove-rács világosan mutatja a három oldalon elhelyezkedő kijáratpárokat: 1a-b, 2a-b, 3a-b. A kijáratok „a" és „b" része, vagyis alsó és felső része sosincs egyszerre nyitva. Az „a" és „b" nyílások váltogatása révén a méhek hol felülre, hol alulra jutnak a kaptáron belül.

Mivel ezek a nyílások közvetlenül egymás fölött (alatt) vannak, a méhek minden további nélkül elkezdik használni a másik felét, ha az egyiket zárva találják.

Ezt a jelenséget használjuk ki az anya és a kijáró méhek többségének a szétválasztására.

Nézzük a módszer működését immár a valóságban. Az eredeti kétfiókos (A és B) kaptárunkat kétfelé osztjuk. Az összes fias keretet, az anyabölcsősöket is és a keretet, amin az anya van, az anyával együtt az „A" fiókba helyezzük. Ez lesz a felső fiók az új felállásban. Az összes fias nélküli keretet, a méhekkel együtt a „B" fiókba gyűjtjük. Ezen „B" fiók közepébe teszünk egy keret zárt fiasítást is, a rajta lévő méhekkel együtt (nem baj, ha van némi nyitott lárva, de azok feltétlen idősebbek legyenek négy napnál, különben anyabölcsőt húzhatnak föléjük a méhek). Ez a „B" fiók kerül alulra. A keretekről a méheket nem kell lerázni, ami megfázást, vagy a lárvák elmozdulását is okozhatja.

Középre anyaráccsal egy üres mézes fiókot teszünk, ahová az alulról kijáró méhek gyűjthetnek. A mézes fiók és az „A" (felső) fiók közé kerül a Snelgrove-rács (3. kép). (Az anyarács és választórács ki van lógatva a jobb láthatóság miatt.) Itt minden kijáratot bezárunk, kivéve az "1a"-t, ami az eredeti kaptárkijárattal ellentétes oldalra kerül.

3. kép
Erre azért van szükség, hogy a felső fiókban („A") lévő kijáró méhek visszatérvén a gyűjtésből, reflexszerűen az eredeti kijáratra orientálódnak és az alsó („B") fiókban találják magukat.

Így a felső fiók („A") megszabadul a kijáró méhektől, ahol az anya is tartózkodik, vagyis elértük a kitűzött célt: szétválasztottuk a kijáró méheket és az anyát. (A nyílászáráshoz padlószőnyeg alá használt szivacsot alkalmazok, mert a faékeket, reteszeket reménytelenül beragasztják a méhek.)

Az „A" fiók rendezésénél ügyeljünk arra, hogy legyen helye az anyának a folyamatos petézéshez, ami foglalkoztatja a belső dolgozókat, plusz azok egy része idővel kijáróvá kell váljon (az eltávozottak helyébe), s ezzel a fészek zsúfoltsága is csökken, vagyis egy faktorral kevesebb a rajzáshoz. Ha több fias keretünk lenne, mint amit elhelyezni tudunk az „A"-ban, azokat gyenge családok erősítésére használjuk. A lezárt anyabölcsőket távolítsuk el (ezek kiváló minőségű rajbölcsők!), de a nyitottakkal ne foglalkozzunk, azokat a méhek fogják elbontani.

Egy hét múlva egyre több méh lesz kijáró a felső fiókban (egyre többen kelnek ki a fedett fiasból), ami ismét zsúfoltsághoz vezetne. Ekkor bezárjuk az „1a" nyílást a Snelgrove-deszkán és kinyitjuk az „1b"-t. Ugyancsak kinyitjuk a „2a"-t.

Mi történik ilyenkor? A felső fiókból („A") a méhek most már csak a „2a" kijáraton jutnak a szabadba, de az „1a" kijáratra tájolt méhek visszatértükkor azt zárva találják. Mivel alatta az „1b" nyitva van, azonnal azt kezdik használni, amin keresztül most már a lenti mézes fiókba jutnak, ahová folytathatják a gyűjtést. Ezzel ismét leapasztjuk a kijáró állományt, vagyis leválasztjuk az anyától. Ekkorra már lebontják az anyabölcsőket a felső fiókban, de ha szükséges, a fenti procedúrát megismételhetjük a Snelgrove-rács következő nyíláspárjával.

Mi történik az alsó „B" fiókban?

A kijáró méhek nem fognak anya nélkül rajzani, anyabölcsőt sem tudnak húzni, de mivel a Snegrove-rácson kapnak anyaferomont, folytatják a gyűjtő munkát. Az elpusztuló kijáró méheket a fentről átirányítottakkal pótoljuk. Ahogy a mézes fiók telik, egyre több fiókot adhatunk az anyarács és a Snelgrove-rács közé.

Ha dandár után anyát akarunk nevelni, akkor az anyás keretet a rajta lévő anyával áthelyezzük az alsó fiókba („B"), s az anyátlanná vált, friss lárvás „A" fiókban megkezdődik az anyanevelés. (Ez már egy másik cikk témája.)

