Back to top

A világ legerősebb és legdrágább chilije Sárrét szívében terem

Hajdú-Bihar megyében, a Sárrét szívében, Bárándon meglehetősen csípős a családi hangulat Erdei Rolandéknál. A mesterdiplomás agármérnök az egyik legjelentősebb chilitermelőnek számít idehaza, amihez kellett egy diplomamunka, némi elszántság, jó piaci érzék és mély elköteleződés az agrárium iránt. Eredményei magukért beszélnek, például az idén két terméke is díjat kapott az Egyesült Államokban.

MMG - A világ legerősebb és legdrágább chilije Sárrét szívében terem

Az Erdei család generációk óta az agráriumban dolgozik, így Erdei Roland számára is adott volt, hogy milyen pályára fókuszálja továbbtanulását. A Szent István Egyetem agrármérnöki mesterszakán a diplomamunkájához keresett témát. Teljes tanácstalanságában eszébe jutott, hogy a család kertjében terem néhány tő chili, így végső soron diplomamunkája alapja egy chilipaprika-termesztéssel kapcsolatos kísérlet volt. Ennek az lett az eredménye, amellett hogy megszerezte második diplomáját is, hogy mélyebben beleásta magát a chilitermesztésbe. A diplomamunka során felgyülemlő költségeket kezdetben a kísérleti állomány termésének az eladásával szerette volna egalizálni.

Fotó: Csatlós Norbert
Szerencsére sikerült megtalálni ehhez a megfelelő vevőkört, ennek is köszönhetően a 2017-es OMÉK-on már tulajdonosként, ChillER Manufaktúra néven öt termékével a kiállítók között szerepelt. Napjainkra ez a szám tizenhétre gyarapodott, de folyamatosan agyal újabb termékötleteken.

A kezdeti lelkesedés egy idő után már kevésnek bizonyult, így Erdei Rolandnak segítségre volt szüksége. Először szülei segédkeztek a termesztésben és feldolgozásban, majd nagymamái is „fakanalat” ragadtak, végül pedig bátyja is beállt a sorba, így végtére a ChillER Manufaktúra családi vállalkozássá nőtte ki magát.

Kezdetben szabadföldi állományukat Raschel-háló alatt, talajtakarással nevelték, hogy megvédjék a növényéket az időjárás viszontagságaitól, tavaly viszont már egy, idén pedig további két fóliasátorral bővült a vállalkozás.

A négy helyszínen mintegy 2500-3000 tő chilipaprikát ültetnek évente, és a fóliasátor jelentősen megkönnyíti a termesztést, nem kell tartani a jégveréstől, emellett a növényeknek megfelelő feltételeket tudnak teremteni, amitől a növény nagyobb, a terméshozam pedig magasabb lesz.

– A chili kifejezetten vízigényes növény. Trópusi klímát kíván magas páratartalommal, amit csak a fóliasátorban tudunk megteremteni. Emellett külön tápoldatozzuk az állományt nitrogénnel, foszforral és káliummal, valamint a rovarkártevők ellen is hatásosabban tudunk fellépni a sátorban – meséli Erdei Roland. A fóliát a sátor minden oldalán 70 cm mélyen, három rétegben ásták le, illetve az ajtókat is hálóval fedték.

Fotó: Csatlós Norbert
Rendkívül széles a fajtaválasztékuk, ami annak köszönhető, hogy termékeik a legkülönfélébbek legyenek. Alapjukat a kápia és a kaliforniai paprika adja, majd gyenge, közepes és erős kategóriákba sorolható chilifajták repertoárja lepi el a sátrakat. A jalapenoból savanyúságot készítenek, a thai chilit kiegészítőként alkalmazzák, de találni itt sárga és piros habanerot is, amelyek a szószokhoz használatosak. A „kemény legényekből” is bőven akad választék: az erős kategóriának úgymond a „belépője” a szellem chili, a skorpió chili erősség tekintetében a második a rangsorban, de jócskán akad a Carolina Reaperből - ahogy a hazai szleng emlegeti -, a Kaszásból is, amely jelenleg a világ legerősebb chilipaprikája. Egyéb különlegességnek számít náluk még az Aji charapita, ami nem erősségétől vált híressé, hanem sokkal inkább az ára izzasztó, kilója mintegy 6,3 millió forint.

