Back to top

Megfontolatlan támogatásmódosítás

A szlovák mezőgazdasági és élelmiszeripari önkormányzatok tanácsa nagy felháborodással fogadta a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztérium javaslatát, miszerint az ágazat támogatásait az első pillérből a másodikba csoportosítanák át.

A felháborodást Emil Macho, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) elnöke, egyben az agrárönkormányzatok tanácsának vezetője tolmácsolta.

emil_macho_6041_midi_opt.jpeg

Emil Macho, az SPPK elnöke
– Óriási felháborodással fogadtuk a hírt, hogy az agrártárca átcsoportosítaná a közvetlen támogatásokat a vidékfejlesztési alapú támogatások kategóriájába, tehát az első pillérből a másodikba. Aggasztónak tartjuk, hogy amikor májusban a mezőgazdasági minisztériumban tárgyaltunk, ez a kérdés konkrétumként nem került megvitatásra – nyilatkozta Emil Macho. Szerinte a minisztériumnak ez a lépése egyértelműen átlépi azt a bizonyos határt valamennyi mezőgazdasági termelő számára, de azokat különösen sújtja, akik állattenyésztéssel vagy speciális növények termesztésével foglalkoznak.

A szlovák kamara elnöke szerint a közvetlen kifizetések lefaragása egyértelműen növeli a munkanélküliséget az ország egyes régióiban, tovább veszélyezteti Szlovákia élelmiszer-önellátását és felgyorsítja az állattenyésztés hanyatlását.

Az agrárönkormányzatok tanácsa már korábban figyelmeztette a mezőgazdasági minisztériumot, hogy Brüsszelben mindent meg kellene tennie annak érdekében, hogy a támogatások minél nagyobb része megvalósulhasson úgynevezett célzott kifizetésként, vagyis a területalapú támogatásokat az állattenyésztés és a speciális növények termesztésére lehessen fordítani. Emil Macho szerint az agrárönkormányzatok tanácsa még mindig bízik benne, hogy az agrártárca nem ebben a formában küldi el Brüsszelbe a támogatásokra vonatkozó javaslatát, tehát az anyagi eszközöket nem csoportosítják át az első pillérből a másodikba.

– Párbeszédet akarunk folytatni arról, hogy az első és a második pillér támogatásaival hogyan kellene gazdálkodni az Európai Unió új programidőszakában, ami minden bizonnyal nem kezdődhet meg 2022-nél korábban.

2020–2021-ben, szinte bizonyosan, de lehet még 2022-ben is megmarad a jelenlegi helyzet.

Nem szabad az anyagi eszközök 15 százalékát átcsoportosítani az elsőből a második pillérbe, ez megfontolatlan lépés volna, ami komoly veszélybe sodorná a szlovák mezőgazdaságot – nyliatkozta Emil Macho.

A földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztérium az agrárönkormányzatok elégedetlenségére úgy reagált, hogy még tartanak a tárcaközi megbeszélések, és egyelőre korainak tartják a választ az agrárönkormányzatok tiltakozására.

Simon Zsolt egykori mezőgazdasági miniszter, a parlamenten kívüli Magyar Fórum elnöke is véleményt nyilvánított a kérdésben: – Az elsőből a második pillérbe való átcsoportosítás terve, valamint a közvetlen kifizetésekre és az állatállományra szánt tételek lefaragása a szlovákiai élelmiszergyártás likvidálását jelentheti.

Azok, akik a termőföldeken energetikai alapanyagot állítanak elő, előnyösebb helyzetbe kerülnének vele, mint akik élelmiszer-előállításra törekednek.

Az idei szárazságnak és az állami támogatások csökkentésének máris javíthatatlan következményei vannak, még kevesebb lesz miattuk a hazai élelmiszer az üzletekben. Figyelmeztetjük Ján Mičovský mezőgazdasági minisztert és az egész kormánykoalíciót, hogy alaposan fontolják meg és értékeljék át azokat a döntéseket, amelyek az alapvető élelmiszerek előállításához kapcsolódó támogatások csökkentését okoz­hatják - hangsúlyozta Simon Zsolt.

A szlovákiai tejtermelők is aggodalmukat fejezték ki a mezőgazdasági minisztérium támogatásmódosítási javaslata miatt. Közleményük szerint a kiszivárgott intézkedések a tejtermelést is tönkretehetik, amiben Szlovákia egyelőre képes az önellátásra.

– Tudatosítanunk kell, hogy a támogatások átcsoportosítása az első pillérből a másodikba nem csupán a termőterület után kifizetett támogatásokat érinti, hanem a dedikált kifizetéseket is.

A tejszövetség egyértelműen ellenzi mind a közvetlen kifizetések, mind a dedikált kifizetések csök­kentését. A szlovákiai támogatások jelenlegi szintje sem éri el az európai átlagot, ami értelemszerűen veszélyezteti versenyképességünket az uniós mezőnyben. Az a véleményünk, hogy a szlovákiai agrártermelők támogatásainak csökkentése ellentétben áll a kormányprogramban megfogalmazottakkal, ugyanis negatívan hat az ország élelmiszer-önellátására – nyilatkozta Alexander Pastorek, a Szlovákiai Tejszövetség elnöke. Megjegyezte továbbá, hogy a szlovák tejágazat három komoly válságot vészelt át az ország uniós csatlakozása óta, amelyek legalább 500 millió euró veszteséget okoztak.

