Back to top

Háromfalus borászat: a Gál Szőlőbirtok és Pincészet

Szigetcsépen nem is fogadhattak volna kedvesebben, mint egy Jóbarát gyöngyözőborral. A friss, illatos ital pedig két alkotójáról, az Ezerjóról és a Szürkebarátról kapta a nevét.

A Magyar Sommelier Szövetség és a Magyar Borszakírók Köre szakmai csapatával tettünk látogatást Gál Csaba, és felesége, a 2013-ban az Év Bortermelője, Gálné Dignisz Éva családi birtokán. A professzionális szőlészeti és borászati munka mellett ízelítőt kaphattunk a család vendégszeretetéből, míves vendéglátásából - és természetesen számtalan elismerést nyert boraikból is.

Gálné Dignisz Éva és Gál Csaba
Fotó: viniczai

Mitől háromfalus borászat?

A Csepel-szigeten, Szigetcsép, Szigetszentmárton és Szigetújfalu községek dűlőiben, míg a 2011-ben vásárolt Balaton-felvidéki területeken Lesencefalu, Lesencetomaj és Lesenceistvánd határában fekvő ültetvényekben készült borok viszik a gazdaság hírét. Nem is eredménytelenül, hiszen számtalan hazai és nemzetközi díj bizonyítja a szőlész férj és a borász feleség összeszokott munkáját.

A nagy duetthez ma már két gyermekük is csatlakozott, fiuk a szőlőtermesztésben veszi ki részét és a növényvédelemért vállalt felelősséget, míg lányuk a marketing munkában erősíti a családi vállalkozást.

Míg a korábbi időkben elsősorban a földvásárlásra, a telepítésre fordítottak nagyobb figyelmet, s, bár a borászati fejlesztések ezzel párhuzamosan folytak, a jövőben nagyobb hangsúlyt kapnak. Míg a kezdetekben – Maja Ernő hagyományaihoz hűen – elsősorban a reduktív technológiai jellemezte a gazdaságot, mára, ha nem is hangsúlyosan, de a fahordók is szerephez jutottak.

A telepítések folyamatosan zajlanak
Fotó: viniczai
„Szőlő nélkül nincsen borászkodás, ám kizárólag eladásra termelni életképtelenné teszik a céget”- utalt Gál Csaba az alacsony felvásárlási árakra. Bár ma is a szőlőiknek csak 30-40 százalékát dolgozzák fel Szigetcsépen, ezen az arányon rövid időn belül változtatni fognak.

Míg korábban 4000-5000 mázsa szőlőt értékesítettek, idén ez már visszaszorítják 1500 mázsára.

A saját feldolgozásra koncentrálnak. A szakember kiemelte, a Kunsági Borvidénken Alettát, Biancát ilyen mértéktelenül telepíteni elhibázott lépésnek bizonyult, így ők csak minőségi szőlőfajtákat engednek be a birtokukra.

Kiváló borok és hódolói
Fotó: viniczai
„Értékesítésünk 70 százaléka a pincénél történik”- magyarázta Dignisz Éva, a kiszállítás, az export minimális mennyiség. A szüretről kérdezve a szakember elmondta, folyamatosan vizsgálják a szőlőt, hogy ki tudják választani a legjobb szüreti időpontot. A család együtt gondolkozik és együtt is dönt.

Míg Szigetcsépen a kézi szedés mellett a szőlőkombájnt is be kell vetni, a Balatonnál kizárólag kézzel dolgoznak.

A logisztika sok fejtörést okoz, 40 embert kell mozgatni ahhoz, hogy a Balatonról is néhány órán belül megérkezzen a szőlő.

Szigetcsépen ma 16 fajtával dolgoznak – de volt, amikor 25 különböző fajtát szüreteltek –egyesfüggöny és ernyő művelésmódban. Hosszú ideig vita tárgyát képezte, hogy egyesfüggönyön lehet-e minőségi szőlőt termelni. Gál Csaba, leszögezte, lehet, egyébként is a növény és a termőhely eldönti.

