Back to top

Gyenge volt idén a cseresznyetermés is

A fagy és a csapadék elvitte a cseresznyetermés nagy részét, a tavalyi – szintén a gyenge termés által determinált – áraknál többért kelt el a gyümölcs a nagybani piacon – áll a NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet piaci összefoglalójában. Az extrém alacsony termés ellenére az árak nem szöktek rekordmagasságba.

Fotó: Horváth Csilla
Idén gyenge évük volt a cseresznyetermesztőknek, ami jórészt annak a következménye, hogy a tavaszi fagyok a termésnek legalább a kétharmadát elpusztították, elsősorban a korai fajtáknál – írja a Világgazdaság.

A koraiak megmaradt termését pedig az eső vitte el, ugyanis rengeteg gyümölcs megrepedt a sok csapadéktól.

A FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács helyzetértékelése szerint hiába termett extrém kevés gyümölcs, az árak – bár emelkedtek – messze voltak a rekordmagasságtól, a termelők ugyanis nem tudták tárolni a vizes gyümölcsöt, és eladási kényszerbe kerültek.

Magyarországon 2,6 ezer hektáron termesztettek cseresznyét 2018-ban – idézte a KSH adatait a NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet.

A legkedveltebb fajta a Germersdorfi volt, amely 2017-ben a cseresznyeültetvények 14,5 százalékát foglalta el, ezt követte a Carmen (11,2 százalék) és a Bigarreau Burlat (11,1 százalék).

Az elmúlt tíz évben 4,8 és 12 ezer tonna között ingadozott a cseresznyetermés, idén azonban az átlag alatt marad.

A termés tavaly is gyenge volt, emiatt a friss cseresznye kivitele 642,9 tonnáról 202,9 tonnára csökkent 2018-hoz képest. A magyarországi cseresznye fő felvevőpiaca Lettország, Szlovákia és Litvánia volt.

Az importált cseresznye mennyisége nem számottevő, az exporthoz képest lényegesen kisebb, 90,7 tonna volt 2019-ben.

A kutatóintézet adatai szerint a Budapesti Nagybani Piacon egy kilogramm cseresznye termelői ára 2019 21–30. hetében 948 forint volt, ez 28 százalékkal meghaladta 2018 ugyanezen időszakának átlagárát.

Forrás: 
Világgazdaság

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Évente 1450 tonna gyümölcsöt és zöldséget mentenek meg

A szokatlan megjelenésű, ám tökéletes minőségű és ízű gyümölcsök és zöldségek teljes értékű élelmiszerek, nem szabad kidobni őket. Erre hívja föl a figyelmet a svájci vállalat, amely saját márkanévvel ellátva hozza forgalomba a szépséghibás termékeket.

Óriási hőmérsékletugrás Németországban

Néhány napon belül több, mint 40 Celsius-fokkal emelkedett a hőmérséklet Németország egyes régióiban, amire eddig még nem volt példa.

Többet, drágábban - rózsát Valentin-napra

A virágkertészek számára idén jól sikerült a Valentin-nap. Az azt megelőző két hét során a Royal FloraHolland szerint 33%-kal több virágot értékesítettek Európa-szerte.

Harc a repce rovarkártevői ellen

A Corteva négyrészes online konferenciájának utolsó napján a repce volt a figyelem középpontjában, a napraforgó, a kukorica és a kalászosok után. Mint Borsos László, a Corteva Agriscience ügyvezetője fogalmazott, egy ekkora cég számára az innováció nem választható opció, hanem kötelező feladat.

Az Európai Unió búzaföldjei átvészelték a fagyokat

Az Európában két héttel ezelőtt tapasztalt hirtelen lehűlés és fagyok nem valószínű, hogy súlyos károkat okoztak volna a búzaföldeken. Ez köszönhető a növény fagytűrő képességének és a helyenkénti hótakarónak, ami óvta a búzát a fagykártól – állítják elemzők és kereskedők.

Helyi termékek a Spar sajátmárkás élelmiszerei között

A Spar Austria bejelentette az új, sajátmárkás termékcsaládjának bevezetését, melyen keresztül helyi gyártókat mutatnak be, annak érdekében, hogy előmozdítsa az ország mezőgazdaságát.

Szatmári ízek és pillanatok

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye látványosan fejlődik, igazi vendégcsalogató régióvá vált az utóbbi időben. Az itt élők közül egyre többen találják meg benne a számításukat, és előre tudnak lépni. Erre találtam jó példákat a 2317 lakost számláló Nyírcsaholyban. Sokan bejárnak dolgozni az öt kilométerre lévő Mátészalkára, de amellett saját kis házi birtokon is tevékenykednek.

Bár szikkad a talaj, de keleten még gondot okoz a belvíz

A múlt hét közepén ismét jelentősen megváltozott időjárásunk, a február közepi hideg időszakot tavasziasan enyhe periódus váltotta, és a meleg a hét első felében csak fokozódott. A csapadékos idő azonban nem tért vissza, így kissé szikkadni, száradni tudtak a talajok, ami főként a keleti országrészben fontos, hiszen ott okoz sokfelé egyre nagyobb gondot a belvíz.

Bajban a spanyol olajbogyó-termesztők

80 százalékkal csökkent a spanyol olívaolaj exportja az Egyesült Államokba, mióta Donald Trump 25 százalékos vámot vetett ki rá, megtorolva ezzel az Airbus-nak nyújtott uniós támogatást. Joe Biden érkezése a Fehér Házba nem hozott változást, a tarifa továbbra is érvényes. A García de la Cruz testvérek csúcsminőségű termékei tartják magukat, mivel nem árérzékenyek, de megfizethetőbb termékeik nem kelendőek.

Tovább bővül a Väderstad

A talajművelés és a vetés gépesítése terén egyik vezető vállalat a svéd Väder­stad erőteljesen növekedett az utóbbi években. A gyártó 2022-ben egy új gyárközpontot létesít Väderstadban, a beruházás értéke 125 millió svéd korona.