Back to top

Ki tartson otthon tengerimalacot?

„Bármilyen kisállatot is szeretne a gyermekünk, csak olyat vegyünk, amit mi, szülők is szeretni tudunk, mert hiába minden ígéret, előbb-utóbb nekünk kell gondozni a kis kedvencet” – figyelmeztet Takács Eszter, aki kislánya, Jázmin kérését teljesítve, a saját kiskutyája és a család macskája mellé „bevállalt” még két tengerimalacot is.

De azt is hozzáteszi, hogy az állattartás még így is komoly felelősségre tanítja a gyerekeket, amit később kamatoztathatnak az életben. Maga a tengerimalac-tartás egyébként hörcsöggel kezdődött. Jázmin azt szeretett volna, de ahogy utánanéztek a hörcsögtartás mikéntjének, rájöttek, hogy az túlontúl szeret elbújni, így játszani, szeretgetni se nagyon lehet, nem úgy a tengerimalacot!

Jázmin kezében Karamellel
Fotó: Takács Eszter
Miután imígyen kiválasztatott a faj, a család utánanézett az interneten, valójában milyen is legyen a leendő kis kedvenc: rövid vagy hosszú szőrű, borzas vagy sem, fiú vagy lány, és persze a tartás körülményeiről is olvastak. Ebből persze rögtön megtudták, hogy a tengerimalacok egyedül nagyon magányosak, így egyből kettő vásárlása mellett voksoltak.

Alvin és Simon egy testvérpár volt, akiket a közösségi hálón, egy ismerős ismerősétől szereztek be, aki nem tenyészti a tengerimalacokat, csak a külön neműek a kedvencei…

Ahogy mesélik, a tartásuk nem különösebben nehéz, az interneten gyorsan megtalálták, hogy mi mindenre lesz szükség. Vettek egy ketrecet, nagyobbat, mint az előírt, hogy a rágcsálók ne éljenek zsúfoltságban, emellett itatót és etetőtálat is. „Alomnak forgácsot használunk – mondja Eszter a tartásról. Mások a pelletet tartják jónak, azonban szerintünk az nagyon kemény és felsérti a lábukat. Fő táplálékuk a széna, de kapnak mellé vegyes tápot és zöldséget, gyümölcsöt is. A paprika a kedvencük, de nagyon szeretik az uborkát is. Nem mindegyik igényli a vizet, nálunk Alvin alig iszik, Karamell annál inkább.”

Merthogy időközben egy sajnálatos baleset következtében Simon elpusztult. Alvin sokáig kereste a testvérét, sokat sírt utána, így Eszterék beszerezték az új társat, Karamellt.

A tengerimalacaik kommunikációját figyelve kiderült, hogy az állatok egymás közt hangokat nem nagyon használnak.

Nem úgy az emberrel való kapcsolattartásban! Ahogy Eszter mondja, szerinte azért sok a kövér tengerimalac, mert ha éhesek vagy szomjasak, igen hangos sivalkodással jelzik ezt a gazdának, aki pár alkalom után már az első „szóra” ad nekik enni-inni, hogy végre egy kis csend legyen.

„Jó időben sokat tarjuk a szabadban őket, hadd legeljenek. Rácsot borítunk a fűre, beteszünk egy odút, ha el akarnának kicsit vonulni, és egy téglát a rács tetejére. Utóbbira a szökés óta szoktunk rá, egyszer ugyanis eltűnt a két csibész. Kerestük őket össze-vissza a kertben, de nem kerültek elő. Felhívtuk a Magyar Tengerimalac-védő Egyesületet, adjanak tippet, hol keressük őket. Tőlük tudtuk meg, hogy zsákmányállat lévén a tengerimalac szeret a földön, földben rejtőzködni. Azonban hiába vérteztük fel magunkat tudással, a csibészek csak nem kerültek elő, mígnem másnap a szomszéd Gyurka bácsi át nem szólt: "Esztikém, itt vannak ezek a patkányok. A kerítés betonpereme alá bújtak be…”

Amúgy a tengerimalac kifejezetten jó választás, ha valaki csak szeretgetni akarja.

Alvin és Karamell
Fotó: Takács Eszter
Gondozást különösebben nem igényel, a körmét kell csak vágni, és ha megfürdetik, igen jó az illata. Nem az a mozgékony fajta, szívesen üldögél egyhelyben. Nagy-nagy türelemmel be lehet ugyan tanítani, hogy labdát görgessen, vagy végig menjen egy kisebb akadálypályán, de Eszterék szerint a legjobb, ha csak üldögélünk velük, simogatjuk, szeretgetjük őket. Ja, és ha nem engedjük a lakásban kószálni, megkíméljük magunkat az azonnali takarítástól, mert mindenhova odapiszkítanak. Viszont a tisztaságot nagyon értékelik. Ahogy Eszter meséli, ketrectakarítás után mindkét állat hempereg a friss forgácsban, sőt Karamell fölugrik, a levegőben 180 fokot pördül, és úgy esik vissza a friss, puha alomba.