Fekvőkaptáraknál, főleg ha idejében észrevesszük a rajzásra készülődést, sima anyaráccsal és méznek alkalmas keretsorral elválasztjuk az anyát a kijáró dolgozóktól. A kaptár másik oldalán - ahová az anya került - nyitunk egy új nyílást - egy fúrt lyuk is megteszi, amin a kijárók távozni tudnak és visszamennek az eredeti kijárathoz. Értelemszerűen a kijáró dolgozók eltérítését csak egyszer tudjuk megcsinálni ily módon, a fekvőrendszer sajátossága miatt. Ezért az előrehaladott rajzási állapotban nehezen fog működni. Ezért, a Snelgrove-rács fabrikálása/adaptálása haszontalan, hacsak nem további lyukakat akarunk fúrni a kaptáron.

Forrás: 
Méhészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Méhészet 2020/6 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Megkérdeztük a méhészt: Hogyan gyéríti az atkát nyáron?

Itt a nyár, véget érnek a pörgetések, amikor is az atkagyérítés és -írtás valamilyen formáját el kell végezni ahhoz, hogy a méhek a beteleléskor a lehető legkevesebb atkaszúrást kapják. Az atkagyérítés fontosságának megértése és az egész évet átfogó gyérítési stratégia kulcsfontosságú a méhek életben tartásához és a méhészkedés sikeréhez. Erről kérdeztük a méhészeket.

Az EU mézpiacának helyzetértékelése 2. rész

Az Európai Unió méztermelői évek óta komoly piaci problémákkal küzdenek. Az unió mézpiacán tapasztalt helyzet bemutatásának érdekében az Európai Gazdálkodók és Európai Termelőszövetkezetek (Copa-Cogeca) szervezete levelet írt az Európai Bizottságnak, illetve készített egy akciótervet a mézpiac aggasztó helyzetének orvoslására. Ennek adjuk most közre előző havi számunkban megjelent folytatását.

A méhészkedés a természet közelségét jelenti - hölgyméhészek, méhész hölgyek

Gyerekkorában még félt a méhcsípéstől, de ma már lelkesen nyitogatja a kaptárakat. Bodnár Emesével édesapja szerettette meg a méhészkedést és végül a kellemes iskola melletti elfoglaltságból szenvedély lett. A méhek mellett a közösségi munka is érdekli, aktívan részt vesz az egyesületi méhészgyűléseken és ellátja Fóton a méhegészségügyi ellenőri feladatokat.

Mi a méz és hogyan adjuk el?

Mottó: Amíg mézünket, mint ipari alapanyagot értékesítjük, addig sírhatunk, tehetünk bármit, a méz árát nem mi határozzuk meg, függetlenül a termelési költségeinktől.

Oxálsav-dihidrát tartós hordozón a varroa ellen - Randy Oliver receptje

Elérkeztünk az évnek ahhoz a szakaszához, amikor szükséges a varroa elleni sorozatkezelés valamilyen formája. Randy Oliver – neves amerikai méhész az American Bee Journal rendszeres szerzője – oxálsavas tartós hordozóval védekezik az atka ellen, mely több mint egy hónapig a kaptárban marad, tehát elméletileg nem kell sorozatkezelést adni.

Kárpát-medencei akáckörkép

Szokásunkhoz híven, idén is körbenéztünk a környező országokban, mi a helyzet a méhészeti ágazatban. Hogyan teleltek a méhek, milyen lett a tavaszi fejlődés, mennyi repce- és akácméz termett, hogy állnak a mézárak, milyen a „méhészhangulat“. Hat ország akáckörképét adjuk közre.

Két hatékony anyásítási módszer

Anyásításra akkor kerül sor, amikor a méhcsalád elvesztette az anyát vagy a méhész le szeretné cserélni a régit. Az anyásítás nem tartozik a méhész egyszerű feladatai közé, mivel a méhek nem biztos, hogy elfogadják a beadott új anyát. Minden anyásítási módszer tapasztalatot igényel és anyaveszteséggel járhat.

Mézes arcmaszk

Nem egyszer jártam már úgy, hogy éppen mikor használtam volna a piperéimet, elfogyott egy és ugorhattam el venni egy másikat. Ám, ha nem mehetek boltba, akkor mihez kezdek? Elkezdtem hát kísérletezgetni, és arra jutottam, hogy a házi szerek is remek alternatívát nyújtanak, ha nincs lehetőségem bevásárlókörútra menni. Méhészeknek mindig kéznél van például a méz.

Újabb szúnyogirtás 394 településen

Ezen a héten összesen 394 településen, közel 133 ezer hektáron földről és levegőről is megkezdődik a szúnyogirtás, minekután az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerint az ország több területén továbbra is tömegesen vannak jelen a szúnyogok.

Január elsején már nem lesz magyar méz a szabadpiacon

Átlag alatti lett a napraforgóméz-termés is, emelkedő árakra számíthatunk – hangsúlyozta Bross Péter, Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke a magyarmezogazdasag.hu-nak.