Back to top

Válságkezelő támogatási programot készít elő az agrártárca

25 milliárd forintos válságkezelő támogatási programot készít elő az agrártárca a mezőgazdaság és élelmiszeripar szereplői számára. Ebből 3 milliárd forinthoz jut majd a baromfiipar - jelentette be Nagy István agrárminiszter a Bro-Ker-Bét Kft. új baromfitelepének avatóján.

Ünnepélyes keretek között avatta fel új baromfitelepét a Bro-Ker-Bét Kft., mely 1989 óta foglalkozik elsősorban húshibrid szülőpárok előállításával és tartásával. A beruházás a Pest megyei Hernád nagyközségben, összesen 2,3 milliárd forintból valósult meg, mely összeghez a Vidékfejlesztési Program 395 millió forintos támogatást biztosított.

Az avatón részt vett Nagy István agrárminiszter is, aki köszöntőjében úgy fogalmazott: ez a beruházás is azt bizonyítja, a magyar gazdatársadalom bízik a jövőben s nyitott a fejlesztésre, ami a versenyképesség záloga is egyben. Mint mondta, a szaktárca az elmúlt időszakban sokat dolgozott azon, hogy stabilizálja a magyar állattenyésztés, így a baromfiágazat helyzetét is. Ennek fontos része

az a 25 milliárd forintos válságkezelő támogatási program, melyet a mezőgazdaság és élelmiszeripar szereplői számára készítettek elő, s amelyből a baromfiágazat 3 milliárd forinthoz jut majd.

„A célunk Magyarország élelmiszerellátási biztonságának fenntartása, termelőkapacitásának megerősítése, ezzel együtt pedig a munkahelyek védelme. A program csaknem 35 ezer vállalkozást, rajtuk keresztül pedig mintegy 140 ezer foglalkoztatottat érint” – magyarázta a tárcavezető. Hangsúlyozta, az említett összegből 24 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás. Ebből az élelmiszeripar, a dísznövény-, a zöldség-, a bor-, a sertés- és a baromfiágazat, továbbá a méhészek, a haltermelők, valamint a juh-, a kecske-, a nyúl-, a tejelő-, illetve húsmarha ágazat szereplői jutnak forrásokhoz.

Ez év nyarán egy másik, 100 milliárd forint keretösszegű, fejlesztéseket ösztönző pályázati csomagot is életbe léptetnek. Ezen összeg fele áll majd az állattenyésztési ágazat szereplői rendelkezésére.

Ennek különlegessége – Nagy István szavaival élve –, hogy megemelték a támogatás felső határát, méghozzá 500 millió forintról 2 milliárd forintra. Mint mondta, a koronavírus-járvány rávilágított az állattenyésztési ágazat fontosságára, éppen ezért van szükség azokra a beruházásokra, amelyek versenyképessé tehetik azt. Kiváló példa a hernádi beruházás, mellyel a Bro-Ker-Bét Kft. úgy törekszik a termelés maximalizálására, legmagasabb szinten történő tartására, hogy közben az állatjóléti körülményeknek és az állategészségügyi előírásoknak is a legmesszemenőbb módon megfelel.

Temesi István, a vállalat stratégiai igazgatója elmondta, a beruházással új munkahelyeket is létrehoztak: 137 főnek tudnak hosszútávú megélhetést biztosítani. Beszélt arról is, hogy az új telepen a tojástermelés olyannyira beindult, hogy a közeljövőben a keltető bővítésére is szükség lesz. Beszédet mondott ez alkalomból Pogácsás Tibor, a térség országgyűlési képviselője is. Szavai szerint a beruházó cég olyan helybeni értéket képvisel, melyre nagy szüksége van a településnek.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Egy évvel meghosszabbodik több vidékfejlesztési pályázati felhívás kötelezettségvállalási időszaka

A 2020 utáni Közös Agrárpolitikával kapcsolatos jogalkotási eljárás elhúzódása miatt az Agrárminisztérium – a várható átmeneti időszak áthidalása érdekében – egy évvel meghosszabbította három pályázati felhívás kötelezettségvállalási időszakát.