„És képzeld – mondja csillogó szemmel Jázmin –, a tengerimalacnak köze sincs sem a vízhez, sem a malacokhoz. A neve onnan ered, hogy a tengerentúlról hozták Európába, és a jelzőhangja nagyon hasonlít a malacok sivalkodásához.”

Forrás: 
Kistermelők Lapja
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kistermelők Lapja 2020/9 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Zöld szőrrel született a kiskutya

Rendkívül ritka eset, hogy egy kiskutya, vagy bármilyen más állat zöld szőrrel szülessen. Az ABC News tudósítása szerint a Pisztácia névre keresztelt kiskutya egy olaszországi gazdaságban, Szardínia szigetén látta meg a napvilágot. Az október 9-én született alomban még öt másik – fehér színű – kölyök van, Pisztácia az egyetlen színes szőrrel született.

950 tehén biztosítja a napi tejtermelést - A dabasi siker titka

A napjainkban kiemelkedően eredményes dabasi Lakto Kft. tehenészete 1997-ben még a csőd szélén állt, leromlott állat­állománnyal, rossz termelési eredménnyel és takarmányhiánnyal küszködött. Ekkor a cég új tulajdonoshoz, Kővágó Ignáchoz került, akinek a szakértelme hamar jelentős fordulatot eredményezett a cég életében.

Családi ötletből exportőr: A ComAgro-Sardo útja a külpiacokig

160 liter tej volt az első napi termelés a ComAgro-Sardónál, amely eredetileg nem is tehenekkel kívánt foglalkozni. A többségi tulajdonos a családi tradíciókat követve választotta az ágazatot, hiszen szülei állattenyésztéssel és -kereskedelemmel foglalkoztak.

Látványos, cuki és finom - a gelloway marha

Skócia délnyugati részén élő gallokról kapta a nevét, őse a vikingekkel érkezett e vidékre. Az egyik legősibb húsmarha fajta sötét színű, göndör, hód-bundához hasonló szőrzetű és szarvtalan, nagyszerűen alkalmazkodott a skót vidék zord éghajlatához. Magyarországra 1998-ban kerültek be az első tenyészüszők. Főként a fekete és az öves színváltozat terjedt el.

Glifozátmaradvány a trágyában

Japán fürjekkel végzett korábbi kísérletek kimutatták, hogy miként halmozódik fel a baromfitápban lévő glifozát a madarak ürülékében. Ezekben a kísérletekben a fürjek egyik csoportját glifozáttal szennyezett táppal, a másik csoportot pedig glifozátot nem tartalmazó, organikus takarmánnyal etették.

Népszerű a székely nyúl - Tudományos munka és hobbi a nemesítés

„Nem használ bicskát evés közben” – felelte a fiatal állatorvos, amikor egy interjúban arról kérdezték, hogy milyen székely jellegzetessége van a nyúlnak. Viszont nagyon jól alkalmazkodik a helyi időjárási viszonyokhoz, semmilyen kényeztetést nem igényel, sőt, ez nem is ajánlott.

Fiatal sertéstenyésztő elkötelezve a berkshire mellett

Hívták már tévéműsorba házasodni; 2019-ben ígéretes szakmai pályafutás kapujában álló fiatal gazdaként neki ítélték a Bokodi Sándor-díjat. Épp egy tanyafelújítás közepén tart, ennek ellenére a Tiszához igyekvő városiak, külföldiek állandóan megállnak nála nézelődni, mert Csikós István minden érdeklődőt szívesen fogad.

Fejőrobotok Mezőhegyesen – sikeres a tehénállomány beszoktatása

Október 2-án 181 tehén áthajtásával kezdődött meg a 2,7 milliárd forintos beruházással elkészült robotizált istállók beüzemelése Mezőhegyesen, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság tejgazdaságában. Ilyen léptékű beszoktatásra még nem volt példa, mint ahogy arra sem, hogy a tejtermelés az első napokban nem, hogy visszaesett volna, hanem 6%-kal nőtt.

Időutazás egy élő majorságban

A Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely ősszel is szeretné megismertetni a kicsikkel és nagyokkal a régi idők szokásait és a kertművelést, valamint felhívni a figyelmet a felelős állattartásra.

Hogyan barátkozzunk macskákkal?

A sussexi és a portsmouthi egyetem pszichológusainak egy csoportja megfejtette a macskákkal való kapcsolatépítés titkát. Nem kell más csak egy lassú pislantás…