Back to top

Veszélyben a bogyósok, sok a gond a dióval – Növényvédelmi előrejelzés, 38. hét

Általános gond ebben az időszakban, hogy a darázsrágta gyümölcsön azonnal megjelennek a gombás betegségek; de még ennél is nagyobb kárt tesz a tömegesen jelen lévő pettyesszárnyú muslica, a védekezés gyakorlatilag eredménytelen ellene. Eredményesen megelőzhetjük ugyanakkor a cseresznye- és a meggyfák idő előtti lombvesztését, ha kontakt hatású készítményekkel védekezünk a blumeriellás levélfoltosodás ellen.

A naptári ősz első dekádjának időjárása még a nyarat idézi. A nappali hőmérsékletek általában 25 °C körül mozognak, éjszaka viszont alaposan lehűl a levegő. Az alacsony éjszakai hőmérséklet miatt erős a harmatképződés. Frontok most nem befolyásolják hazánk időjárását, és a rövid távú előrejelzés is ezt mutatja. A kellemes időjárás elősegíti a növények érési folyamatait, több növény betakarítása nagy erőkkel zajlik.

Így van ez a szőlőültetvényekben is, ahol a korai fajták szürete folyamatos. A szőlőlisztharmat-fertőzés levéltünete a felső lombszintre szorult, a másodlagos hajtásokon most együttesen fertőz a peronoszpórával, de ezeken a leveleken erőteljesek a levélatka okozta torzulásos tünetek is. Az idén

a kígyóaknás szőlőmoly a korábbi éveknél több gondot okoz az ültetvényekben, most a negyedik nemzedék lepkerajzása zajlik.

A viszonylag száraz idő ellenére meglehetősen magas a szürkepenész okozta fürtmegbetegedés, főként a vékony héjú szőlőfajtákon.

A betegség terjedését elősegíti a darazsak rágása, ami más gyümölcsféléknél is megfigyelhető. A megrágott terméseken azonnal megjelenik a gyümölcsfertőző monília jellegzetes tünete.

A bogyós gyümölcsű növények közül most a szeder, a kétszer termő málna és a bodza termése van veszélyben, elsősorban a Drosophila suzukii tömeges jelenléte miatt. Az okozott kár óriási, a védekezés gyakorlatilag eredménytelen a pettyesszárnyú muslica ellen. Ezen túlmenően

a bogyók szürkepenészes rothadása viszi el a termés egy részét.

Ribiszkében a lombozat egy része már lehullott az amerikai lisztharmat következtében, de jelentős a vesszők deformáltsága is a kórokozó miatt.

Az augusztusi esőzések miatt felerősödött baktériumos és a gnomóniás fertőzés, a beteg levelek és részben a termés hullása megkezdődött ezeknél a diófáknál
Fotó: Dr. Aponyi Lajos

Dióültetvényekben a nyugati dióburok-fúrólégy rajzása tovább folytatódik, bár a rajzás üteme csökkenő tendenciát mutat, a csapdák heti fogása mostanra 25-50 darabra esett vissza. Még most is megfigyelhetők friss szúrásnyomok a zöld burok felületén, de a termésburkot szétbontva fiatal és idős lárvákat is találunk.

A termés belsejében még károsít az almamoly hernyója is, hiszen eddig az is folyamatosan repült a csapdákba, április eleje óta.

Az augusztusi esőzések miatt felerősödött baktériumos és a gnomóniás fertőzés, a beteg levelek és részben a termés hullása megkezdődött ezeknél a fáknál. A beteg termések másik része a fán maradva mumifikálódik.

A meggy- és cseresznyefák lombozatán egyre több a blumeriellás fertőzéstől származó levélfolt, illetve helyenként erőteljes korai lombhullás kezdődött el a betegség miatt. Ebben az esetben a kontakt hatású készítményekkel meggátolható az idő előtti lombvesztés, mely kihatással van a jövő évi rügyek egészségi állapotára is.

Részletes növényvédelmi előrejelzésért látogassák a www.magyarnovenyorvos.hu honlapot.

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Japánban 1632 volt a legutolsó bortermelő év

A Kumamoto Egyetem kutatói találtak egy Edo időszakból származó dokumentumot, amely egyértelműen jelzi, hogy a Kokura Területet (mostanság Fukuoka Prefektúra) uraló Hosokawa klán 1632-ben teljesen leállt a bortermeléssel.

Tényleg segíti a növényeink virágzását, ha beszélünk hozzájuk?

Valóban válaszolnak a rezgésekre a szobanövényeink, ha kommunikálunk velük? Seetha Dodd pozitív változást vett észre orchideáján miután rendszeresen beszélt hozzá, egy évnyi „társalgás” után pedig a szobanövénye több virágot hozott, mint előtte valaha. De a szavai valóban ekkora szerepet játszottak a hirtelen jött virágzásban?

A méhes földje

Hogyan méhészkedtek az ősemberek? Miért volt szent állat a méh Egyiptomban? Miért a „Tejjel-mézzel folyó Kánaánt” keresték az Ószövetségben? És még számos más kérdésre is megtudhatjuk a választ az előadásból.

Beérett vesszők, metszett szőlők

Január elején vizsgálgatják az ültetvényeket a gazdák. Vannak, akik már túl a metszésen, mások még javában alakítják a szőlőt, és olyanok is akadnak, akik majd csak ezután veszik kezökbe a metszőollót. Egyben mindenki megegyezik, a fás részekből igyekeznek megállapítani az idei termést.

Tájfajta paradicsomok Magyarország kiválóságai között

Csaknem 370 ezer virágos növényfaj közül világszerte mindössze 200-at használunk élelmiszerek előállításhoz, és a 200 növényfajból pusztán 9 adja a globális növénytermesztés több mint felét. Ezen a tendencián kíván változtatni „kicsiben” az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet paradicsom tájfajtáinak kutatásával és hazai elterjesztésével.

A legnépszerűbb képzésekkel vennék fel a versenyt

Az agrár-felsőoktatási helyzetbe adott betekintést a Szóvetés című podcast-sorozat egyik legutóbbi epizódja. A műsorban Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke Gyuricza Csabával, a több hazai agrárkar és NAIK-intézet integrációja nyomán létrejött Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektorával beszélgetett.

Üdülés luxuskörülmények között egy farm kellős közepén

Képzelje el, hogy elutazott nyaralni. Pálmafák, forróság, tengerpart, koktélok és mindez egy gigantikus nagy farm közepén.

Hogyan "kerüli ki" a növény gyökere a tömör talajokat?

Kutatók szerint az illékony etilén növényhormon teszi lehetővé a gyökereknek, hogy érzékeljék és elkerüljék a tömör talajokat.

A rostfogyasztás erősíti az immunrendszert

A járvány idején kiemelten fontos, hogy egészséges táplálkozással, megfelelő rostfogyasztással támogassuk immunrendszerünket - hívta fel a figyelmet Somogyi Kovács Anita dietetikus az M1 aktuális csatornán.

A rendkívüli havazás miatt mintegy 80 ezer fát kell kivágni Madridban

A Madridot sújtó rendkívüli havazás miatt a város mintegy 80 ezer fája sérült meg annyira, hogy ki kell vágni - adta hírül az El Mundo spanyol napilap.