Back to top

A nehéz helyzetbe került borászatok 1,8 milliárd forintra pályázhatnak

Jelentős érdeklődésre számít a borászatok részéről az agrártárca a koronavírus-járvány gazdasági hatásait enyhíteni hivatott átmeneti támogatási programja. Az első pályázatokat augusztus 10-étől lehet benyújtani, az igénylésekhez szükséges igazolásokat azonban már most érdemes beszerezniük az érintetteknek - ismerteti a csütörtöki Magyar Nemzet.

 Gál Péter, a tárca főosztályvezetője a napilapnak elmondta, hogy a gazdaságvédelmi alapból elkülönített 25 milliárd forintos mentőcsomagból mintegy 1,8 milliárd forintra pályázhatnak a hazai borágazat szereplői. A cél az, hogy azok jussanak támogatáshoz, akik a saját maguk által megtermelt szőlőt dolgozzák fel, a bort pedig a vendéglátásban vagy egyenesen a fogyasztóknak értékesítik. A főosztályvezető elmondta: a támogatási struktúra kialakításakor épp azokat a termelőket, borászatokat célozták meg, amelyeket leginkább érintett a koronavírus-járvány miatti gazdasági kiesés.

A turizmus teljes leállása, az éttermek, a szórakozóhelyek, a szállodák zárva tartása, a rendezvények elmaradása miatt jelentős veszteségek keletkeztek az ágazatban.

Az 1,8 milliárd forintos keretre augusztus 10-étől pályázhatnak az érintettek, a támogatás igénylése két pillérre épül. Első körben a borászatoknak hegybírói igazolást kell beszerezniük, erre augusztus 3-ától már lehetőségük van. Gál Péter szerint erre azért van szükség, hogy a borászatok igazolni tudják, mekkora területen termesztenek szőlőt - akár őstermelőként a családi gazdaság részeként, akár kapcsolt vállalkozásokon keresztül. Ezzel az igazolással nyújthatják be a pályázatokat a Magyar Államkincstárnak augusztus 24-éig.

A gazdálkodók egy hektárra vetítve maximum 600 ezer forintot nyerhetnek el. A pontos összeg attól függ, hogy a 2018-2019-es referenciaévben a teljes forgalmuk hány százalékát adta a belföldi, valamint a külföldi vendéglátásban, a repülőjáratokon és a repterek duty-free boltjaiban, valamint a fogyasztóknak közvetlenül eladott mennyiség.

A lehetőséggel azok is élhetnek, akik az első négy kategóriában valamilyen közvetítő vagy kereskedő segítségével adták el boraikat. Ez esetben a szükséges mennyiség meghatározásához a nagykereskedők segítségét kérhetik.

A támogatást legfeljebb harminc hektár után vehetik igénybe a jogosultak. A támogatandó körbe elsősorban a minőségi terméket előállító kisebb pincészetek tartoznak, a lehetőség ugyanakkor mindenki számára nyitott, aki részben a saját maga által megtermelt szőlőt dolgozza fel - fogalmazott a főosztályvezető.

Az agrártárca jelentős érdeklődésre számít, az előzetes számítások alapján meghatározott keret várhatóan elegendő lesz majd, de kisebb kerettúllépés sem elképzelhetetlen. Ha túligénylés lesz, akkor arányosan csökken majd az egy hektárra elnyerhető támogatás összege.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Egy bűnszervezett 500 millió forint értékű EU-s támogatást tulajdonított el

Több mint száz vádlott ellen emelt vádat a főügyészség költségvetési csalás bűntette miatt, az elsőfokú ítéletben a bíróság több terheltet súlyos, letöltendő szabadságvesztésre ítélt, közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn.

Célegyenesbe fordultak a KAP reform tárgyalásai Brüsszelben

A Tanács elnökségét ellátó Németország célja, hogy a tagállamok októberben elfogadják a tanács álláspontját a Közös Agrárpolitika új szabályrendszeréről. A megállapodást előkészítendő az uniós mezőgazdasági miniszterek a legfontosabb fennmaradó vitás kérdéseket vitatták meg szeptember 21-i brüsszeli ülésükön.

Ingyenes borismereti képzéssorozatot indít a Magyar Turisztikai Ügynökség

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 2020 őszén Bor a vendéglátásban címmel ingyenes borismereti képzéssorozatot indít, melynek célja a hazai vendéglátásban dolgozók borral kapcsolatos tudásanyagának bővítése.

Légkondicionált méhkas és precíziós öntözés a forróság ellen

A globális felmelegedés néhány észak-afrikai ország mezőgazdaságára komoly nyomást gyakorol. Negatív hatásainak ellensúlyozása érdekében Tunéziában a startupok a méhek megmentését és a vízmegtakarítást tűzték ki célul.

Válasszuk a hazait, ezzel magyar munkahelyeket támogatunk és védjük a környezetet

Az idei év megmutatta, hogy a globalizáció következtében mennyire kiszolgáltatottá vált a világ, és hogy mennyire fontos az önellátás. Világossá vált, hogy Magyarország mezőgazdasága és élelmiszeripara kiválóan helyt állt a legnehezebb járványos időszakban is – mondta az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a XI. Duna-Tisza Közi Agrárexpo megnyitóján.

Az agrárium szereplőire mindig lehet számítani

Sok minden leállt az országban a járványhelyzet miatt, de azok, akik az ország mindennapi élelmét állítják elő, nem állhattak le; az agrárium szereplőire mindig lehet számítani - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter a 24. gulyásverseny és pásztortalálkozó ünnepi megnyitóján.

A baromfiágazat fejlődésének fenntartásához beruházások kellenek

A baromfiágazat fejlődését méltatta, és a további bővüléshez szükséges fejlesztésekről is beszélt az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az Innosped Kft. 860 millió forintból létrehozott baromfitartó telepének átadásán.

Megfontolatlan támogatásmódosítás

A szlovák mezőgazdasági és élelmiszeripari önkormányzatok tanácsa nagy felháborodással fogadta a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztérium javaslatát, miszerint az ágazat támogatásait az első pillérből a másodikba csoportosítanák át.

Az egri hegybíró kapta Dobó kardját

Dobó Kardja-díjban részesült Tarsoly József, egri hegybíró. A várkapitány kardjának hiteles másolatát azoknak ajándékozzák, akik sokat tesznek a városért, jó hírét keltik Egernek.

Löszön termett bor, bemutatkozott a Vida Borbirtok új bora

Szekszárd maga a zegzugos sokszínűség. Ez adja borainak jellegzetes, megfejthetetlen varázsát. Rejtőzködő borvidék, messziről csak egy dombsor, közelebb kell jönni, hogy feltáruljanak a szurdokokban megbújó pincék, a dombokra felfutó szőlősorok.