– Állandóan kísérletezünk a fajtákkal, hogy minél változatosabb termékpalettát tudjunk felmutatni.

Egyébként is a chilik világa igen szerteágazó, folyamatosan kell tájékozódni a fajtafelhozatalban. Emiatt évente több és több növényünk van, hogy mind mennyiségben, mind választékban több termék készüljön – mondja a tulajdonos. A paprikák feldolgozását a házuk mellett álló feldolgozókonyhában végzik darálók és főzők segítségével. Itt készülnek a szószok, szárítmányok és őrlemények. Óvatosságra int mindenkit, aki ilyesmiben gondolkodik, mert a világ legerősebb chilijének a szedésekor és a feldolgozásakor például vegyvédelmi gumikesztyűt használnak és gázálarcban dolgoznak, mivel a paprika leve égési sérülést okoz, daráláskor pedig a levegő megtelik a legfinomabb frakciójú porral, így mindenki kapszaicint lélegezne be.

Fotó: Csatlós Norbert

Előállítanak chili- és barbecue-szószokat, krémeket, meggyes chutnyt, olívaolajas és por állagú chiliket, továbbá különlegességként paradicsom alapú whisky-s chiliszószokat is, valamint olasz ízvilágú mártogatósokat, mint a Don Papa, illetve chilis repcemézet, a Fúziót.

Az 'International Flavour Awards' néven ismert élelmiszeripari megmérettetést az Amerikai Egyesült Államokban, rendszerint Wisconsin államban rendezik meg. Az eseményre a világ minden tájáról benevezhetnek cégek, hogy különböző kategóriákban összemérjék versenytársaikkal termékeiket. A világ három legjobb termékét kategóriánként, összesítésben díjazza egy helyi szakmai bizottság, egyebek mellett a következő szempontok alapján: összetétel, ízvilág, szín, a termék összképe, állaga. Ezekben a kategóriákban a méztermékek között első helyezést ért el a ChillER Manufaktúra FÚZIÓ fantázianévre hallató chilis repceméze, a DON PAPA-DIP szószuk pedig a harmadik helyet foglalta el a rangsorban.
Nem mellesleg utóbbi két terméket Erdei Roland az USA-ban is megméretette a wisconsini 'International Flavour Awards' nemzetközi chiliversenyen, ahol két kategóriában előbbi bronz, utóbbi pedig aranyérmet szerzett.

Értékesítésük debreceni, hajdúszoboszlói és fővárosi viszonteladó partnerekkel zajlik, valamint direktértékesítést is folytatnak, de már webshopjuk is elérhető.

Ahogy a tulajdonos említi, a koronavírus-járvány ideje alatt bár a viszonteladói megrendelések lecsökkentek, a tavaszi vesztegzár idején a webshop kompenzálta az előbbiből adódó veszteséget. A továbbiakban is gőzerővel zajlik az értékesítés, noha évről évre új kihívások elé néznek. Jövőre a feldolgozókonyha bővítése van tervben, emellett újabb két fóliasátor létrehozása is a tervek között szerepel. A bővítéseknek pedig egyik kiemelt célja, hogy bár nem száz féle chiliszószt szeretnének előállítani, de száz féle chilis terméket igen!

Fotó: Csatlós Norbert

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Pilisi lakomák

A Pilis lenyűgöző, fenséges, fejedelmi hely. Szinte hallani Mátyás király vezéreinek döngő lépteit, s ahogyan kupáikat a nehéz asztalra csapják. Régen királyi vadászterület volt, ám méltóságát máig megőrizte. A Római birodalom virágzásának idején a Duna mentén futó védvonalakat összekötő utak közül több a Pilis, Visegrádi-hegységen keresztül vezetett.

