Back to top

Kiemelt szerepet töltenek be a nemzeti parkok a környezeti nevelésben

Évente 200 ezer gyermek vesz részt a nemzeti parkok látogatóközpontjaiban, ökoturisztikai létesítményeiben zajló környezeti nevelési programokon – jelentette ki az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára a Holnapocska Tábor betekintőjén, a Kápolnapusztai Bivalyrezervátumban.

Rácz András kiemelte, hogy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság az elmúlt 10 évben megduplázta látogatóinak számát, évente félmillió vendéget fogadnak, közülük minden tizedik látogató vesz részt valamilyen környezeti nevelési programon.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Rácz András hangsúlyozta, hogy az állami természetvédelem mellett szükség van a térségben élők, az önkormányzatok, a polgármesterek és a civil szervezetek együttműködésére is, ennek egy kiemelt példája a fiataloknak egyszerre elfoglaltságot és természetközeli élményeket adó tábor. Hozzátette: a gyerekek ösztönösen érdeklődnek a természet, az állat-és növényvilág iránt, ennek adnak nagyon fontos tartalmat a pedagógusok a környezeti nevelés révén.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Az államtitkár a tábornak helyet adó Kápolnapusztai Bivalyrezervátumban emlékeztetett arra, hogy a nemzeti park igazgatóságok kiemelt szerepet töltenek be az őshonos állatok genetikai állományának megőrzésében. Példaként hozta fel, hogy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság  még a kilencvenes években vette kezelésbe az utolsó Festetics bivalygulyát, ez adja ma a gerincét annak az állománynak, amely részt vesz a térség vizes élőhelyein folyó legeltetésben.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője elmondta: a számok is bizonyítják, hogy egyre többen fedezik fel Magyarország, valamint a Balaton térségének értékeit. Hozzátette: a Holnapocska Tábor azért is különleges, hiszen amellett, hogy közösségi élményt ad, a gyerekek megismerhetik a régiót is. Petróczi Imre, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatóhelyettese kiemelte, hogy a természet és az ökológiai szolgáltatások megőrzéséhez szükség van a közösségekre, ebben töltenek be fontos szerepet a táborok, a fiatalok emellett munkájuk révén értéket is teremtenek.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Forrás: 
AM

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A korábban vártnál bőségesebb termésre számítanak

A szlovák statisztikai hivatal augusztusi előrejelzése szerint a korábban becsültnél bőségesebb termésre számíthat az ország kalászos gabonafélékből, napraforgóból, kukoricából és cukorrépából is. A statisztikai hivatal adatai szerint Szlovákiában mintegy 390 ezer hektáron termesztettek búzát, az árpa termőterülete 133 ezer, a repcéé csaknem 147 ezer hektár volt az idén.

Zarándokúton Bedgeburyben

Ezúttal a Bedgebury Nemzeti Fenyőgyűjtemény érdekességeit gyűjtöttük össze. A Nemzetközi Dendrológiai Alapítvány megalakulásakor kitűzött célok között első helyen szerepel a természetismereti műveltség terjesztése, a szakismereti és alkalmazott botanikai – elsősorban a környezetvédelmi és tájesztétikai –, mai kifejezéssel környezettudatos nevelés.

Sorsfordító év lehet az idei a magyar vidék életében

Sorsfordító év lehet az idei a magyar vidék életében, és nemcsak a koronavírus okozta nehézségek miatt, hanem mert „a vírus megmutatta, hol a helyünk: sok magyar hazatért az anyaföldhöz fordulva” – hangzott el a IV. Földművesek Napja ünnepségén.

Az osztatlan közös tulajdon felszámolásáért folytatódik a földértékesítési program

2020. szeptember 21-én indul a földértékesítési program harmadik üteme. Az Agrárminisztérium célja továbbra is az osztatlan közös földtulajdon felszámolása. A több mint 6300 db ingatlanra bárki tehet vételi ajánlatot elektronikus úton, egészen október 21-ig.

Eldőlt: mégsem jöhetnek a külföldi vadászok!

Miután szeptember 1-jével hazánk határai lezárásra kerültek, a külföldi vendégvadászok nem juthattak be az ország területére. Ez nagy érvágás a vadgazdálkodási ágazat, a vadásztársaságok szempontjából, különösen mert a gímbika vadászati idénye szeptemberrel vette kezdetét, ami jelentős financiális bevételt jelentene az érintettek részére.

Megkezdődött a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került agárvállalkozások átmeneti támogatásainak kifizetése

A Magyar Államkincstár (Kincstár) a múlt héten megkezdte a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került agárvállalkozások átmeneti támogatásainak kifizetését. Első körben 3,12 milliárd Ft-ot utaltak ki összesen 13000 kertészeti tevékenységet végző, méhész gazdálkodó, valamint tejhasznú-tehéntartó számára.

Faültetéssel környezetünk kellemesebb, szebb, élhetőbb lesz

Az elmúlt évtizedekben tapasztalható klíma és csapadékviszony-változásra reagálnunk kell annak érdekében, hogy a következő generációra is élhető környezetet hagyjunk – fogalmazott Farkas Sándor Szegváron, a Településfásítási program első Csongád-Csanád megyei állomásán.

Él és virul az iskolakert-mozgalom

A leányfalui Móricz Zsigmond Általános Iskola és Tündérkert Óvoda közös udvarán számolt be az Iskolakert-fejlesztési Programról Nagy István agrárminiszter. Ez a két intézmény is sikerrel pályázott a programra, és ennek köszönhetően támogatást kapott eszközök beszerzéséhez, illetve szakmai segítséget a kert kialakításához.

Nem tudja a fák nevét? A fajok beazonosításában segít az ingyenes alkalmazás

350 képpel és csaknem 20 erdőtársulással bővítette fahatározó mobilalkalmazását az Országos Erdészeti Egyesület. Az ingyenes applikációban tovább finomodott a felhasználói élmény, teljesen megújult a megszerzett tudást ellenőrző beépített kvízjáték, és jelentősen kibővült a fényképek adatbázisa. Az az új verzió kiadása alkalmából nyereményjátékot is hirdetett az egyesület.

A természet és környezetvédelem randevúzott Gödöllőn

Összesodorta a koronavírus járvány a 2020-ra hatodszor meghirdetett gödöllői Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivált és a 2007-ben elindított Magyar Nemzeti Parkok Hetét. Mindkét program a tavaszhoz kötődik, de az idén a szeptemberi nyárutó verőfényes napjaira került át.