Back to top

Mérföldkő a Bábolnai Gazdanapok történetében

A Bábolnai Gazdanapok bő három évtizedes történetének talán legemlékezetesebb kiállítása ért véget. A rendező Bábolna Nemzeti Ménesbirtok és a szervező Magyar Mezőgazdaság Kft. közös, a hazai agrárkiállítások egyik zászlóshajójának tartott rendezvénye nemcsak hogy felvonultatta az ágazat színét-javát, de a rég nem látott ismerősökkel, barátokkal történő személyes találkozásra is lehetőséget adott.

Tette mindezt a koronavírus-járvány terjedését megakadályozó intézkedések szigorú betartatása mellett szabad térben, 20 hektárnyi területen, közel 200 kiállító részvételével, akiknek standjait felkeresve a látogatók, ha akár csak ideig-óráig, de végre megfeledkezhettek az idei esztendőt beárnyékoló nehézségekről. A 33. Bábolnai Gazdanapok – ahogy az már hagyomány – a lehető legszélesebb közönségnek kínált tartalmas időtöltést.

MMG - Mérföldkő a Bábolnai Gazdanapok történetében

Ezúttal is testközelből lehetett ismerkedni a legújabb és legnépszerűbb mezőgazdasági gépekkel, melyeknek jó része a szántóföldi bemutató alkalmával megmutatta, hogy mire képesek, s ha mindez nem lett volna elég, a látogatók a traktor-tesztvezetés során maguk is a fülkébe pattanhattak.

Ha Bábolna, akkor kukorica, hiszen innen indult a Magyarországi Kukoricatermelési Rendszer, és több mint két évtizeden keresztül fajtakísérletek színesítették a kiállítás szakmai programját. Ehhez tértek vissza a szervezők ebben az évben, és 8 cég 33 ígéretes fajtáját vetették el április végén, hogy szeptemberre a szakemberek láthassák a hibridek képességeit. A talajszelvény kialakítása is fontos szakmai helyszíne volt a 33. Bábolnai Gazdanapoknak.

Az idei rendezvény már jól ismert szlogenje is hirdette: újra színre léptek a gépek, s tették ezt naponta többször is a gyakorlati gépbemutatón. A nyári hőség ellenére nagy érdeklődés közepette, több gépkapcsolás bemutatásával zajlott a program.

A legújabb hi-tech eszközök felvonultatása mellett ezúttal helyet kapott a régi cséplőgép is, érzékeltetve ezáltal, hogy milyen robbanásszerű fejlődésen ment keresztül az agrárium.

Akik „csendesebb” szakmai programra vágytak, a Szaktanácsadási Pontnál, a kerekasztal-beszélgetéseket figyelemmel kísérve gazdagodhattak hasznos ismeretekkel, például a növényvédelem, a precíziós termelés, a helyspecifikus gazdálkodás vagy éppen az agrárhitelezés terén. Ugyanitt szakértők vizsgálták meg a gazdálkodók által magukkal hozott talajmintákat, s adtak ezt követően hasznos tanácsokat számukra. Az elmúlt év sikere után, ebben az évben is a legszigorúbb járványügyi szabályok betartása mellett, közel ezer tanuló láthatta a Szakiskolai Napon a leendő szakmájukhoz köthető aktualitásokat és gépújdonságokat.

A végzős diákok a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségével közösen, egy konferencia keretében ismerkedhettek meg a továbbtanulási lehetőségekkel és a leendő szakmájuk szépségeivel.

A teljesség igénye nélkül zárva a programok sorát: az Országos Méhészeti Egyesület az idén elmaradt vásárokra, kiállításokra való tekintettel nagyszabású, látványos méhészeti bemutatót szervezett a kiállítói csarnokban, ahol VR-szemüvegen keresztül láthatták az érdeklődők a méhek és a méhészkedés világát. Mindezt mézkóstoló, méhes játékok és ajándékok tetézték.

A legkisebbek örök élményeket szerezhettek a lovas programokat nézve, vagy éppen az Erdei Játszóházban, ahol népi ügyességi játékokkal múlathatták az időt. Aki a terveivel ellentétben lemaradt a rendezvényről, ne csüggedjen; jövőre ismét lehetőséget adunk a találkozásra – remélhetőleg egy „felhőtlenebb” időszakban!