Zöld Hetek

Amikor az ember és az erdő kapcsolatára gondolok, mindig Áprily Lajos verssora jut az eszembe: „Engem az erdő véd s szeret, utaimon erdők kisértek”, mert tökéletesen megfogalmazza, hogyan kellene nekünk, embereknek az erdőhöz viszonyulnunk. Akik az erdők közelében élnek vagy foglalkozásukból adódóan az erdőhöz kötődnek, azoknak egyszerűbb.

Kedvelt ünnepi motívum és védett növényfaj: a magyal

Az egész világon kedvelt a karácsonyi ünnepi dekoráció népszerű motívuma a magyal (Ilex). A tekintélyes, akár 8-9 méteres magasságot is elérő növény a sötétzöld szúrós ágával és élénkpiros bogyóival már az ókorban szimbolikus jelentéssel bírt. Most Németországban ezt a védett növényfajt választották az "Év fájának".

A klímavészhelyzet kertjei

Tervezői munkám, kertészkedésem közben szerzett tapasztalataim, a szakmai továbbképzések és beszélgetések lassacskán meggyőztek arról, hogy klímavészhelyzet küszöbén állunk. Nem mondhatom, hogy lelkileg könnyű volt szembesülni a probléma súlyával, hiszen vélhetően az emberiség eddigi legnagyobb próbatétele vár ránk, de örülök, hogy megtörtént, hiszen felismerés nélkül nincs cselekvés.

Szalkai Gábor lett a Bayer Hungária Kft. Public Affairs & Sustainability menedzsere

Szalkai Gábort nevezték ki a Bayer Hungária Kft. újonnan létrehozott Public Affairs & Sustainability menedzser pozíciójába. Közkapcsolati és fenntarthatósági vezetőként legfőbb feladata a cégen belül a környezeti és gazdasági fenntarthatósági programok összehangolása, a környezet-vállalat-gazdaság-partnerek kapcsolat rendszerének fejlesztése.

Az év utolsó hónapjának növénye: a pálmaliliom

A Holland Virágiroda a Yuccát, másnéven pálmaliliomot választotta december hónap növényének. A következő évtől a Virágiroda szakít a sok éves hagyománnyal, többé nem havonta fogja megnevezni a célzott reklámkampánnyal támogatott növényeket, hanem szezononként állít össze trend kollekciókat.

Somlói arany a Champagne és Pezsgő Világbajnokságon

Aranyérmet nyert az idei Champagne és Pezsgő Világbajnokságon (CSWWC) a Kreinbacher Birtok Brut Classic 2016 Magnum pezsgője, de a somlói borászat két ezüstöt is elhozott. A CSWWC nemcsak a legnagyobb, de a legszigorúbb nemzetközi verseny is, ahol kizárólag pezsgőket értékelnek.

Kereskedelem a brexit után

Az Egyesült Királyság 2020. január 31-én kilépett az Európai Unióból. Az EU és az Egyesült Királyság azonban átmeneti időszakról állapodott meg, amely december 31-ig tart. Mivel jelenleg egész Európában a koronavírus-járvány második hulláma okozza a legfőbb gondot, a holland kertészeti vállalatok sem elsősorban a brexit miatt aggódnak.

Felkészül egy nyelvész és egy szakmabeli - generációváltás a borászatban

Szerencsésnek mondhatják magukat a szigetcsépi Gál Szőlőbirtok és Pincészetnél, hiszen a családból ketten is készen állnak arra, hogy tovább vigyék a szülők által felépített borászatot. A fiatalok, Gestas-Gál Zsuzsa és ifj. Gál Csaba pedig azért érzik magukat szerencsésnek, mert szüleikkel együtt, támogató, megértő környezetben készülhetnek fel a vállalkozás felelősségteljes vezetésére.

Átalakuló választék a faiskolákban

A Német Faiskolák Szövetségének jelzése szerint hiány tapasztalható a piacon néhány lombos fafajtából.