Forrás: 
magyarmezogazdasag

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A borturizmus jövője: digitalizáció és személyre szabott ajánlatok

Internetes konferenciát tartottak Fokvárosban, Innováció a borturizmusban a COVID-19 járvány összefüggésében címmel, amelyen Argentínából, Chiléből, Franciaországból, Olaszországból, Spanyolországból felszólaló előadók osztották meg tapasztalataikat arról, milyen hatást gyakorolt a koronavírus járvány a borturizmusra.

Javultak az agrárium szereplőinek kilátásai

Jelentősen javultak a magyar mezőgazdaság kilátásai a koronavírus-járvány első hullámához képest – derül ki a Takarékbank október 21-ei sajtótájékoztatóján bemutatott Takarék AgrárTrend Indexének harmadik negyedéves felméréséből. Ugyanakkor a piaci szereplőknek továbbra is óvatosnak kell lenniük a jövőben.

1500 szőlő- és gyümölcsoltványt foglalt le a Nébih

1551 db igazolatlan származású szőlő- és gyümölcsoltványt foglaltak le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a 2020. október 11-én és 18-án tartott országos szaporítóanyagellenőrzési akció során. A hatósági zár alá vont oltványok – összesen 12 szőlőfajta (558 db) és 10 gyümölcsfaj (993 db) – együttes piaci értéke meghaladja az egymillió forintot.

Megnyílt az első narancsbor bár Londonban

Az Egyesült Királyság első narancsbort felszolgáló bárja a Silver Lining megnyílt Londonban. A narancsbor elnevezés talán úgy hangzik, mint egy új kifejezés vagy trend, de valójában az egyik legrégebb óta készített bortípus a világon.

A borturizmus az egyik legnépszerűbb a járvány ideje alatt

A Magyar Turisztikai Ügynökség megbízásából egy elemzőcsoport adatai alapján, idén jelentősen megnőtt hazánkban a borászati rendezvények iránti érdeklődés, egész pontosan 50 százalékkal meghaladta a tavaly ilyenkor mért adatokat. Ez magyarázható azzal, hogy az őszi második vírushullám miatt a lakosság szemében felértékelődött a belföldi turizmus, ezen belül is a borturizmus.

A Monarchia régi-új borai

A kommunizmus 1989-es összeomlása felélesztette a közép-európai egység gondolatát. De vajon létezik-e közép-európai boridentitás is? Justin Keay írásában beszámol, hogy harminc évvel a kommunizmus összeomlása után úgy tűnik, a régi hagyományok újra életre kelnek a Habsburg Birodalom egykori nemzetállamaiban.

Október hosszú hétvégéjén irány: Tállya!

A Tokaji Borlovagrend (Confrérie de Tokaj) elmúlt tíz évében végbement megújulásának egyik fontos bizonyítéka az az éves csúcstalálkozó, melyet idén Tokaji Szüret néven, Tállyán, a Maillot Kastélyban rendeznek meg, tállyai borászatok közreműködésével.

Közgazdász pincekulccsal - szekszárdi generációváltó

Közgazdász diplomával, nemzetközi kitekintéssel a háta mögött állapodott meg a családi vállalkozásban ifj. Vida Péter. Nagy kérdés: mi az, ami a szőlész-borász irányba terelte, annak ellenére, hogy szülei sem erre a pályára szánták?

Jó átlagos szőlőtermés ígérkezik

Szeptember végén nagyjából a felénél tartott a szőlőszüret Szlovákiában. A gazdák jónak mondják a termést, de egy-másfél hónappal ezelőtt még bizakodóbbak voltak. A mennyiség mellett szerencsére a minőséggel sincs különösebb probléma.

Ha a lomb fele lehullott, kezdődhet a lemosás – Növényvédelmi előrejelzés 43. hét

Véglegesen elmúlt a késői nyár, ezzel együtt – a muslicákon kívül – a mezőgazdasági szempontból fontos kártevők is visszavonultak. Szőlőben és gyümölcsben is megkezdhető az őszi lemosó permetezés, a pázsitok áttelelésének elősegítésére pedig már most kiszórhatóak a magas kálium- és foszfortartalmú komplex műtrágyák.