Veszett kutyát találtak Románia magyar határ menti területén

November közepén veszettség vírusát mutatta ki a román állategészségügyi szolgálat egy kutyában a magyar határtól alig több mint 10 kilométerre fekvő, Szatmár megyei Egri (Agris) településen. Idén ez a negyedik diagnosztizált eset keleti szomszédunkban, de most először regisztráltak megbetegedést ennyire közel a magyar határhoz.

Örökzöldek díszfaiskolai termesztése

Az őshonos hazai flóra viszonylag szegény tű- és lomblevelű örökzöldekben, miközben az egész évben díszítő fajok iránt nagy a fogyasztói igény. Ahhoz azonban, hogy ezek a gyakran különleges kinézetű növények a kertek tartós díszei legyenek, a beültetendő terület adottságainak megfelelő fajtákat kell választani.

Nyilatkozatban foglaltak állást az új közös agrárpolitikáról közép-kelet-európai agrárszervezetek

A visegrádi országok agrárkamarái – köztük a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara –, a Cseh Mezőgazdasági Szövetség, valamint a Román Szövetség a Mezőgazdaságért és az Együttműködésért közös nyilatkozatban fogalmazták meg az új Közös Agrárpolitikával kapcsolatos elvárásaikat, javaslataikat.

Nyár eleji szintjét sem érte el a GKI konjunktúraindexe

A GKI konjunktúraindexe novemberben nagyot esett, a nyár eleji szintje alá csökkent, ami az üzleti várakozások zuhanásának következménye - közölte a GKI Gazdaságkutató az MTI-vel.

A biológiai sokféleség kulcsa

Az erdő nem egyszerűen fák sokasága, hanem bonyolult ökológiai rendszer, ami nélkül nem létezhetne az emberiség. Szolgáltatásai nemcsak közvetve, hanem közvetlenül is jelen vannak mindennapjainkban, hívja fel a figyelmet az Országos Erdészeti Egyesület az Agrárminisztérium támogatásával "Mi fán terem az erdő?" címmel indított társadalmi célú kampányában.

Most van az antibiotikum tudatos használatának világhete

Ezen a héten zajlanak a globális antibiotikum tudatosság hetének eseményei, amit néhány évvel ezelőtt azért indított el az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), hogy felhívja a figyelmet az antibiotikumok felelősségteljes használatára.

Kuvasz: a félreismert magyar kincs

„Egy kincs van a kezünkben, melyet meg kell őriznünk s tovább kell adnunk a jövő nemzedékeinek” – fogalmazott beszélgetésünkkor Pischoff Ferenc, a Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesület elnöke, aki ugyanakkor azt is hangsúlyozta: mind a mai napig sokan félreismerik a kuvaszokat, éppen ezért az emberek egy része alaptalanul tart tőlük.

Kizöldülnek a települések az ország legnagyobb fásítási programjának köszönhetően

A rendszerváltozás óta nem volt Magyarországon olyan fásítási kezdeményezés, ami annyi települést mozgatott volna meg, mint az Agrárminisztérium Településfásítási Programja – közölte Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető elmondta: országszerte 475 településen ültetnek el összesen több mint 12 ezer sorfát az őszi és a jövő tavaszi időszakban.

Bajban vannak az európai borászatok, az EU-tól várnak támogatást

A szőlő-bor ágazatnak az Európai Uniótól egyre nagyobb támogatásra van szüksége télen a koronavírus-járvány miatt. Az újonnan bevezetett szigorító járványügyi intézkedések miatt – kijárási korlátozások, vendéglátó egységek bezárása - a túléléshez több segítségre van szüksége az ágazatnak – tette közzé a Copa-Cogeca, az európai gazdák legnagyobb érdekképviseleti szervezete.