Back to top

Határtalan magyar borbártúra

Július végén tartják a nyár legnagyobb közösségi borkóstolóját Budapest 6 neves borbárjában. Idén első alkalommal rendezik meg a Pesti Borkörút rendezvényt, amelyen négy budapesti kerületben a Kárpát-medence legjobb borai kóstolhatók.

A Magyar BOR Intézet kezdeményezésére megvalósuló Pesti Borkörút célja, hogy a Körút mentén található hat neves borbárban két nap alatt meg lehessen ismerni a Kárpát-medence határtalan és csodás borvilágát. A két nap alatt bármilyen sorrendben és tempóban végiglátogatható a hat helyszín, amelyek nincsenek egymástól nagy távolságban, így akár gyalogosan is könnyen elérhetők.

Minden borbárban öt kiváló bort kóstolhatnak a Borkörút keretében a résztvevők. Mindenhol más a tételsor, más a koncepció: a borok az adott hely kedvelt tételei; fajtaválasztékban, borkészítési eljárásban és borvidékek szerint is sokszínűek.
A 2020. július 30-31., csütörtök-péntek, 16-23 óra között várja a borszerető vendégeket a Kadarka borbár (VI. ker., Király utca 42.), a Lodge (VIII. ker., Kőfaragó utca 10.), a VinoPiano Borbár/Wine Bar (IX. ker., Tűzoltó utca 22.), a

vinoWonka Csokoládé- és Borbár (VIII. ker., Corvin sétány 2.), a

WINE & U borbár (VII. ker., Holló utca 3-9.), valamint a Zengő bár (VIII. ker., Krúdy Gyula 6.).

Minden elővételes bérletet vásárló résztvevő kap egy „útlevelet” térképpel, információkkal, amelybe a meglátogatott borbárok vízum-pecsétet adnak.

Emellett 6+1 kérdés is található az okmányban: minden helyszínhez kötődik egy kérdés - és a rá adott válasz. A résztvevők nyereményeket nyerhetnek: ajándék kóstolókat, borbár kedvezményeket, borcsomagokat, borklub belépőket, Bormedence Kárpát-medencei borünnep belépőket.

 

 

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Már indul az idény

A kiskertekben még jó ideig a téli hideg az úr, a kertművelők számára viszont már megkezdődik a szezon. Az új esztendőben tiszta lappal és reményteljes várakozással foghatunk neki a termesztésnek. Sorra vesszük azokat a biokertben alkalmazható fogásokat, amelyekkel megalapozhatjuk az egész éves vegyszermentes házikerti termesztést.

Ideje metszeni a szőlőt, megmutatjuk, hogyan!

Ugyan vannak olyan területek, ahol az őszi szőlőmetszésre, vagy éppen közvetlenül a fakadás előtti tavaszira esküsznek, ám a leghíresebb borvidékünkön, Tokaj-Hegyalján már javában zajlanak a szőlőmetszési munkálatok.

Ha megcsordul a Vince…

Január 22-én, Vince-napján a borásztársadalmon valami furcsa izgatottság lesz úrrá. Ezt a napot hagyományosan termésjósló ünnepnapnak tartják.

Alkoholok - A fogyasztók másképp gondolják

Minél jobban beleássa magát valaki az alkoholfogyasztással kapcsolatos statisztikai adatokba, annál jobban elbizonytalanodik. Abban viszonylag nagy az egyetértés, hogy az utóbbi évtizedekben enyhén csökken a hazai alkoholfogyasztás, és ez az irányzat nagyjából az egész kontinenst jellemzi. Érdekes kérdés, hogy az összes alkoholos italból milyen részarányt képviselnek az egyes italféleségek.

Elmarad a 2021-es ProWein a COVID-19 járvány miatt

A Covid-19-hez kapcsolódó korlátozások miatt a ProWein 2021-et - a világ vezető és legjelentősebb bor- és szeszesital-vásárát - nem tervezik megszervezni március 19-23 között. A következő ProWein kiállítást Düsseldorfban 2022. március 27-29 között tartják meg.

Uniós ellenérzés - marad az Uhudler?

Simone Schmiedtbauer és Christian Sagartz, az osztrák ÖVP EU parlamenti képviselői „furcsának” tartják az Uhudlerrel kapcsolatos aggodalmakat, mert „az Uhudler nincs veszélyben, a KAP-tól függetlenül gyümölcsborként forgalmazható” olvashatjuk a Blick ins Land hírportál közleményében.

Földönkívüli borospalackok közelednek a Föld felé

Kisebb-nagyobb sikerrel a közösségi médiának köszönhetően a világ számos pontján elterjedt a „száraz január” kihívás. Ennek a lényege, hogy a résztvevők januárban egyáltalán nem fogyasztanak alkoholt. A Nemzetközi Űrállomáson dolgozókat pedig 12 üveg jó minőségű francia bor kisértette egy teljes éven keresztül.

Értékből értéket Tokaj-Hegyalján

Az ecetesedés borhiba, már ha nem borecetet készítünk. Az utóbbihoz ugyanis kívánatos jelenség. A borecetet már az ókori Görögországban is használták emésztési gondok enyhítésére, napjainkra pedig tudományos vizsgálatok igazolták az emberi szervezetre gyakorolt számos kedvező hatását. A Borecet Műveknél évente 50 ezer liter borecetet készítenek Bodrogkeresztúron.

Kósik Istvánra emlékezünk

Életének 93. évében elhunyt Kósik István nyugalmazott főkertész, szőlész-borász szakember, Gyöngyös díszpolgára.

Szőlőtermesztés: itthon is hasznos dél-amerikai tapasztalatok

A klímaváltozás szőlőtermesztésre gyakorolt hatása az egyik legdivatosabb téma manapság, sokan szeretnek róla nyilatkozni. Mi, akik a trópuson dolgoztunk Dél-Amerikában, és még ma is kapcsolatban vagyunk az ottani munkatársakkal, kissé másként látjuk a kérdést, mint azt Magyarországon kezelik.