Back to top

Egyetemisták innovációi is lendíthetnek a magyar mezőgazdaságon

Egyetemi ötletverseny keretében keres megoldásokat a NAK TechLab az agráriumban fellelhető problémákra. A versenyre olyan hallgatói csapatok jelentkezését várják, akik innovatív ötletükkel, hatékony megoldásaikkal segíthetik a hazai mezőgazdaság digitalizációját, egyúttal valós piaci problémákra válaszolnak.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Design Terminal tavaly indított, több programelemből álló innovációs együttműködésének célkitűzése, hogy a hazai gazdálkodók versenyképessége érdekében a legjobb, legújabb megoldások helyet találjanak maguknak az agráriumban, lehetővé téve hosszú távú beépülésüket a szektorba.

Az augusztusban megrendezendő egyetemi ötletverseny fő célja a mezőgazdaságban kiaknázatlan lehetőségek feltárása, emellett az agrárium vonzóbbá tétele a fiatalok számára. A kihívás így motiválni tudja őket arra, hogy ezen a területen kezdjenek el tevékenykedni, innovatív ötleteket megfogalmazni és megvalósítani, hiszen az általános nézettel szemben a hazai agráripar jó adottságokkal rendelkezik ahhoz, hogy felkarolja a tech megoldásokat.

A versenyre a mezőgazdaság hatékonyságának növelését célzó innovatív ötletekkel lehet jelentkezni, így például élelmiszeriparhoz kapcsolódó technológiai megoldásokat, szántóföldi növénytermesztésre, állattenyésztésre, erdőgazdálkodásra vonatkozó ötleteket, és kertészetekben, gyümölcsösökben felmerülő problémákra hozott innovációkat vagy vízgazdálkodással/öntözési folyamatokkal kapcsolatos megoldásokat is lehet nevezni a kihívásra.

A szervezők 2-4 fős egyetemi csapatok jelentkezését várják. A beválogatott versenyzők a döntőt megelőzően online szakmai segítséget kapnak üzletfejlesztési és mezőgazdasági szakértőkből álló mentoroktól.

A döntőt 2020. augusztus 13-án rendezik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara budapesti központjában, ahol az egyetemi csapatokat szakértő zsűri értékeli. A verseny a szakmai tapasztalatokon, értékes kapcsolati hálón és fejlődési lehetőségen túl több nyereményt is tartogat; az első helyezett jutalma egy DJI drón, továbbá részt vehet egy nemzetközi innovációs fesztiválon és további szakmai konzultációban is részesül a fejlesztés tökéletesítéséhez.

A résztvevő, arra érett csapatok számára az ötletverseny lehetőséget nyújt a NAK TechLab inkubációs programban való részvételre​, ahol nagyvállalatok képviselőivel, befektetőkkel és kisebb cégekkel építhetnek kapcsolatot.

További részletek és jelentkezés itt.

Jelentkezési határidő: 2020. július 26.

Forrás: 
NAK sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Csipszgyárak lendíthetik fel a termelést

Az agrometeorológiai és pedológiai feltételek alapján a burgonyatermesztés lehetne Székelyföld egyik mezőgazdasági húzóágazata. Évtizedek óta foglalkoznak vele az itteni gazdák, de eddig inkább csak a komplexebb gazdaságok, a vetésforgó miatt, jövedelemkiegészítésként.

A hűtési technológiákról tart szakmai programot a NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Élelmiszeripari Igazgatósága a „TANULJUNK EGYÜTT!” című programsorozat keretében ingyenes szakmai eseményt rendez, amelyen az iparág szereplői megismerhetik, hogyan javítható a termékek minősége a vákuumtechnika segítségével.

Mérföldkő a világhírű sörmárka történetében

A világszerte ismert és kedvelt ír sörmárka a napokban jelentette be, hogy egy növekvő, de számára egészen új piacon jelenik meg új termékével, mely többéves munkát követően nyerte el végleges formáját, s kerülhet a boltok polcaira hamarosan.

A mezőgazdasági bizottság előtt az agrárminiszter

Aszály, fagy, belvíz, ASP, madárinfluenza, COVID-19, pánik – ezekkel a kihívásokkal kellett a magyar gazdáknak megküzdeni 2020-ban, ők pedig eredményesen helytálltak, az agráriumról pedig ezen körülmények között bebizonyosodott, hogy stratégiai ágazat. Így foglalható össze mindaz, amit Nagy István agrárminiszter az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága előtti éves meghallgatása során mondott.

9,9 milliárd forint többletforrás a NAK tájékoztatási szolgáltatásához

A kormány az eddigieken felül 9,9 milliárd forint forrást biztosít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara számára a falugazdász-hálózat működtetéséhez és ahhoz a tudásmegosztáshoz, amely szükséges az uniós pályázati források eredményes felhasználásához – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Hajrá Rudolf-tanya!

Egyre többen választják az aktív időtöltést egész hétvégi programként, így éjszakára sem térve haza, erdei szálláshelyeken pihennek meg. Az ország szinte minden pontjain újonnan épített és felújított turista szállások várják a bakancsos, bringás, lovas vándorokat, hogy erdei körülmények között kipihenjék magukat.

KAP – Egyre kevésbé lesz közös és agrár

A Takarékbank agrár- és uniós kapcsolatok ügyvezető igazgatója, Mezei Dávid az EU közös agrárpolitika (KAP) kilátásait részletezte. A szakember úgy véli, hosszú távon a jelenlegi folyamatok akár a Közös Agrárpolitika megszűnéséhez is vezethetnek, hiszen egyre több hatáskör kerül vissza a tagállamokhoz.

Új korszak az agráriumban

Csiza Gergő úgy érzi, egyszerűen beleszületett a mezőgazdaságba, a középiskola és a szakirányú egyetem elvégzése után sikeresen vett részt a fiatalgazda-pályázaton. Jelenleg egyéni vállalkozóként gazdálkodik sümegprágai birtokán, Veszprém megyében.

Uniós agrárpolitikai reform 2022 után

Az Európai Parlament képviselői pénteken elfogadták álláspontjukat a 2022 utáni agrárpolitika reformjáról. A parlamenti delegáció ezzel készen áll a tárgyalásokra az uniós szakminiszterekkel.

Javultak az agrárium szereplőinek kilátásai

Jelentősen javultak a magyar mezőgazdaság kilátásai a koronavírus-járvány első hullámához képest – derül ki a Takarékbank október 21-ei sajtótájékoztatóján bemutatott Takarék AgrárTrend Indexének harmadik negyedéves felméréséből. Ugyanakkor a piaci szereplőknek továbbra is óvatosnak kell lenniük a jövőben.