Back to top

Szőlő-bor ágazat: sok még a teendő

A fürtzáródás megtörtént, ám az időjárás még mindig beleszólhat, milyen is lesz a szüret. A NAIK SZBKI Kecskeméti Kutatóállomása és a Kwizda Agro Hungary Kft. által szervezett növényvédelmi tanácskozásra a közelgő szüret ellenére is sokan látogattak el. A Kecskemét-Katonatelepen tartott rendezvényen nem csak a szőlőről, hanem az ágazat helyzetéről is szó esett.

„Vészesen csökken a hazai borfogyasztás, egy generáció kiesett”- fogalmazta meg véleményét Filus János, a Kunsági Hegyközségi Tanács alelnöke. A szakember hozzátette, sajnos a forgalmi borok egy része nem üti meg az elvárt szintet. Jó minőségű, ár-érték arányú termékekre van szükség, hogy új fogyasztói réteget is meg lehessen hódítani. Ehhez hangsúlyozni kell a bor kiváló élettani hatásait, azaz marketinget kell mellé tenni.

Filus János: idén kisebb borkészletekkel és alacsonyabb terméssel számolhatunk
Fotó: viniczai

„Magyarországon nem a szőlő sok, hanem a bor”- jegyezte meg az alelnök, hogy a szőlők alig 70 százalékára kötöttek felvásárlási szerződést. Pedig a május végi borkészletek nagyobb aktivitást feltételeznének.

Országos szinten 2 764 436 hektoliter bor pihen a pincékben, s a havi 240 ezer hektós fogyasztással – és átmenő készlettel - számolva szükség lesz a feltöltésre. A Kunsági Borvidéken 1 041 942 hektoliter a készlet, így ott is van mit koptatni.

Nyakunkon a szüret – bár nem lesz olyan korai, mint tavaly -, s a termésbecslések alapján 4 228 990 mázsával számolnak, amiből a Duna Borrégió – Kunsági, Hajós-Bajai és Csongrádi Borvidék - 1 583 734 mázsával veszi ki a részét. Az országos átlag hektáronként 85 mázsa, míg a Duna Borrégióban 87 mázsa várható.

Ami viszont nagyobb aggodalomra ad okot, az a szőlő felvásárlási ára. Míg 2012-ben egy kiló Bianca-ért 100 forintot fizettek, tavaly már csak 45 forintot adtak érte, s várhatóan idén sem lesz több, mint 70 forint. A szakember szerint elgondolkodtató a Cserszegi fűszeres és a Kékfrankos árának alakulása. Míg a hungarikumnak számító Cserszegi fűszeres 2012-ben 130 forintot ért, 2019-ban ennek felére esett, s idén sem kapaszkodik vissza a nyolc évvel ezelőtti szintre. Kedvenc kékszőlőnk sem járt jobban. A Kékfrankos 2012-ban 120 forintot hozott a termelőjének, tavaly már csak 66-ot, s idén sem várnak száz forintnál többet.

A tanácskozást terepi szemle zárta
Fotó: viniczai

Nem véletlen, hogy két éve – amióta bevezették – még mindig „népszerű” a zöldszüret. Ami viszont meglepő, hogy a top 5 fajta – amelynek összeterülete 1593 hektár, azaz a teljes végrehajtott zöldszüreti bejelentés 55 százaléka – között a dobogó legfelsőbb fokára a Furmint – 406,6 hektárral – került. Érdekes ezt annak a tükrében is átgondolni, hogy 2017-ben tartottuk a Furmint évét. Vajon a kormányzati program, aminek célja felhívni a nemzetközi és a hazai piac, illetve a fogyasztók figyelmét az egyik legfontosabb őshonos magyar szőlőfajtára, elérte célját? A zöldszüretben a Furmintot követi a Bianca, a Cserszegi fűszeres, a Kékfrankos és a Hárslevelű.

Forrás: 
magyarmezogazdasag

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Smash, a mezőgazdasági robot

A japán Yanmar kifejlesztett egy autonóm moduláris robotplatformot, amelynek első modelljét elsősorban szőlőültetvényekre optimalizálták.