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Zöldítő vetőmagvak kivitelre

Szolid termelési költség, megsüvegelésre méltó árbevétel – röviden így jellemezhetnénk a Multi Mag Debrecen Kft. által exportcélra termeltetett aprómagvakat. Ebben az évben összesen 3200 hektárt integrált a cég, nem kevesebb, mint 126 termelővel voltak szerződéses kapcsolatban.

A borturizmus jövője: digitalizáció és személyre szabott ajánlatok

Internetes konferenciát tartottak Fokvárosban, Innováció a borturizmusban a COVID-19 járvány összefüggésében címmel, amelyen Argentínából, Chiléből, Franciaországból, Olaszországból, Spanyolországból felszólaló előadók osztották meg tapasztalataikat arról, milyen hatást gyakorolt a koronavírus járvány a borturizmusra.

Kukoricaszemle zárt kapuk mögött

A lehető legkomolyabban veszi a koronavírus-járványt a KITE Zrt. Ám nem állt le náluk az élet, még fajtabemutatókat is tartanak – de nem a hagyományos módon, hanem virtuálisan. A KITE Zrt. hibridkukorica-­ajánlásaira azért érdemes mindenképpen odafigyelni, mert az 1,2 millió hektáros magyarországi kukorica-vetésterület több mint egyharmadára a vállalat ad vetőmagot.

Új búzatermesztési világrekord született

Eric Watson új-zélandi farmer új búzatermesztési világrekordot állított fel 17,398 t/ha hozammal az idén, ami 607 kilogrammal haladta meg a korábbi 16,791 t/ha-os hozamot, amelyet szintén ő tartott. A rekordtermést ez év februárjában takarította be egy 8,6 hektáros táblájáról.

Határőrkutyák a természet- és egészségvédelem szolgálatában

Több mint negyedszázada őrködnek keresőkutyák Ausztrália környezeti biztonságán, derül ki a FAO híradásából, amit a Növényegészség nemzetközi éve alkalmából állítottak össze.

Fogyasszuk kristályosan is a mézet, ám ha szükséges, kíméletesen olvasszuk fel!

Itt az influenzaszezon és még aktuálisabbá válik a méz használata. A méz kikristályosodása teljesen természetes folyamat és inkább akkor van baj, ha ez nem történik meg. Az azt is jelentheti, hogy nem igazi a méz, vagy már túl sokszor felhevítették. Ha tehetjük fogyasszuk kristályosan is a mézet. Ha viszont szükséges, így tudjuk kímélő módon újra folyékonnyá tenni.

„Egy magyar nádor”… avagy a nagy elődök nagy utóda

A Nádor. Csak így említik, közvetlenül, mondhatni, bizalmasan. Ha nem mondják elé, hogy Mv, akkor is minden búzatermelő tudja, hogy a több mint 70 éves múltra visszatekintő martonvásári nemesítés kiválóságáról van szó, az utóbbi évek sikerfajtájáról, amely a 2019-es fémzárolási adatok alapján 20 százalékos szaporítási részaránnyal bír.

Virágos meglepetés a moziban

A düsseldorfi UFA Palast mozijába főműsoridőben érkező látogatókat szokatlan meglepetés várta: a moziteremben az ülések felén szobanövények foglaltak helyet.

Javultak az agrárium szereplőinek kilátásai

Jelentősen javultak a magyar mezőgazdaság kilátásai a koronavírus-járvány első hullámához képest – derül ki a Takarékbank október 21-ei sajtótájékoztatóján bemutatott Takarék AgrárTrend Indexének harmadik negyedéves felméréséből. Ugyanakkor a piaci szereplőknek továbbra is óvatosnak kell lenniük a jövőben.

Szemes cirok és szója a KITE fajtaajánlatában

A koronavírus-járvány miatt nem az eredeti formájukban rendezte meg őszi fajtabemutatóit a KITE Zrt., helyette videófelvételen mutatták meg mindazt, amit ilyenkor meg lehet. Annak ellenére, hogy mi még semmiféle covidos megbetegedésről nem hallottunk a mezőgazdaságban, eléggé szigorú előírásokat tartatnak be az ágazatban. Lehet, hogy ezért is vagyunk mentesek a betegségtől.