Back to top

Félmilliárd forintból épült meg a Cerbona új raktára

Ünnepélyes keretek között avatta fel a több mint 500 millió forintból megépült új raktárát a Cerbona Élelmiszergyártó Kft. A közel 6 évtizedes múltra visszatekintő székesfehérvári cég vezetői szerint fontos mérföldkőhöz érkezett ezzel a vállalat.

Az avatóünnepségen elsőként Pókecz Attila, a cég tulajdonosa mondott beszédet. Szavai szerint a 2011 óta – mióta szerepet vállal a cég működtetésében – megvalósult fejlesztéseik elsősorban a technológiai hátteret és a kapacitást emelték új szintre, ugyanakkor az sem mellékes, hogy a vállalat épületeit körülvevő környezetet is sikerült szebbé tenniük. A jövőbeni terveik kapcsán elmondta, nagy hangsúlyt fektetnek az információs technológiai fejlesztésekre, a digitalizáció kínálta módszerek és technikák alkalmazására. Ezen törekvésüket jelzi, hogy

augusztus 29-én, féléves előkészítő munkát követően útjára indították webshopjukat, ezzel is bővítve a vevőkörüket.

Érdemes tudni: a Cerbona Élelmiszergyártó Kft. közel 6 évtizedes múltra tekint vissza. Jogelődje, az 1962-ben alapított Fejér Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat fő profilja a gabonafelvásárlás és -őrlés, valamint a takarmánykeverék-gyártás volt. A vállalat az infrastruktúra fejlesztését követően, 1987-ben kezdett el extrudált snack-ek és reggelizőpelyhek gyártásával is foglalkozni, egy esztendővel később pedig bevezette a Cerbona márkanevet, újabb egy év múlva pedig a müzliszeletekkel bővítette termékkínálatát.

„A Cerbona név a magyar piacon egyet jelent magával a termékkategóriával, holott a portfóliónk az évek során jelentős mértékben bővült” – ezt már Mészáros Tamás ügyvezető igazgató mondta, aki ezt követően összefoglalta az utóbbi esztendők főbb fejlesztéseit is. 2015-ben például átalakították a müzliszeletgyártás technológiáját, illetve korszerűsítették a csomagológépeket is – kapacitásuk 300 darab müzliszelet percenként –, majd pedig beszereztek egy, a puffasztott gabonaszeletek előállítására alkalmas gépsort is.

Mindezek mellett üzembe helyeztek egy crunchy müzlik gyártását lehetővé tevő kemencét, alkalmazkodva ezzel a fiatalabb generációk fogyasztói igényeihez. Most pedig az utóbbi évek legnagyobb fejlesztése valósult meg: a cég új raktárépülete több mint 500 millió forintból épült meg; a költségek egyharmadát európai uniós forrásból, ugyanennyi részét pályázati támogatott hitelből, a fennmaradó összeget pedig saját forrásból finanszírozták. Mészáros Tamás szavai szerint

cégük az új épülettel megduplázta raktárkapacitását, így most már több mint 6 ezer raklaphellyel rendelkeznek.

Hozzátette: a raktárépítéssel párhuzamosan megoldották a gluténmentes csarnokukban folyó csomagolás robotizálását is.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Néhánynapos kultúrák - csírazöldségek

Kevesen nevelnek csírazöldségeket hazánkban, pedig azok már néhány nappal a vetés után betakaríthatók, a megtérülés tehát igen gyors. A növények minőségmegőrzési ideje viszont rövid, tehát csak biztos piaci háttérrel érdemes belefogni. Prázmári Mihály egyéni vállalkozó, valamint Hintalan György, az Ökovital Kft. ügyvezetője osztotta meg velünk tapasztalatait a zöldségtermesztés e különös ágáról.

Az EU-ban betilthatják a kolbász elnevezésű vegán termékeket

E tárgykörben a végső szavazásra várhatóan két hét múlva kerül sor az Európai Parlamentben, melynek tagjai azt szeretnék megakadályozni, hogy a növényi eredetű termékeket gyártók ne használják a hús- vagy tejtermékekkel jellegzetesen kapcsolatos kifejezéseket, ennélfogva betiltanák az olyan szókapcsolatok, mint például a „vegetariánus burger”, „yoghurt stílusú” vagy „sajtpótló” használatát.

A drénezés uniós támogatási lehetőségei

Módosult mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése című felhívás, amely immáron lehetővé teszi a felszín alatti dréncsőhálózatok kiépítését. Mindez a fölösleges vízkészletek elvezetését segítheti.

A fenntartható termelést meg kell fizetni

Az Európai Bizottság Termelőtől a fogyasztóig stratégiája megalapozhatja a fenntarthatóbb és zöldebb mezőgazdaságot, de a Közös Agrárpolitika ambiciózus reformja mellett arra is szükség van a sikeréhez, hogy méltányosan megfizessék a gazdákat a fenntartható termelésért - hangzott el a Politico online mezőgazdasági és élelmiszer-csúcstalálkozóján.

Többségi tulajdont szerzett az OTP a Nagiszban és a Hagéban

Az OTP-csoporthoz tartozó PortfoLion 97,91 százalékos részesedést szerzett a NAGISZ-csoportban, miután a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyta a tranzakciót. Az új tulajdonos a jelenlegi operatív menedzsmenttel látja eredményesnek a további működtetésüket.

Díjat nyert a KFC vegán burgere

A KFC gyorsétterem lánc díjat nyert a PETA-tól a vegán ételeket forgalmazó vállalatok versenyén, amiért a tavaly nyári termékbejelentést követően az összes vegán, csirke húspótlóból készült hamburgerét négy nap alatt kiárusította.

Létrejött a Közös Agrárpolitikáról szóló megállapodás

Megszületett a megállapodás az új Közös Agrárpolitikáról a Mezőgazdasági és Halászati Tanácsban szerda hajnalban - közölte Nagy István agrárminiszter. Az egyezség nagy csatában, két és fél napos tárgyalássorozat után jött létre a testület október 19-21-i ülésén, Luxemburgban - tette hozzá a miniszter.

Budapesti távol-keleti étteremre csapott le a Nébih

Súlyos, élelmiszerbiztonsági kockázatot is jelentő hiányosságokat tártak fel egy budapesti távol-keleti étteremben a Nébih szakemberei október első napjaiban. A vendéglátóipari egység tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették az ellenőrök az ott tapasztalt általános takarítatlanság, továbbá a nem nyomonkövethető, valamint lejárt fogyaszthatósági és minőségmegőrzési idejű alapanyagok miatt.

Készüljünk a télre: Wolf András tippjei az egészséges és finom almakompóthoz

A hideg időszak beköszöntével, különös tekintettel a mostani járványhelyzetre, érdemes átgondolni, hogyan biztosíthatunk az egész család számára télen is megfelelő vitaminforrást. Az Európai Friss Kalandok program nagykövete, Wolf András a kompótot ajánlja, amelynek elkészítéséhez néhány tippet is ad.

Minden idők egyik legsúlyosabb termékszennyezését követte el a gazda

14 éves börtönbüntetést kapott az a brit juhtenyésztő, aki fémszilánkokat rakott a Tesco által forgalmazott bébiételekbe, majd pedig megzsarolta a vállalatot, hogy fizessen neki, s akkor elmondja, mely áruház mely termékeit választotta „áldozatul”.