Back to top

Minden második magyar cégnél megmaradt a home office lehetősége

A veszélyhelyzet idején a magyarországi cégek 33 százalékánál az alkalmazottak heti 5 napot dolgoztak otthonról, 16 százalékuknál 3-4 napos, 7 százalékuknál pedig 1-2 napos távoli munkavégzést rendeltek el; minél nagyobb egy cég, annál magasabb volt a folyamatos távmunka aránya - derül ki a Profession.hu felméréséből, amit az MTI-nek juttattak el.

Az állásportál által idén júniusban az ügyfelei körében, 758 cég bevonásával végzett kutatás szerint a cégvezetők 57 százaléka, az 500 embernél többet foglalkoztató vállalatoknál pedig több mint 70 százaléka úgy látta, hogy alkalmazottai ugyanúgy teljesítettek otthonról dolgozva, mint korábban, az irodában. A vállalat hatékonyságán a válaszadók 18 százaléka szerint pedig javított a home office.

Jelenleg minden ötödik cég távmunkában dolgozik továbbra is, minden másodiknál pedig megmarad a home office lehetősége.

A biztonságos irodai munkavégzéshez a cégek 81 százaléka biztosít dolgozóinak egészségvédelmi felszerelést (maszk, kesztyű, fertőtlenítő), negyedük a munkaállomások egymástól távolabbra helyezésével igyekszik védeni dolgozóit.

A közlemény idézte Tüzes Imrét, a Profession.hu üzletfejlesztési vezetőjét, aki elmondta, az elmúlt hónapok felgyorsították a munkaerőpiac átalakulását: számos cég éles környezetben próbálhatta ki a vállalati szintű távoli munkavégzést, tudatosabban használnak online eszközöket. Mindez megváltoztatja az infrastrukturális igényeket is, hiszen az iroda bérlése és fenntartása az egyik legnagyobb költségtétel a cégek számára, így előfordulhat, hogy az ingatlanbérlés helyett inkább a távoli munkavégzést fejlesztő technológiai beruházások felé fordulnak - tette hozzá az üzletfejlesztési vezető.

Fodor Dániel, az Év Irodája verseny főszervezője hozzátette, hogy a munkahelyekhez való hozzáállás korábban többnyire a vállalatok méretétől függött, most a visszatérést, és a leendő irodák koncepcióját is az határozza meg, hogy magyar vagy külföldi cégről van-e szó.

Míg a hazai vállalatoknál a munkavállalók akár már 90 százalékban is a korábban megszokott formában dolgoznak, addig egy német központú cég csupán a dolgozók csekély százalékának adott zöld utat a visszatérésre, az amerikai leányvállalatok pedig kivárnak, és akár jövő februárig is home office-ból működnek, vagyis a munkahelyhez való viszony erősen jogi kérdéssé is vált.

A szakértő szerint a cégek most azt vizsgálják, hogy mekkora irodára van valójában szükségük, kell-e egyáltalán iroda, és ha igen, akkor annak mi lesz a feladata a jövőben. Bár sokaknál az elsődleges szempont a költségcsökkentés, ugyanakkor a biztonságos munkavégzés feltételei is fontosak, amelyek továbbra is megkívánják a tágas tereket. Fodor Dániel szerint a jövő vélhetően az egyedi megoldásoké lesz.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A Strabucks kínálata növényalapú termékekkel bővül

A kávélánc csapata elhatározta, hogy szembeszáll a lehetetlennel és egyre több terméket készít vegetáriánusok és vegánok számára. A vállalat növényalapú italokkal és ételekkel egészíti ki jelenlegi kínálatát, az eddig megszokott íz világgal új szendvicsek és kávék érkeznek üzleteikbe.

A méhészkedés nem más, mint csapatjáték

A szakmában elismert méhész, marketinges, megyei egyesületi vezető és boldog családanya. Simonné Venter Éva egy olyan sokoldalú személyiség, aki nem riad vissza a nehéz fizikai munkától sem, és büszkén mutatja a C és E kategóriára is alkalmas vezetői engedélyét. Derűs egyénisége és barátságos természete hozzájárul, hogy könnyen kapcsolatot teremtsen bármilyen korosztállyal.

Megkezdődött a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került agárvállalkozások átmeneti támogatásainak kifizetése

A Magyar Államkincstár (Kincstár) a múlt héten megkezdte a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került agárvállalkozások átmeneti támogatásainak kifizetését. Első körben 3,12 milliárd Ft-ot utaltak ki összesen 13000 kertészeti tevékenységet végző, méhész gazdálkodó, valamint tejhasznú-tehéntartó számára.

Áfonya a farkasvakság ellen

Mottónk igazából nincs. A lehető legjobb minőség elérése a célunk, és a termés maradéktalan, mindenféle károsodástól mentes betakarítása – ezt válaszolta Kelemen Sándor, amikor az áfonyatermesztésről és annak kulisszatitkairól kérdeztük.

Jövőkép és konkrét terv is kell - Tejelőszarvasmarha-telep 3000 tehennel

A Somogy megyei Bos-Frucht Agrárszövetkezet két tejelőszarvasmarha-telepével, 3000 tehenével, évi több milliárd forintos nettó árbevételével tekintélyes gazdaságnak számít hazánkban.

Agrárfinanszírozási kilátások a COVID árnyékában

A Bábolnai Gazdanapok idén sem szűkölködik szakmai programokban: a szervezők egyebek mellett a Szaktanácsadási Ponton várják a látogatókat különféle témák köré szervezett kerekasztal-beszélgetésekre. Elsőként az agrárfinanszírozási kilátások kerültek terítékre. Ennek kapcsán az egyik résztevővel, Szabó Istvánnal, az OTP Bank Agrárágazati Igazgatóságának ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.

Ázsiai zöldségek Berlinből

Keserű dinnye, indiai spenót, kínai bazsalikom, kígyóbab, ehető krizantém – ez csak néhány azok közül az ázsiai zöldség- és fűszerkülönlegességek közül, amelyeket Rongrong és Ralf Szydlewski FreshTasia márkanévvel forgalmaz Berlinben.

A kétszerese is kevés lenne - hazánk legkisebb termálvízfűtésű kertészete

Imre György és felesége immár 40 éve kertészkednek Nagybánhegyesen. A kezdeti keresetkiegészítő tevékenység kinőtte magát, és félhektáros hajtatótelepük hamarosan megkaphatná hazánk legkisebb termálvízfűtésű kertészete címet – ha lenne ilyen. A további bővülést egyelőre megakadályozza a munkaerő hiánya.

A CAUSSADE Semences Group és az EURALIS Semences egyesülésével létrejött a Lidea vállalat

Az EURALIS Semences és a CAUSSADE SEMENCES Group egyesülése 2020. szeptember 1-ével lép hatályba. Ennek a fúziónak az eredményeként létrejött a Lidea vállalat. Ezzel az egyesüléssel a vállalat bekerült a 10 legnagyobb, globális szerepet betöltő vetőmaggal foglalkozó vállalatok közé és célja, hogy vezető pozíciót érjen el bizonyos növényi kultúrákban, a tágabb értelemben vett Európa területén.

A cégek fele már beadta adóbevallását

A társasági adóbevallások csaknem fele már beérkezett az adóhivatalhoz, bár a koronavírus-járvány legnagyobb adókönnyítése miatt több mint 150 ezer cégnek még mindig van egy hónapja erre - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.