Back to top

174 mezőgazdasági munkás fertőződött meg koronavírussal

A bajorországi Mammingban előbb hét, majd további 167 ember koronavírus tesztje lett pozitív. Egy német mezőgazdasági cég mind a 480 dolgozóját, köztük a cég vezetőit is karantén alá helyezték.

Miután a bajorországi Mammingban egy mezőgazdasági üzemben hét embernél kimutatták az új típusú koronavírust a helyi hatóságok elrendelték az összes 480 alkalmazott tesztelését.

A kiadott közlemény szerint a hét ismert eset mellett 167 másik dolgozónál is kimutatták a vírust.

Koronavírus teszt
Fotó: www.pixabay.com
Ezért a szamóca, uborka, káposzta és cékla termesztésével foglalkozó céget, amely elsősorban helyi, valamint romániai, bulgáriai és ukrán idénymunkásokat foglalkoztat, karantén alá helyezték és a betakarítás jelenleg is áll. A negatív teszttel rendelkező, de a fertőzött dolgozókkal vélhetően kapcsolatba kerülő dolgozók sem hagyhatják el a cég telephelyét, beleértve a cég vezetőit is. Werner Bumeder a járási hivatal vezetője szerint a további elterjedés és a lakosság védelme érdekében sajnos meg kell tenniük ezt a lépést.

A céget felszólították, hogy biztosítsák a fertőzött munkavállalók elkülönítését a nem fertőzött alkalmazottaktól. A karantén betartását egy erre meghatalmazott biztonsági szolgálat is szigorúan ellenőrzi. A Bayerisches Rundfunk (BR) értesülései szerint a gócpont azért alakulhatott ki, mert a higiéniai előírásokat a társaságnál nem tartották be megfelelően, így például nem biztosították a 25 fős betakarító csoportok előírt elkülönítését.

A járási hivatal vezetője mindemellett bejelentette, hogy a mammingi önkormányzat a település minden polgárának ingyenes koronavírus tesztet biztosít, és vélhetően a tesztelést a településen kívülre is kiterjesztik. Bumeder szerint a fertőzöttek nagy száma ellenére egy zárt, elkülönülő csoportról van szó, és biztosította a lakosságot, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy a vírus tovább terjedését megakadályozzák.

Ugyanakkor a bajor egészségügyi miniszter, Melanie Huml bejelentette, hogy kiterjedt teszteléseket indítanak a nagyobb gazdaságokban, a hasonló járványkitörések megakadályozása érdekében.

Forrás: 
www.taspo.de

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A borturizmus jövője: digitalizáció és személyre szabott ajánlatok

Internetes konferenciát tartottak Fokvárosban, Innováció a borturizmusban a COVID-19 járvány összefüggésében címmel, amelyen Argentínából, Chiléből, Franciaországból, Olaszországból, Spanyolországból felszólaló előadók osztották meg tapasztalataikat arról, milyen hatást gyakorolt a koronavírus járvány a borturizmusra.

Halottak napjára készülve - A sírok növényei

Most még októbert írunk, ám ha a november eleji kegyeleti ünnepre sírbeültetéssel készülnénk, annak most van itt az ideje... A sírkertészet egy külön ága a kertépítésnek, mivel ide elég speciális növény-összeállítás kell. Tág tűrésű, szárazságtűrő, kevés gondozást igénylő, gyomelnyomó fajok alkalmasak sírok beültetésére, melyek lehetőleg az év minél nagyobb részében díszítőértékkel bírjanak.

Rózsaszínű ananász - Termése lédúsabb és édesebb, mint a hagyományosé

A Del Monte Fresh Produce N.A., Inc. új terméket vezetett be a piacon: az exkluzív, prémium kategóriás Pinkglow™ ananászt. A rózsaszín ananász egyedülálló a piacon, és az Egyesült Államokban október 12. óta kapható, de egyelőre csak online vásárolható meg, limitált mennyiségben.

Néhánynapos kultúrák - csírazöldségek

Kevesen nevelnek csírazöldségeket hazánkban, pedig azok már néhány nappal a vetés után betakaríthatók, a megtérülés tehát igen gyors. A növények minőségmegőrzési ideje viszont rövid, tehát csak biztos piaci háttérrel érdemes belefogni. Prázmári Mihály egyéni vállalkozó, valamint Hintalan György, az Ökovital Kft. ügyvezetője osztotta meg velünk tapasztalatait a zöldségtermesztés e különös ágáról.

Glifozátmaradvány a trágyában

Japán fürjekkel végzett korábbi kísérletek kimutatták, hogy miként halmozódik fel a baromfitápban lévő glifozát a madarak ürülékében. Ezekben a kísérletekben a fürjek egyik csoportját glifozáttal szennyezett táppal, a másik csoportot pedig glifozátot nem tartalmazó, organikus takarmánnyal etették.

Virágos meglepetés a moziban

A düsseldorfi UFA Palast mozijába főműsoridőben érkező látogatókat szokatlan meglepetés várta: a moziteremben az ülések felén szobanövények foglaltak helyet.

A gyönyörű gránátalma

A gránátalma mediterrán növény, de közép-ázsiai őshazájából meghódította Európa déli vidékeit, Dél-Amerikát, Észak-Afrikát és termesztik Indiában, Indonéziában trópusi, szubtrópusi éghajlaton is. Könnyen szaporítható magról vagy gyökérsarjakról, viszonylag ellenálló, gyönyörűen virágzó növény. Ahogy melegszik az idő, hazánkban is mind többfelé lehet termeszteni.

Megnyílt az első narancsbor bár Londonban

Az Egyesült Királyság első narancsbort felszolgáló bárja a Silver Lining megnyílt Londonban. A narancsbor elnevezés talán úgy hangzik, mint egy új kifejezés vagy trend, de valójában az egyik legrégebb óta készített bortípus a világon.

Nyitott ökológiai gazdaság

A győrújfalui Sudár Birtokot 2016-ban álmodta meg Sudárné Boros Zsóka agrármérnök, akinek a szülei már korábban is gazdálkodtak. Az akkori családi gazdaság adminisztratív teendőit ő látta el. Férjével négy gyermeket nevelnek, az otthon töltött tizenöt év után döntött úgy, hogy nem folytatja a családi gazdálkodást, inkább valami egészen újba kezd.

Terjed az ASP vírusa a németországi vaddisznóállományban

Egy újabb elhullott vaddisznóban mutatták ki az afrikai sertéspestis vírusát Németországban. Noha a házisertések védelmére irányuló intézkedések eddig sikeresek, a német sertéstenyésztők nincsenek könnyű helyzetben, a vágásérett állatok egy részét képtelenek eladni.