Back to top

Az együttműködés hatalmas erő - a DélKerTÉSZ jó példa erre

A zöldséghajtatás az egyik legsikeresebb ágazat, köszönhetően a nagyfokú integrációnak is, aminek kiváló példája a 18 éve működő Délalföldi Kertészek Szövetkezete, fogalmazott Nagy István a VII. Zöldséghajtatási napon Szentesen. A FruitVeB és a DélKerTÉSZ közös rendezvényén gratulált a tész elért eredményeihez, és tájékoztatott az ágazat további erősödését szolgáló pályázati lehetőségekről.

Az agrárminiszter szerint fantasztikus teljesítmény, amit a DélKerTÉSz-nél létrehoztak, ahhoz pedig mindenekelőtt a tagság odaadó munkája, akarata, tudása, kitartása, ereje, szorgalma kellett. És persze az a bölcs felismerés, hogy egyenként nem lehet kielégíteni a megváltozott piaci igényeket.

A közös értékesítés megnyitotta a lehetőségeket, amely követendő példa lehet a többi ágazat számára is.

A mezőgazdaság további fejlődésének az egyik kulcskérdése, hogy a gazdálkodók tudnak-e közösen gondolkodni, beruházni, kellő megfelelő nagyságú és minőségű árualapot kínálni, ahogyan ezt a DélKerTÉSz-nél is tették, tette hozzá.

Jelenleg hazánkban 2500-2600 hektáron hajtatnak zöldségeket, a bruttó felület azonban a kétkultúrás hasznosítás miatt 3500 hektár. A termesztőterület ezredforduló utáni csökkenést ellensúlyozta a javuló technológiai színvonal, így az összes termés nem lett kevesebb - emlékeztetett a miniszter. A mostani 140-150 hektár üvegháznak a negyede-ötöde új építésű,  a legmodernebb technológiával felszerelt, 30-40 százalék 10-20 éves, felújított de még elfogadható színvonalú, a maradék azonban elavult, korszerűsítésre vagy lebontásra vár. Részben ezeket váltják le a kertészek a 2014-20 közötti Vidékfejlesztési Program támogatásaival 2021-ig várhatóan megépülő 80 hektár új üvegházzal, 

Az Agrárminisztérium célja, hogy a tovább bővüljön az üvegházak területe, korszerű klímaszabályozással, tápanyag-utánpótlással, integrált növényvédelem alkalmazásával  nőjön a területegységen elérhető hozam,

Az AM és a termelők közös érdeke, hangsúlyozta a miniszter, hogy a hozzáadott érték és a termelés hatékonyságának növelésével fokozzuk az ágazat versenyképességét. Ehhez a tárca támogatja az új, innovatív környezetbarát technológiák és termesztési módok elterjesztését, az energiafelhasználás hatékonyságának javítását.

További cél a foglalkoztatás növelése, a tárca kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a mezőgazdasági termelők fejlesszék gazdaságaikat, megerősödjenek. Ez nincs ellentétben azzal, hogy nehéz munkaerőt találni, mert a termesztés, csomagolás gépesítése révén más típusú munkaerőre lesz szükség, nem a kétkezi munkásra.

Ezeknek a céloknak a megvalósítását számos támogatás segítette a 2020-ig tartó költségvetési időszakban. A zöldségtermesztésben a növényházak építését és korszerűsítését célzó felhíváson kívül a gépvásárláshoz, gomba- hűtőházak építéséhez, vízgazdálkodás fejlesztéséhez is kaphattak támogatást a termesztők.

Újabb lehetőség az ágazat számára az október 19-től benyújtható kertészeti üzemek korszerűsítése pályázat. A 30 milliárd forintos keretből a hajtatás, a hűtőházi kapacitások és az áruvá készítés is fejleszthető, ezek ugyanis elengedhetetlenek ahhoz, hogy kiszolgálhassuk a friss zöldségek iránt évről évre növekvő keresletet.

A miniszter a kiemelte azt is, hogy az EU-ban elsők között hazánkban vezetik be jövőre a krízisbiztosítási rendszert, A zöldséghajtatók számára is elérhető új rendszer fokozza a kiszámíthatóságot, és az időjárási kockázatokon túl a növény- és állatbetegségek, a piacvesztés, illetve árfolyamváltozás kedvezőtlen hatásainak kezelésére is alkalmas lesz.

Az agrárminiszter szerint a termelői értékesítő szervezetek szerepe pótolhatatlan a hazai zöldség-gyümölcs termesztésben.

Jelenleg 60 tész működik hazánkban, mintegy 10 ezer taggal, ebből 9 Csongrád-Csanád megyében. A termelői szerveződések számát tekintve hazánk a 6. helyen áll az Európai Unióban. A magyar termelők összehangolt munkájának köszönhetően nem voltak ellátási zavarok a koronavírus-járvány kezdeti időszakában sem. Nagy István Szentesen is megköszönte a magyar családok nevében, hogy a kertészek az egészségüket is kockáztatva dolgoztak, ápolták a növényeket.

