Back to top

„Az év legzöldebb hete”

Idén negyedik alkalommal rendezték meg az ország különböző pontjain zajló vándortáborokat. Ám ezúttal egy új „elemmel” bővült a táborok száma, ugyanis a VíziVándor, a BringásVándor és az Erdei Vándortábor mellett Zarándoktúrára is jelentkezhettek a felső tagozatos és középiskolás diákok kísérőtanáraikkal.

Ahogyan tavaly, úgy idén is a legsikeresebb mind közül az Erdei Vándortábor, amelyre a jelentkezést még januárban meghirdette az Országos Erdészeti Egyesület, valamint az Erdei Vándortábor szervezőgárdája.

Fotó: Csatlós Norbert
A várakozásokat felülmúlva, még szinte aznap beteltek a helyek valamennyi Vándor-túraútvonalra, amelyek ráadásul tavalyhoz képest, további két helyszínnel is bővültek.

A Bakony, a Börzsöny, a Mátra, a Mecsek, a Pilis, a Zemplén, valamint a Vasi-hegyhát mellett idén két új útvonalként bekapcsolódott a Vértes és a Zselic is, ezzel szinte lefedve az ország teljes területét. Ezekre a helyszínekre több mint 160 csoport jelentkezett, és ez 4000-nél is több diákot jelent.

Ez a gyerekek megismerkedhetnek az erdészek munkájával, a fenntartható erdőgazdálkodással, elsajátítják a környezettudatos gondolkodás alapjait és megtapasztalhatják a természet csodálatos szépségeit.

Az Erdei Vándortábor ezek mellett rászeretné ébreszteni a fiatalokat arra, hogy a globalizáció és a társadalmi elvárosiasodás miatt az emberek elhatárolódtak a természettől.

Ennek megfékezésére főként a fiatal generációban kell tudatosítani, hogy az ember is természeti lény, elengedhetetlen lételeme a természet és az erdő, amit óvni és gondozni kell, hogy a jövő generációja is minél szebb értéket örökölhessen.

Fotó: Csatlós Norbert
Ezt igyekszik a Vándotábor tudatosítani a diákokban, hatást gyakorolni rájuk a természet által. Minderre a ráeszmélésre fokozottan szüksége van a mai és a jövő generációinak, ugyanis a klímaváltozás hatásai az erdőt, ezzel pedig egyidejűleg az erdőgazdálkodást is jelentősen befolyásolja.

Több fafaj, főként a különféle fenyők, a felmelegedés hatása miatt, hazánk tengerszint feletti magasságai már nem teremtenek megfelelő feltételeket a számukra, így várhatóan – „erdőéletben” mérve –, Magyarországról több jelentős fenyőfaj is eltűnik a későbbiekben.

Ennek a tudatosodását és a természettel, az erdővel kapcsolatos gondolkodásmódot igyekszik a fejekbe elültetni a kezdeményezés.

Fotó: Csatlós Norbert
– A járvány miatt azt gondoltuk, megcsappan az előző évekhez képest az érdeklődés, de kellemeset csalódtunk. Olyannyira, hogy a tavalyi jelentkezést és részvételt is túlszárnyalta az idei. A több mint 4000 gyerek mellett már 1200 akkreditált, az Erdei Vándortábor képzésén részt vett pedagógust regisztrálhattunk.

Mottónk: „Az év legzöldebb hete!”, amely valóban helytálló, hiszen a gyerek a hét napos táborozás során, erdőkben sétálva ismerik meg a különféle fa- és állatfajokat, a természet működését

– mondja Elmer Tamás, az Országos Erdészeti Egyesület főtitkára a Mátrában, az Egererdő Zrt. vendégszeretetének örvén, az Vándortábor sajtótájékoztatóján.

A táborok hamarosan véget érnek, de ez a befejezés valójában csak egy fejezet, hiszen a tapasztalatok alapján, a tábor után a gyerekek a szülőket kérik, hogy családosan látogassanak el a közeli erdőkbe, közelebb hozva mindennapjaikhoz a természet varázslatos világát.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Szarvasbőgés-hallgató vonatozást rendeztek Pálházán

A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is megrendezte az ÉSZAKERDŐ Zrt. a Szarvasbőgés-hallgató vonatozást a Pálházi Állami Erdei Vasúton.

A Szilvásváradi pisztránggal bővült a földrajzi árujelzővel védett magyar termékek köre

Az Európai Bizottság első alkalommal részesített oltalomban egy magyar édesvízi hal elnevezést. A Szilvásváradi pisztráng oltalom alatt álló földrajzi jelzésként történő bejegyzését tanúsító oklevelet Janusz Wojciechowski mezőgazdaságért felelős biztos adta át Nagy István agrárminiszternek a Mezőgazdasági és Halászati Tanács szeptember 21-i brüsszeli ülése előtt.

Vissza kell hozni a neves elődök tudását az erdő- és vadgazdálkodásban

A 2021-es világkiállításra vissza kell hozni a neves elődök tudását az erdő- és vadgazdálkodásban – mondta az Egy a természettel Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítás és az ehhez kapcsolódó rendezvénysorozat lebonyolításáért felelős kormánybiztos.

Hidegen hagyja a beporzókat a virágillat szennyezett levegőben

A levegőszennyezés miatt a virágok illata már nem vonzza a beporzó rovarokat, ezért veszélybe kerülhet több növényfaj is.

Légkondicionált méhkas és precíziós öntözés a forróság ellen

A globális felmelegedés néhány észak-afrikai ország mezőgazdaságára komoly nyomást gyakorol. Negatív hatásainak ellensúlyozása érdekében Tunéziában a startupok a méhek megmentését és a vízmegtakarítást tűzték ki célul.

Mohafalakkal a szálló por ellen

A szállópor magas koncentrációja ma már nem csak a városokban hanem a környező agglomerációs településeken is komoly probléma lett. A közelmúltban ismertették az első eredményeit annak a kutatásnak, amely során a szálló por megkötésére mohafalakat használtak.

Elég egy kis lóbab, vagy annál azért több kell?

Pozitív-e a vadméhek szempontjából egy lóbabbal bevetett szántóföldi tábla? Német kutatók jártak utána a kérdésnek, és arra jutottak, hogy a poszméhek sokat profitáltak belőle, a többi vadméhfajnak viszont muszáj, hogy legyen a környéken valamennyi félig-meddig természetes élőhely is.

Rejtélyes kórokozó pusztít a vizekben, aggódnak a horvátok a sonkakagyló miatt

A nagy sonkakagyló (Pinna nobilis) a Földközi-tenger legnagyobb kagylója. Kihalása miatt adtak hangot aggodalmuknak horvát tengerbiológusok egy Krk szigetén tartott szakmai fórumon.

39 ezer éves medvéket találtak Szibériában

A tudósok világraszóló felfedezésnek tartják. Két medve, egy felnőtt és egy fiatal állat, kiváló állapotban megőrződött tetemét találták meg a rénszarvas pásztorok Szibériában, Jakutföldön.

Megkésve

"Döngölt vályogfalak között csepp gyertya lángja táncolt, apró fénye simogatta a falakat. Dohos asztalon bor és frissen szedett virág állott, mindkettő butellában. Egy kuvasz feküdt lábnál, álmaiban juhokat hajtott zöld legelőn" – kollégánk havi rendszerességgel jelentkezik egy-egy szórakoztató elgondolkodtatóval. Kísérletezik, hátha életre tud kelteni egy rég elfeledett újságírói műfajt, a tárcanovellát.