– Ez az óriási veszteség a tejtermelő vállalkozások számának 50 százalékos csökkenésével, valamint a fejőstehén-állomány 40 százalékos visszaesésével járt.

Szükség esetén készen állunk a konzultációra a mezőgazdasági minisztériummal, és szakmai tanácsadásra is. Egyúttal felajánljuk az együttműködésünket, de csak olyan intézkedések kidolgozásához, amelyek közelebb visznek a jelenlegi bonyolult helyzet megoldásához – mondta az elnök.

Az Agrárminisztérium kapcsolatrendszerében lévő külhoni ma­­gyar gazdák programjairól a honlap tájékoztat.

 

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2020/38 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kukoricaszemle zárt kapuk mögött

A lehető legkomolyabban veszi a koronavírus-járványt a KITE Zrt. Ám nem állt le náluk az élet, még fajtabemutatókat is tartanak – de nem a hagyományos módon, hanem virtuálisan. A KITE Zrt. hibridkukorica-­ajánlásaira azért érdemes mindenképpen odafigyelni, mert az 1,2 millió hektáros magyarországi kukorica-vetésterület több mint egyharmadára a vállalat ad vetőmagot.

Új búzatermesztési világrekord született

Eric Watson új-zélandi farmer új búzatermesztési világrekordot állított fel 17,398 t/ha hozammal az idén, ami 607 kilogrammal haladta meg a korábbi 16,791 t/ha-os hozamot, amelyet szintén ő tartott. A rekordtermést ez év februárjában takarította be egy 8,6 hektáros táblájáról.

Kukorica - az utolsó reménysugár

Kalászosokból az utóbbi évtized leggyengébb termését takarították be idén a kárpátaljai földművesek. Természetesen az egyes táblák vagy családi gazdaságok között jelentős eltérések voltak a hozamban, ám az idei év „eredményét” jellemzően már azok is elégedetten nyugtázzák, akiknek a mérlege nullát mutat a kiadások és a bevétel számbavétele után.

„Egy magyar nádor”… avagy a nagy elődök nagy utóda

A Nádor. Csak így említik, közvetlenül, mondhatni, bizalmasan. Ha nem mondják elé, hogy Mv, akkor is minden búzatermelő tudja, hogy a több mint 70 éves múltra visszatekintő martonvásári nemesítés kiválóságáról van szó, az utóbbi évek sikerfajtájáról, amely a 2019-es fémzárolási adatok alapján 20 százalékos szaporítási részaránnyal bír.

Az EU-ban betilthatják a kolbász elnevezésű vegán termékeket

E tárgykörben a végső szavazásra várhatóan két hét múlva kerül sor az Európai Parlamentben, melynek tagjai azt szeretnék megakadályozni, hogy a növényi eredetű termékeket gyártók ne használják a hús- vagy tejtermékekkel jellegzetesen kapcsolatos kifejezéseket, ennélfogva betiltanák az olyan szókapcsolatok, mint például a „vegetariánus burger”, „yoghurt stílusú” vagy „sajtpótló” használatát.

Szemes cirok és szója a KITE fajtaajánlatában

A koronavírus-járvány miatt nem az eredeti formájukban rendezte meg őszi fajtabemutatóit a KITE Zrt., helyette videófelvételen mutatták meg mindazt, amit ilyenkor meg lehet. Annak ellenére, hogy mi még semmiféle covidos megbetegedésről nem hallottunk a mezőgazdaságban, eléggé szigorú előírásokat tartatnak be az ágazatban. Lehet, hogy ezért is vagyunk mentesek a betegségtől.

A fenntartható termelést meg kell fizetni

Az Európai Bizottság Termelőtől a fogyasztóig stratégiája megalapozhatja a fenntarthatóbb és zöldebb mezőgazdaságot, de a Közös Agrárpolitika ambiciózus reformja mellett arra is szükség van a sikeréhez, hogy méltányosan megfizessék a gazdákat a fenntartható termelésért - hangzott el a Politico online mezőgazdasági és élelmiszer-csúcstalálkozóján.

Többségi tulajdont szerzett az OTP a Nagiszban és a Hagéban

Az OTP-csoporthoz tartozó PortfoLion 97,91 százalékos részesedést szerzett a NAGISZ-csoportban, miután a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyta a tranzakciót. Az új tulajdonos a jelenlegi operatív menedzsmenttel látja eredményesnek a további működtetésüket.

Díjat nyert a KFC vegán burgere

A KFC gyorsétterem lánc díjat nyert a PETA-tól a vegán ételeket forgalmazó vállalatok versenyén, amiért a tavaly nyári termékbejelentést követően az összes vegán, csirke húspótlóból készült hamburgerét négy nap alatt kiárusította.

Drágul az étkezési búza, újra árat emelhetnek a malmok

Nehezen vásárolnak most a malmok megfelelő, jó minőségű búzát a piacon, az árak a tonnánkénti 60 ezer forintot is elérik, helyenként pedig már meghaladják – értesült gabonakereskedői forrásokból a Világgazdaság. Ez az aratás kezdete óta 20 százalékos áremelkedésnek felel meg.