Back to top

Amitől Hévíz is bor nagyhatalommá válik

Ma Magyarországon utazni úgy, hogy bort ne kóstolna a vendég, szinte elképzelhetetlen. Hiszen a hazai gasztronómia, a bor ugyanúgy részei az izgalmaknak, mint maga a természeti környezte, vagy a történelem.

Fotó: viniczai
Valaki úgy fogalmazott, Hévíz a magyar Bethesda, s nem véletlen. A világon  egyedülálló melegvizes tó számtalan országból vonzza a gyógyulni vagy csak a kikapcsolódni vágyókat. A bort és az egyedülálló melegvizes környezetet összekapcsolni pedig már nem kell túl élénk fantázia. Ráadásul  A fürdőváros sajátos arculatú és hangulatú városrésze Egregy. A vendégcsalogató borospincék és a szőlőhegy - az egregyi "grinzing" - tüzes boraival és magyaros ételeivel rendkívül kedvelt zöldvendéglő-övezet.

Ezért is fontos a település önkormányzata számára, hogy évről-évre kiválassza a város, azaz Hévíz borát. Fontosságát az is kiemeli, hogy a bor már önmagában is imázshordozó eszköz, jól megfogható üzenettel bír.

Fotó: viniczai
Szerdán már rutinos szakemberek jelenlétében kezdtük meg a város borának kiválasztását, amelyre a település központjában található Rózsa étteremben került sor. Sokat mond el a megmérettetés komolyságáról, hogy három egyetemi tanár, illetve professzor emeritus és másik három gyakorló szakember végezte a zsűrizést.

Fotó: viniczai
Az idei évben – rendhagyó módon – a tavalyi Magyarországi Újbor és Sajtfesztivál első harminc aranyérmes fehérborai versengtek az idegenforgalomban előkelő helyen álló „város bora” címéért. Szakmai szemmel kicsit tamáskodtunk, vajon az ősszel,  újbornak benevezett tételek milyen arcukat mutatják mintegy háromnegyed év elteltével. Hiszen tudjuk, a primőr borok hosszú ideig elsősorban ökonómiai célokat szolgáltak, s fogyasztásukat néhány hónapra tervezték. Ehhez igazodott az a technológia, amely novemberre, már forgalmi tételek előállítását teszi lehetővé.

Szerencsére nem kellett csalódnunk, a borok 80 százaléka „hozta a formáját”, kiváló minőségű nedűket rejtettek a palackok.

A szakmai zsűri öt bort ajánlott a néhány órával később őket váltó társadalmi zsűri számára, amelyben az önkormányzat vezetői, helyi étteremtulajdonosok, gasztronómiai szakemberek ültek. Nagy örömünkre ebben a vakon bírált öt tételben kettő a szomszédos – Zala megyei – Kányaváry Borbirtokról származott. A füst még nem szállt fel, kíváncsian várjuk a végeredményt, 2020-ban ki viselheti Hévíz Város Bora címet.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Márton, a liba és az újbor

Az újbor jelenti a megújhodást, az örömöt az elvégzett munka után. Az eredménnyel szívesen el is dicsekednek a boros gazdák. Várják a hozzáértő véleményeket. Márton napja az utolsó igazi őszi ünnepünk a naptárban, amelyről egyre több helyen megemlékeznek, elsősorban gasztronómiai célzattal.

Főhajtás a borász előtt

Budafok belvárosának végében, ápolt kis földnyelven található az alkotás. A kis fekete gránit talapzaton álló életnagyságú lopót tartó férfi bronz alakját Janzer Frigyes szobrászművész, éremművész készítette.

A halhatatlan Bakator!

Szüret után, míg forr a bor, nyugodtan gondolkodhatunk azokról a szőlőfajtákról, melyek egykoron meghatározták a hazai szőlő- és bortermesztést. Nosztalgikusan idézhetjük fel a Bakatort, eme hajdanvolt, ám újraéledt, nagyon kedvelt magyar szőlőfajtát.

Czinki Tamás az első magyar Master Sommelier!

Az elmúlt évtizedben a Master of Wine cím sokkal nagyobb hangsúlyt kapott Magyarországon, míg a Master Sommelier titulusról kevesebbet tudunk. Pedig a pohárnokok legmagasabb fokú elismerését nehezebb megszerezni, mint az MW diplomát.

Jó bor: neked melyik? - Folytatódik a jó bor edukációs kampány

Indul a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) „JÓ BOR” edukációs kampányának második szakasza, amely az elsőhöz hasonlóan a fiatalokat, kezdő borfogyasztókat célozza meg és új tartalmakkal hívja fel a figyelmet a minőségi magyar borfogyasztásra.

Szurdokpüspökiben felelevenítik a szőlőművelés hagyományait

Pincesor élteti és őrzi az egykor virágzó bor- és szőlőkultúrát, amely a települést jellemezte. A falu kiemelkedő látványossága új, a kö­zelmúltban elkészült úttal várja a turistákat. Pintér Miklós Ervin polgármester elmondta, hogy a helyi önkormányzat a Mátra nyugati kapuja elnevezésű turisztikai projekt keretében valósította meg a beruházást, amely több projektelemből áll.

Készülnek már a borok, telnek a hordók Tokaj-Hegyalján

A száraz borok már érnek, az aszútermésre még várni kell a történelmi borvidéken.

A legnagyobb magyar borexportőr

Az utóbbi években lassan hozzászoktunk, hogy a Lidl tavasz derekán büszkén hozza nyilvánosságra az előző évi borértékesítési adatait, melyek minden alkalommal jelentősen meghaladják a lánc addigi teljesítményét. Tavaly összesen 23,7 millió palack magyar bort forgalmazott a Lidl, melynek nagyjából a fele belföldön, fele Európa más országaiban talált vevőre.

Borászati beruházási támogatási program indul

A szőlőfeldolgozáshoz, valamint a borászati technológiához kapcsolódó gépek vásárlására 2020. november 2-ával közel 3,4 milliárd forintos, több ütemben megnyíló támogatási lehetőség érhető el a borászatok számára.

Etyek 360, egy borvidék újrapozícionálása

"Felismertük, hogy bár pár száz méterre is egymástól, de külön utakon járunk. Külön utakon, de mindnyájan egyfelé" – az Etyek 360 tagjai ezzel a vallomással köszöntötték szerdán a borkedvelőket. A Kóstolom Borbárban tartott eseményre 11 tételes kóstolóval és remek hangulattal készültek.