Back to top

Az agráriumban sincs a tanulásnak vége – Szakiskolai nap 2.0

18 iskola, közel ezer diákja a járványügyi intézkedések szigorú megtartása mellett látogatta meg a Bábolnai Gazdanapokat. Magyarország sikerének záloga a vidék megerősödése, ez csak akkor lehetséges, ha egyre többen választják az agrárium által kínált képzéseket. Elkerülhetetlen a generációváltás, és ebben a folyamatban szükség van a tanulók és a pályakezdők erejére és tudására.

Fotó: Csatlós Norbert
Minderről Bagdán Boglárka agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár beszélt a szakiskolai nap megnyitóünnepségén:

„Magyarország elsők között indított agrárképzést Európában. A magyar agrárszakképzés az évszázadok során folyamatosan alakult, de küldetése ugyanaz maradt, szolgálni a magyar mezőgazdaságot, éltetni és fejleszteni a vidéket, követni a társadalmi és termelési igények változását. Nem elég szeretni egy szakmát, elhivatottnak is kell lenni iránta. Szakképző intézményeink tanulójakét nagyon szép hivatás mellett köteleztétek el magatokat. Az Agrárminisztérium pedig arra kötelezte el magát, hogy ehhez a lehető legjobb feltételeket, a lehető legtöbb támogatást biztosítsa. Jól tudjuk az agrárium sikerességének zálogát a jól képzett, megfelelő gyakorlati tudás birtokában lévő szakemberek jelentik.”

Fotó: Csatlós Norbert
„Az agrárszakképzés idén jelentős mérföldkőhöz érkezett, július elsejétől az agrártárca által fenntartott 56 szakképző intézmény 5 centrumban folytatja tevékenységét. Ma, amikor rendkívüli időket élünk, kiemelten fontos üzenete van annak, hogy itt vagytok a Bábolnai Gazdanapokon és a megfelelő óvintézkedések betartásával olyan szakmai lehetőséget kaptok, ahol olyan agárszakemberekkel találkozhattok, akik megosztják veletek tapasztalataikat”

A szakiskolai nap külön programot kínált az iskolák végzős diákjainak: az Agrya Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége és a Magyar Mezőgazdaság Kft. konferenciát tartott, amelynek célja az volt, hogy az iskola elvégzése után a fiatalok ne vándoroljanak el az agráriumból, hanem válasszák életcéljuknak a mezőgazdaságot.

dr. Szinay Attila, közigazgatási államtitkár
Fotó: Mile Máté
A konferenciát dr. Szinay Attila, az AM közigazgatási államtitkára nyitotta meg, aki elmondta, bár az agrárium mindössze a GDP 3-4%-át adja, idén tavasszal a koronavírus járvány miatt bezárt ország megmutatta, hogy a gazdák meg tudtak etetni 10 millió embert - hittel, tudással, hazaszeretettel.

Az államtitkár kiemelte, a diákok olyan hivatást tanultak meg, ami kulcságazat Magyarország szempontjából, és az ambiciózus, nyitott gazda számára egy olyan életpályát jelenthet, amely el tud tartani egy családot.

Az Agrárminisztérium iskolák fenntartójaként az elmúlt években közel 1 milliárd forintot költött felújításokra. 24 iskolában folyik digitálistananyag-fejlesztés, és ezek az iskolák most kapnak, új korszerű, precíziós gazdálkodásra alkalmas oktatótraktorokat.

MMG - Az agráriumban sincs a tanulásnak vége – Szakiskolai nap 2.0

 

Fotó: Mile Máté
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az agártárca olyan törvénycsomagot készít elő, amely a családi gazdaságokon belüli megújulást és generációváltást segíti elő.

A konferencián először a mezőgazdaság különböző ágazataival ismertették meg a fiatalokat a Gabonatermesztők Országos Szövetsége, a Magyar Állattenyésztők Szövetsége és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Termelők Egyesülete előadói.

Ezt követően a konferencia legnagyobb tapsot kapott részében a Magyar Mezőgazdaság Kft. munkatársa négy Agrya-fiatalt kérdezett a gazdálkodói élet mindennapjairól, annak szépségeiről, buktatóiról.

A négy fiatal gazda őszintén beszélt arról, hogy a gazdálkodói életforma nem könnyű, kevés szabadidővel jár, komoly kihívást jelent a családalapítás, illetve az egyensúly megteremtése a család és a munka között.

Az agrárium fokozott terhet jelenthet egy nő számára, akinek a gyermeknevelést is össze kell egyeztetnie a gazdaságbeli teendőkkel. A meghívottak a gondjaik mellett terveikről is beszéltek: valamennyien fejleszteni szeretnének, amelyhez pályázati forrásokat használnak fel, a növénytermesztők gépvásárlást, az állattartók széna- és silótároló építését tervezik.

