Back to top

Vissza kell hozni a neves elődök tudását az erdő- és vadgazdálkodásban

A 2021-es világkiállításra vissza kell hozni a neves elődök tudását az erdő- és vadgazdálkodásban – mondta az Egy a természettel Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítás és az ehhez kapcsolódó rendezvénysorozat lebonyolításáért felelős kormánybiztos.

Illusztráció
Kovács Zoltán a kismarosi Kittenberger emlékerdő átadó ünnepségén elmondta, hogy a mostani a 14. emlékerdő-avatás, amellyel a kormány egyszerre tisztelegni kíván az 1971-es Budapesti Vadászati Világkiállítás emlékének és a 2021-es világkiállításnak is. Hozzátette, hogy az 1971-ben elindított hagyományt szeretnék az erdőültetéssel folytatni úgy, hogy minden állami erdőgazdaság területén egy hektárnyi erdőt telepítenek az erdő- és vadgazdálkodás hagyományait megteremtő és folytató elődök emlékének.

Kovács Zoltán azt mondta, hogy Kittenberger Kálmán Fekete Istvánnal és Széchenyi Zsigmonddal sajátos hidat képez a magyar erdő- és vadgazdálkodás hagyományainak megteremtésében az arisztokratikus gazdálkodástól a későbbi polgári erdőgazdálkodásig.

Hozzátette, hogy a következő időszakban nemcsak az a feladatunk, hogy emlékezzünk ezekre a szimbolikus alakokra, hanem az is, hogy a 2021-es világkiállításra visszahozzuk azt a tudást és hagyományt, amelyet megteremtettek, és amely a világ más régióiban is megjelent.

Illusztráció
Szentpéteri Sándor az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára azt mondta, hogy az örökölt hagyományok alapján a minisztérium tavaly meghirdette ország fásítási programját, amelynek első lépéseként úgy alakították az erdőtelepítési egységárakat, hogy vonzóvá tegyék az erdőtelepítéseket a gazdák számára.

Hozzátette, hogy ennek köszönhetően mostanáig 24 000 hektárnyi erdő telepítésére érkezett be támogatási kérelem.

Emellett mintafásítási programot is indított a 22 állami erdőgazdaság, amelynek a keretében 550 hektárnyi erdőt telepítettek, amely további 500 hektár telepítésével folytatódik – fűzte hozzá az erdőkért felelős helyettes államtitkár.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Rendhagyó erdei iskolai év

Rendhagyó éven vannak túl a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. erdei iskolái. A koronavírus-járvány miatt a nyíregyházi Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola, a debreceni Nagyerdei Erdészeti Erdei Iskola, valamint az erdőgazdaság által üzemeltetett Hármashegyi Erdei Iskola egyaránt kevesebb gyereket fogadott, mint egy esztendővel korábban.

A hermelin lett az Év Emlőse

A hermelint választotta 2021-ben az Év Emlősének a Vadonleső Program, amelyet az Agrárminisztérium és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. működtet a Magyar Természettudományi Múzeum közreműködésével.

Turistaparadicsom a Mátra szívében

Bár a 964 méter magas Galyatető az ugyancsak a Mátrában található Kékes és Hidas-bérc után csak a harmadik csúcsa hazánknak, mégsem érheti vád, hogy ő lenne a legkisebb királyfi. A tetején trónoló Galya-kilátó teraszáról 360 fokos körpanoráma nyílik: kelet felé a kéklő Bükk, nyugatra a Börzsöny és a Cserhát, északra pedig a szlovák hegyvonulatok láthatók.

Egyszerre vadászetikai és vadgazdálkodási kérdés az éjjellátók használata

Mint előző cikkünkben részleteztük, az optikai eszközök napjainkra elengedhetetlen feltételei lettek a vadászatnak. Az évtizedek során folyamatosan begyűrűző technikai eszközök, és azok rohamos fejlődése megkönnyítették és eredményesebbé tették a vadászatot. Ugyanakkor számos etikai kérdést is felvetnek, kettéosztják a vadásztársadalmat, különösen az éjjellátó eszközök kapcsán.

Sokat tesznek érte, hogy eltűnjön a szemét az erdőkből

Az állami erdőgazdaságok tavaly ősszel 1100 köbméter illegálisan lerakott hulladékot gyűjtöttek össze az általuk kezelt erdőterületen a Tisztítsuk meg az országot! program keretében. A munka azonban korántsem ért véget a somogyi erdőkben sem. A megelőzésre is nagyobb hangsúlyt helyeznek, és ettől az évtől szigorúbban büntethetők lesznek a jogsértők.

Erdőfürdő

Erdőfürdőzés hallatán joggal kérdezhetik: hát az meg mi fán terem? – mert bizony fák között „terem”, és nincs köze kádhoz, medencéhez. Valójában tudatos megmerítkezést jelent az erdő, a természet élményében, egy avatott kísérő vezetésével.

Gombásszunk januárban!

Szeretne télen is gombát szedni az erdőben? Ez nem lehetetlen, mert fafülgombát még januárban is találunk. Ez a gomba elsősorban a kínai fogásokból ismert, de Magyarországon is bőségesen megtalálható.

Új rektor a Soproni Egyetem élén

Dr. Fábián Attila egyetemi tanárt nevezte ki a Soproni Egyetem rektorává a köztársasági elnök. Áder János államfő 2021. január 13-án Palkovics László innovációs és technológiai miniszter jelenlétében adta át az új rektor 2025. december 31-ig szóló megbízólevelét. Az unikális képzéseknek helyt adó egyetem 2020 őszétől alapítványi fenntartásban működik.

Vadászat az éj leple alatt - Optikai eszközök, és az éjjellátó kérdésköre

A technológia fejlődése a vadászatban is megmutatkozik, számtalan kelléket és felszerelést dobtak piacra innovatív megoldásokkal, amitől azok praktikusabbak és hatékonyabbak lettek. Vadászruházattól kezdve a puskákon át egészen a lőszerekig, számtalan újításon mentek keresztül ezek az eszközök, és így történt ez az optika területén is: az éjjellátók használata napjainkban számtalan kérdést felvet…

A nagyszüleink gyümölcsei voltak

Aki emlékszik a nagyszüleink korabeli régi gyümölcsök ízére és gyümölcsfát telepítene, az majdnem biztosan az őshonos fajták mellett teszi le a voksát, mondja Kaj István, aki számos „régi világbeli” alma- és körtefajta oltványát készíti és kínálja. A fiatalember a Zala megyei Pusztaszentlászló polgármestere, az Újhegyi Borbarátok Egyesület elnöke és egyben őstermelő.