Ez a kitartás nagy eredménnyel is járt, tette hozzá, egyre nagyobb százalékban hazai termékek vannak az áruházak polcain. A kereskedők is értékelik a kiváló minőségű, biztonságos, egészséges hazai zöldségeket. Ez teszi lehetővé a további fejlődést, és ez sarkalta a minisztériumot is arra, hogy olyan pályázatokat írjanak ki, melynek révén tovább erősödhetnek a gazdálkodók.

A 2003-ban 236 taggal alapított Délalföldi Kertészek Szövetkezete 2019-ben 10,8 milliárd forintnyi zöldség-gyümölcsöt értékesített. A szinte kizárólag a tagoktól származó árunak mintegy 70 százalékát az áruházaknak szállították be, mind nagyobb arányban csomagolva. A tész a tagokat kedvezményes, illetve ingyenes szolgáltatásokkal, hitelekkel is segíti. A tagok fejlődésének köszönhetően rohamosan növekedő mennyiségű árualap előkészítéséhez, csomagolásához szükség van a logisztikai fejlesztésekre, így a 4,5 hektáros telephelyet tovább bővítik. Együttesen 2,5-3 milliárd forintos épület, és további 1 milliárd forintos gépesítési beruházást terveznek 2030-ig, tudtuk meg Nagypéter Sándor elnöktől.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kína szigorítja az import vizsgálatát, torlódások várhatók a fontos kikötőkben

Mivel Kína a téli hónapokban tart a megnövekvő koronavírus-kockázattól, megszigorítja az importszállítmányok vizsgálatát. A szárazföldi Kínába szánt zöldség és gyümölcsszállítmányok egy részét emiatt Hongkongba irányíthatják át a kereskedők.

Létrehozták a növényfajok legnagyobb katalógusát

Új, kibővített növényfaj katalógust tettek közzé, amelyben német kutatók több mint 1,3 millió fajt ismertetnek.

Online étterem a nagy ukrán éhínség ételeivel

Ételek krumplihéjból, nyírfakéregből, kukoricacsutkából, ezekkel a fogásokkal emlékeztek meg a nagy ukrán éhínség áldozatiról a napokban. Egy virtuális étteremben mutatták be azokat az ételeket, amelyek megmentették az emberek életét, a szervezők ezzel hívták fel a figyelmet a történelmi eseményre.

Tartsuk életben a talajt, védjük meg a biológiai sokféleséget!

December 5-én a Talaj világnapját ünnepeljük, az idei kampány felhívja a figyelmünket arra, hogy a földfelszín alatt lévő baktériumok és giliszták nélkülözhetetlenek a talajban végbemenő folyamatokhoz. Az emberiség közel 11–12 ezer éve foglalkozik a talaj művelésével.

Újabb áttörés a Jordán-vírus elleni rezisztencianemesítésben

Korábban már említettük, hogy az egyik nagy nemesítőcég nagy sikert ért el a paradicsomot megbetegítő veszélyes vírus elleni rezisztencianemesítésben, röviddel később pedig egy másik ismert nemesítő is óriási áttörést jelentett be.

„Mi lesz az ünnepi vacsora?” - A sertéshús népszerűsége töretlen

Az ünnepek közeledtével az Agrárminisztérium, az Agrármarketing Centrum (AMC), valamint a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) a minőségi sertéshús fogyasztását népszerűsíti.

Az advent főszereplői a bogyósok

Ünnepi marketingkampányt indított az olasz Sant' Orsola a bogyósok népszerűsítésére. Adventi kalendáriumként működnek a 125 grammos gyümölcscsomagok, december 24-ig más-más üzenettel. Miután valaki rákattintott az okostelefonjával a Sant' Orsola gyümölcsöt tartalmazó dobozain a QR-kódra, megkapja az aznapi üzenetet.

2021-től folytatódnak Frutti és Veggi kalandjai

2021-től újabb hároméves periódust nyert meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara francia és belga szakmai szervezetekkel együttműködve, így folytatódnak Frutti és Veggi kalandjai a zöldség- és gyümölcsfogyasztás népszerűsítése, valamint a jó minőségű, hazai termékek iránti kereslet ösztönzése érdekében.

Megkétszereződtek a termőföldárak kilenc év alatt

Az elmúlt kilenc évben reálértéken kétszeresére nőtt a termőföldek ára Magyarországon. Az évek óta tartó drágulási trend tavaly sem tört meg, mérsékeltebb ütemben, de folytatódott az árnövekedés, egyedül a szőlők átlagára csökkent – derült ki a Takarék Jelzálogbank országos felméréséből.

Készüljünk a tavaszra - cserepes és vágott virágok

A Flora Hungaria Nagybani Virágpiac szervezésében tavaly Változások a technológiákban címmel meghirdetett szemináriumsorozat idén is sok izgalmas témát ölelt volna fel, ám a járványügyi helyzet csak egyetlen rendezvény megtartását tette lehetővé. A novemberi szakmai napon a jövő évi egynyári-,balkon-,évelőnövény-és krizantémidényre való fölkészüléshez adtak tanácsokat a szaporítóanyag-forgalmazók.