Az egri hegybíró kapta Dobó kardját

Dobó Kardja-díjban részesült Tarsoly József, egri hegybíró. A várkapitány kardjának hiteles másolatát azoknak ajándékozzák, akik sokat tesznek a városért, jó hírét keltik Egernek.

Löszön termett bor, bemutatkozott a Vida Borbirtok új bora

Szekszárd maga a zegzugos sokszínűség. Ez adja borainak jellegzetes, megfejthetetlen varázsát. Rejtőzködő borvidék, messziről csak egy dombsor, közelebb kell jönni, hogy feltáruljanak a szurdokokban megbújó pincék, a dombokra felfutó szőlősorok.

Sorsfordító év lehet az idei a magyar vidék életében

Sorsfordító év lehet az idei a magyar vidék életében, és nemcsak a koronavírus okozta nehézségek miatt, hanem mert „a vírus megmutatta, hol a helyünk: sok magyar hazatért az anyaföldhöz fordulva” – hangzott el a IV. Földművesek Napja ünnepségén.

Melyik a legkorábban palackba kerülő bor? Hát a Csabagyöngy.

Melyik a legkorábban palackba kerülő bor? Hát a Csabagyöngy. Szeptember közepén már megtalálható a boltok polcain. Zajlik a szüret, csúcsüzem van a feldolgozókban. Ilyenkor vizsgáznak a szőlőtermelők, egész évi munkájukról számot adnak. A hírek szerint mint minőségben, mint mennyiségben jó évjárat elé nézünk. Részletek a Borászati Füzetek legfrissebb számában.

A HNT elkötelezett a biológiai alapok megújításában: piacszervezési intézkedés a Borszőlő Szaporítóanyagtermelési Alapról

A 2016. decemberben a HNT által elfogadott ágazati stratégia alapvető célkitűzésként fogalmazta meg a szőlőtermesztés biológiai alapjainak fejlesztését és megőrzését. A kutató szakemberek és a termelők visszajelzések alapján erősíteni szükséges a szaporítóanyag előállítás növényegészségügyi ellenőrzését mind az alany- és a törzsültetvényekben, valamint az oltványtermesztőknél.

Elindult a Wines of Hungary – Personally, a magyar bor hivatalos közösségi média oldala

Az Agrármarketing Centrum (AMC) szorosan együttműködve a Magyar Turisztikai Ügynökséggel (MTÜ) Wines of Hungary - Personally név alatt indította el bormarketing tevékenységét a közösségi média felületeken, melynek célja a magyar borok népszerűsítése az európai és a kontinensen túli piacokon.

Érden vannak borospincék?

A legtöbb érdi még csak nem is hallott arról, hogy a település jelentős pincesorral rendelkezik. Sőt, hogy minaretje, vára és kastélya is van, és a leghosszabb Duna partszakaszt ugyancsak magáénak tudhatja. Honnan is ismernék, hiszen a település – a főváros szomszédságának köszönhetően – leginkább alvóváros jelleget öltött.

Ahol nem a vad szüretel

Innen már nem lehet tovább magyarázni, szüretben a szőlő megmutatja, milyen gazdája volt, s miként hatott rá az évjárat. A tavalyi évhez képest kicsit később kezdődött a betakarítás, s még sokat alszik kint a szőlő, de a gazdák szavaiból bizakodás tűnik ki.

Veszélyben a bogyósok, sok a gond a dióval – Növényvédelmi előrejelzés, 38. hét

Általános gond ebben az időszakban, hogy a darázsrágta gyümölcsön azonnal megjelennek a gombás betegségek; de még ennél is nagyobb kárt tesz a tömegesen jelen lévő pettyesszárnyú muslica, a védekezés gyakorlatilag eredménytelen ellene. Eredményesen megelőzhetjük ugyanakkor a cseresznye- és a meggyfák idő előtti lombvesztését, ha kontakt hatású készítményekkel védekezünk a blumeriellás levélfoltosodás ellen.