Fotó: Mile Máté

Az U20+ fiatal gazdák felhívták az U20-as diákok figyelmét arra, hogy az agrárpályán is élethosszig tanulni kell, és a jelenleg "esedékes" generációváltás kapcsán arra, hogy ha a szüleik nem gazdálkodók, akkor egy idősebb tulajdonos által vezetett gazdaságban a sokrétű tudás és szorgalmas munka lehetőséget kínálhat számukra átvenni régóta működő gazdaságokat.

A Szakiskolai napon készült további képeket ide kattintva tekintheti meg.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Selmec a művészetekben

Manapság az utódkarok hallgatói kétféleképpen kötődnek Selmechez. A diákhagyományok örököseiként azok őrzése, gyakorlása hozzátartozik mindennapjaikhoz, emellett gyakorta ellátogatnak az ősi bányavárosba, hogy felkeressék jellegzetes tárgyi emlékeit, élvezhessék sajátos hangulatát. De Selmec ott van a művészetekben is, s több alkotásnak vannak diákhagyományokat érintő vonatkozásai.

Kukorica - az utolsó reménysugár

Kalászosokból az utóbbi évtized leggyengébb termését takarították be idén a kárpátaljai földművesek. Természetesen az egyes táblák vagy családi gazdaságok között jelentős eltérések voltak a hozamban, ám az idei év „eredményét” jellemzően már azok is elégedetten nyugtázzák, akiknek a mérlege nullát mutat a kiadások és a bevétel számbavétele után.

Javultak az agrárium szereplőinek kilátásai

Jelentősen javultak a magyar mezőgazdaság kilátásai a koronavírus-járvány első hullámához képest – derül ki a Takarékbank október 21-ei sajtótájékoztatóján bemutatott Takarék AgrárTrend Indexének harmadik negyedéves felméréséből. Ugyanakkor a piaci szereplőknek továbbra is óvatosnak kell lenniük a jövőben.

Fiatal sertéstenyésztő elkötelezve a berkshire mellett

Hívták már tévéműsorba házasodni; 2019-ben ígéretes szakmai pályafutás kapujában álló fiatal gazdaként neki ítélték a Bokodi Sándor-díjat. Épp egy tanyafelújítás közepén tart, ennek ellenére a Tiszához igyekvő városiak, külföldiek állandóan megállnak nála nézelődni, mert Csikós István minden érdeklődőt szívesen fogad.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából kaptak elismerést

Az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából 86-an vehették át szakmai elismerésüket az Agrárminisztérium díjátadóján. "1956 szellemisége arra emlékeztet, nincs lehetetlen, csak bátorságra, összefogásra, tenni akarókra van szükség; olyan emberekre, mint önök, akik munkájára feltétel nélkül számíthatunk" - mondta köszöntőjében Farkas Sándor, az agrártárca miniszterhelyettese.

Lassan szikkad a talaj

A múlt hét jelentős esőzései után a héten már országszerte száraz, egyre melegebb időjárási körülmények között szikkadhattak a talajok, így lassan folytatódhat a kukorica betakarítása és az őszi kalászosok sár miatt félbe maradt vetése. A száraz idő a hétvégéig folytatódik, szombattól kissé változékonyabbra fordul időjárásunk, főként délen és keleten lehet számítani kisebb esőkre, záporokra.

A családi gazdaságokat érintő új szabályozásról tárgyal az Országgyűlés

Megkezdődött az Országgyűlésben a családi gazdaságokról szóló törvényjavaslat vitája. Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese az új törvényi szabályozás legfőbb céljának nevezte, hogy az adminisztrációs terhek csökkentése mellett a 21. századi elvárásoknak megfelelő működési környezetet és kedvező adózási feltételeket biztosítson a magyar gazdálkodók számára.

A helyes fűtéssel sokat tehetünk a légszennyezettség visszaszorításáért

A fűtési szezon kezdetén ismét a helyes fűtési technikákra és ezáltal a levegő minőségének megóvására hívja fel a figyelmet az Agrárminisztérium. A Fűts okosan! tájékoztató kampány rávilágít a szilárd tüzelőanyagok veszélyeire és káros hatásaira, emellett minden szükséges információt biztosít a helyes lakossági fűtéssel kapcsolatban.

A jövő erdészei a Pilisi Parkerdőnél

A klímaváltozás és az erdők iránti folyamatosan növekedő rekreációs és turisztikai igények olyan összetett és folyamatosan változó szakmai elvárásokat támasztanak az erdőgazdálkodási ágazattal szemben, amelyeket csak megfelelő ismeretekkel rendelkező, felkészült szakemberek képesek kielégíteni. Kulcsszerepet játszik ebben az erdésztechnikusok képzése is.

Létrejött a Közös Agrárpolitikáról szóló megállapodás

Megszületett a megállapodás az új Közös Agrárpolitikáról a Mezőgazdasági és Halászati Tanácsban szerda hajnalban - közölte Nagy István agrárminiszter. Az egyezség nagy csatában, két és fél napos tárgyalássorozat után jött létre a testület október 19-21-i ülésén, Luxemburgban - tette hozzá a miniszter.