Back to top

Október hosszú hétvégéjén irány: Tállya!

A Tokaji Borlovagrend (Confrérie de Tokaj) elmúlt tíz évében végbement megújulásának egyik fontos bizonyítéka az az éves csúcstalálkozó, melyet idén Tokaji Szüret néven, Tállyán, a Maillot Kastélyban rendeznek meg, tállyai borászatok közreműködésével.

Színes programmal várják a borkedvelő közönséget október 24-én: sétáló kóstolóval, mesterkurzussal, dűlőtúrával, borlovagavatással, tokaji palackiállítással és egyéb izgalmas eseményekkel.

Randevú a tarcali Krisztus Szobornál október 23-án

Nulladik napi eseményként a Tokaji Borlovagrend Egyesület Tarcalon, a Tarcal Bor és Kultúra Egyesülettel találkozik.

Délután 5 órakor az Áldó Krisztus szobornál - amennyiben az időjárás is engedi - a lenyugvó nap fényei mellett, ünnepi koccintással egybekötött beszélgetésre invitálják az érdeklődőket.

Az alkonyati színekben pompázó látvány, amely a szobortól elénk tárul a településsel, az előtte elterülő Alfölddel, a Tarcali Bányatóval, a tokaji Kopasz – heggyel mind szemet gyönyörködtető.

A tokaji palack titkai

Október 24-én, szombaton egész napos programsorozattal várja a borkedvelőket a Borlovagrend és a tállyai borászközösség a Maillot Kastély patinás épületében. Délelőtt, 10 órai kezdettel Müller István tokaji palackgyűjteményének kiállításával indul a nap, ahol megcsodálhatók, milyenek voltak hajdan a tokaji bor jellegzetes palackformái, és azok hogyan változtak napjainkig.

Az ebéd előtti borlovag-avatási ceremónia immár hagyományos eleme az éves eseménynek, ahol Tokajért elkötelezett személyek kerülnek avatásra (11 órai kezdettel).

Délben az Oroszlános Udvar többszáz éves falai közt várnak mindenkit ebédre (ahol különleges, helyi borválasztékkal egészíthető ki a menü). Ebéd után ismét a szomszédos Maillot Kastély kerül a történések középpontjába.

Tállya: építészet, terroir és borstílus

Helytörténeti séta indul 13 órakor Erhardt Gábor, főépítész vezetésével Tállya különleges épületeit és gazdag múltú utcáit bejárva, majd 14 órától a borozni vágyók egész délután ismerkedhetnek a tállyai és a borlovagrendi termelőkkel és boraikkal, sétáló kóstoló keretein belül.

Ritka alkalom, hogy ennyi tállyai bor és borász egy helyen megismerhető.

Délután három órakor Ripka Gergely a TokajKalauz szerzője mesterkurzuson fog mesélni Tállya dűlőinek egyediségéről. Rengeteg érdekességet hallhatnak majd tőle a jelenlévők a világ legelső termőhelyi besorolását illetően, melyhez természetesen tállyai dűlős borok adják az illusztrációt.

Október 25-én (vasárnap) 10 órától, a történelmi Palota-dűlőben lesz dűlőséta, kóstolóval, melyet a TR Pincészet szervez a Maillot Kastélytól.

A létszámlimit miatt a programokra előzetes regisztráció szükséges!

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Pilisi lakomák

A Pilis lenyűgöző, fenséges, fejedelmi hely. Szinte hallani Mátyás király vezéreinek döngő lépteit, s ahogyan kupáikat a nehéz asztalra csapják. Régen királyi vadászterület volt, ám méltóságát máig megőrizte. A Római birodalom virágzásának idején a Duna mentén futó védvonalakat összekötő utak közül több a Pilis, Visegrádi-hegységen keresztül vezetett.

Zöld Hetek

Amikor az ember és az erdő kapcsolatára gondolok, mindig Áprily Lajos verssora jut az eszembe: „Engem az erdő véd s szeret, utaimon erdők kisértek”, mert tökéletesen megfogalmazza, hogyan kellene nekünk, embereknek az erdőhöz viszonyulnunk. Akik az erdők közelében élnek vagy foglalkozásukból adódóan az erdőhöz kötődnek, azoknak egyszerűbb.

Benyújtotta a Kormány az új bortörvényt az Országgyűlésnek

Az Agrárminisztérium a szőlő-bor ágazat átlátható szabályozási rendszerének kialakítása, a fenntartható működésének elősegítése, valamint fejlesztésének megalapozása érdekében kedd este benyújtotta a szőlészetről és borászatról szóló törvényjavaslatát.

A NAK javasolja a vendéglátóipari beszállítókra is kiterjeszteni a támogató intézkedéseket

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) javasolja a kormánynak, hogy a HORECA-szektort érintő gazdaságvédelmi intézkedéseket terjessze ki a HORECA-szektor és a közétkeztetés beszállítóira is. A kormány 484/2020. (XI. 10.) rendelete szerint a vendéglátóhelyek nem fogadhatnak vendégeket, csak elvitelre van lehetőségük kiszolgálni a vásárlókat, valamint a rendezvények tartása nem megengedett.

Felkészül egy nyelvész és egy szakmabeli - generációváltás a borászatban

Szerencsésnek mondhatják magukat a szigetcsépi Gál Szőlőbirtok és Pincészetnél, hiszen a családból ketten is készen állnak arra, hogy tovább vigyék a szülők által felépített borászatot. A fiatalok, Gestas-Gál Zsuzsa és ifj. Gál Csaba pedig azért érzik magukat szerencsésnek, mert szüleikkel együtt, támogató, megértő környezetben készülhetnek fel a vállalkozás felelősségteljes vezetésére.

Káposztából „gyógy feles”

A földkerekség egyik legelismertebb zöldsége mégis gyakran mellőzött és alábecsült, pedig számos gyógyhatása is van: nyersen és fermentálva is. Külsőleg is használható… Az ókori görögök különösen jól értettek a nemesítéshez, ezért nekik köszönhető a jelenlegi fajták őseinek kifejlesztése. Végül a mai fejes káposzta a VIII-IX. században, a vörös viszont csak a XII. században jelent meg.

Erdei gombára rálelni is élmény

Erdei gombát keresni, hát még rátalálni nagyszerű dolog. Enni is jó, ráadásul egészséges – mondja a hévízi Benkő Lajos, aki nemcsak a piacon ellenőrzi a gombákat, hanem ismeretterjesztő túrákat szervez és vezet, hogy oktassa a résztvevőket.

Kevesebb burgonyára lesz szükség a jövőben?

Korlátozni kell a feldolgozásra szánt burgonya termesztési területét a jövőben, vagy új piacokat kell keresni az EU Copa-Cogeca szervezetének szakértői szerint.

Konyhai bakik a tudósok szemével

Egy sor konyhai bakira hívják fel a figyelmet a precíz német higiéniai szakemberek és tudósok, amit főzősműsorok elemzése alapján tárnak elénk.

A zöldfűszerek a lakásba költöznek

Az ősz beálltával ideje gondoskodnunk arról, hogy télen is legyenek zöldfűszereink – ha nem elégszünk meg a szárított változatokkal. Nyáron a kertből egyszerűen begyűjthettük a frissen használatos fűszereket, ám a hideg hónapokra a lakásba kell költöztetnünk ezekből.