Back to top

A CAUSSADE Semences Group és az EURALIS Semences egyesülésével létrejött a Lidea vállalat

Az EURALIS Semences és a CAUSSADE SEMENCES Group egyesülése 2020. szeptember 1-ével lép hatályba. Ennek a fúziónak az eredményeként létrejött a Lidea vállalat. Ezzel az egyesüléssel a vállalat bekerült a 10 legnagyobb, globális szerepet betöltő vetőmaggal foglalkozó vállalatok közé és célja, hogy vezető pozíciót érjen el bizonyos növényi kultúrákban, a tágabb értelemben vett Európa területén.

Ez az egyesülés a két vállalat egyetértése és elhatározása alapján jött létre annak érdekében, hogy egymást kiegészítse és erősítse a fajtaszortiment, a kutatás, az alkalmazott ipari technológiák és piaci lefedettségek területén.

Egy olyan üzletágban, ahol a verseny kiélezett, a most véglegesített egyesülés számos előnnyel jár. Először is lehetővé teszi az új gazdálkodó szervezet számára, hogy az adott iparágban elérje a kritikus méretet, miközben a hasonló egyesülések száma globálisan megsokszorozódott az elmúlt években. Másodsorban, az egyesülés lehetőséget teremt folytatni azokat az ipari és K+F beruházásokat, melyek nélkülözhetetlenek a vetőmag előállítás fejlesztéséhez, ezen keresztül is jelentősen erősítve az európai piacokon forgalmazott márkáink pozícióit.

Ennek eredménye a mezőgazdasági termelők és forgalmazók által elismert termékek és fajták széles skálája, valamint a meglévő és az új területeken való fejlődésre irányuló törekvésünk.

Ezért, a Lidea-nak gyorsan vezető pozíciókat kell elérnie, köszönhetően az egymást kiegészítő, több fajtát kínáló szortimentjének, valamint a franciaországi és európai vetőmag előállító hálózatának és feldolgozó kapacitásának.

Vezetőség

Pierre Pages-t nevezték ki az új szervezet igazgatótanácsának elnökévé. Emellett az Euralis alelnöke. Ő maga viella-i mezőgazdasági termelő, vetőmag előállítással, kukorica és gabonatermesztéssel
foglalkozik.

Pierre Flye Sainte-Marie lett kinevezve a Lidea vezérigazgatói posztjára (CEO). Pierre a Caussade Semences Group vezérigazgatója 2019. márciusa óta, 30 éves nemzetközi tapasztalattal rendelkezik a mezőgazdasági vertikum területén. Korábban a Corteva Europe Africa alelnöke volt, miután a Dow Agrosciences Europe-nál a Közel-Kelet, Afrika és az ázsiai-csendes-óceáni térség vezetője volt.

Küldetés

A Lidea küldetésének elsődleges célja, hogy olyan megoldásokat alkossunk és ajánljunk, melyek összhangban vannak az ökoszisztémával, mindezt személyre szabottan és fenntartható módon, több fajtájú vetőmag felhasználásán keresztül, melyek egész évben hozzáadott értéket teremtenek. Ezért is fontos a jó mezőgazdasági gyakorlatok fejlesztésében való részvételünk, a mezőgazdasági termelők e változásokban való támogatása, szem előtt tartva a gazdaságaik jövedelmezőségének megőrzését.

Az új vállalat identitása


A Lidea névadása: A vállalat neve egy modern, megkülönböztető, nemzetközi márka, amely kifejezi a megújulást anélkül, hogy megfeledkeznénk a múltunkról. Sőt, ahogy azt már észrevették, az új vállalat minden betűje a két eredeti márka közül legalább az egyikből származik.

A Lidea könnyen kiejthető és könnyen megjegyezhető, hangzásában pozitív, mely kihangsúlyozza az új vállalat kreativitását és innovációját.

Pierre Flye Sainte-Marie, a Lidea vezérigazgatóját idézve " jobb földrajzi lefedettséggel, a megvalósított kritikus mérettel és a megbízható partnerségre való támaszkodás képességével a Lidea célja, hogy a nemzetközi piac egyik kulcsszereplője legyen. Számtalan izgalmas kihívással kell szembenéznünk, melyek pozitív dinamikát hoznak létre és mely forrása kollégáink motivációjának".

Pierre Pages, a Lidea igazgatótanács elnökének szavai: "Bízunk az új vállalat jövőjében. Lényegében a sikert jelentő legfontosabb tényezők rendelkezésünkre állnak: földrajzi közelség és elérhetőségünk, a kollégáink képessége a hatékony együttműködésre, az ő kreativitásuk, mindemellett pedig a működési kiválóságra való igényünk".

Az új vállalat számokban


• Több mint 2000 alkalmazott
• 350 millió EUR forgalom
• 8 gyártóüzem: Franciaországban, Romániában, Ukrajnában, Spanyolországban és hamarosan Oroszországban
• 17 kutatóállomás Európa-szerte
• Évente több, mint 30 millió EUR ráfordítás az ipari és K+F beruházásokra
• 45.000 hektáron fémzárolt vetőmag előállítása 5 országban
• Növényi kultúrák: kukorica, napraforgó, repce, kalászosok, takarmánynövények, szója, cirok, hüvelyesek.

Forrás: 
Lidea sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A walesi vörös hús ágazat felkészült a Brexitre

A Brexit átmeneti időszakának végén a walesi bárány- és marhahús-exportőrök a lehető legnagyobb mértékben felkészültek az új papírmunkára és az adminisztrációra, de a Hybu Cig Cymru (HCC) a walesi vörös hús fejlesztéséért, promóciójáért és forgalmazásáért felelős ipari testület szerint nagyon aggódnak a vámok hatása miatt, ha nem jön létre megállapodás.

Folytatódik a fagymentes idő

Az első fagyok megjelenése ilyenkor már országszerte esedékes szokott lenni, idén azonban eddig még csak néhol alakult ki gyenge fagy, és a következő napokban sem kell számítani komoly lehűlésre. Csapadék azonban több napon is várható majd, mely hátráltatja az őszi búza vetését és a kukorica aratását is.

Őszi határszemle Mezőhegyesen

Októberben közel 80 mm csapadék hullott, szemben a megszokott 37 milliméterrel, ez igencsak megnehezítette a betakarítási, talajművelési, illetve vetési munkálatokat Mezőhegyesen a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt földjein is. A betakarítás és a vetés is lassan befejeződik, a szántást Katalin-napra szeretnék elvégezni.

Minimálbér-emelés: a Liga elnöke az eddigi legnehezebb tárgyalássorozatra számít

Megkezdődtek a jövő évi minimálbérekkel kapcsolatos egyeztetések a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán.

Márka üdítőital: a magyar szabadalom

Jövőre lesz 50 éve, hogy Budafokon elkészült az első MÁRKA szőlő ízű szénsavas üdítőital-minta a pincegazdaságok kutató laboratóriumában (BKKL).

A mezőgazdasági bizottság előtt az agrárminiszter

Aszály, fagy, belvíz, ASP, madárinfluenza, COVID-19, pánik – ezekkel a kihívásokkal kellett a magyar gazdáknak megküzdeni 2020-ban, ők pedig eredményesen helytálltak, az agráriumról pedig ezen körülmények között bebizonyosodott, hogy stratégiai ágazat. Így foglalható össze mindaz, amit Nagy István agrárminiszter az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága előtti éves meghallgatása során mondott.

9,9 milliárd forint többletforrás a NAK tájékoztatási szolgáltatásához

A kormány az eddigieken felül 9,9 milliárd forint forrást biztosít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara számára a falugazdász-hálózat működtetéséhez és ahhoz a tudásmegosztáshoz, amely szükséges az uniós pályázati források eredményes felhasználásához – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

KAP – Egyre kevésbé lesz közös és agrár

A Takarékbank agrár- és uniós kapcsolatok ügyvezető igazgatója, Mezei Dávid az EU közös agrárpolitika (KAP) kilátásait részletezte. A szakember úgy véli, hosszú távon a jelenlegi folyamatok akár a Közös Agrárpolitika megszűnéséhez is vezethetnek, hiszen egyre több hatáskör kerül vissza a tagállamokhoz.

Lemken – 240 éve a mezőgazdaság szolgálatában

A minőségi talajművelő-, vető- és permetezőgépeiről híres, talajművelő gépeivel számos európai országban vezető pozíciókat szerzett családi vállalkozás is, mint mezőgépgyártó, 240 évvel ezelőtt egy kovácsműhelyben kezdte működését. Kezdetben lópatkolással, lóvontatású eszközök (ekék, boronák, gereblyék, szekerek stb.) javításával és egyedi gyártásával foglalkozott.

Új korszak az agráriumban

Csiza Gergő úgy érzi, egyszerűen beleszületett a mezőgazdaságba, a középiskola és a szakirányú egyetem elvégzése után sikeresen vett részt a fiatalgazda-pályázaton. Jelenleg egyéni vállalkozóként gazdálkodik sümegprágai birtokán, Veszprém megyében.