Back to top

A természet szolgálatában - Ötven éves a Bakonyerdő Zrt.

Hazánk legjelentősebb faiparral rendelkező erdőgazdasága kiterjedt erdeivel, történelmi emlékhelyekkel, lenyűgöző vadállományával méltán kedvelt turisztikai célpont. A Bakonyerdő Zrt. 50 éves fennállásának alkalmából ünnepélyes megemlékezést tartottak az erdőgazdaság huszárokelőpusztai vendégházában.

Fotó: AM/Fekete István

A rendezvényen egybegyűlteket Varga László a Bakony Zrt. vezérigazgatója köszöntötte, aki a vállalat elmúlt öt évtizedét is felelevenítette.

Mint mondta, az 1960-as évek végén a gazdaságirányítás új módszereinek bevezetése az erdészeti ágazaton belül a fakitermelés, fafeldolgozás és értékesítés egyazon keretbe foglalása új felállást képviselő nagy vállatok felállását eredményezte. Ez Veszprém megyében három már meglévő vállalat összevonását jelentette,

így jött létre 1970. január 01.-én a Balaton-felvidéki Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság, röviden BEFAG. A vállalat 11 hagyományos erdészet, három fűrészüzem, egy műszaki erdészet, egy gépjavító üzem és egy építés vezetőség irányítása mellett mintegy 69 000 hektár területen, 10,3 millió köbméter élő fa készlettel kezdte meg a gazdálkodást.

Varga László, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója
1993-ban nagy változás történt, ekkor alakult részvénytársasággá BEFAG Rt. néven. A vállalat korábban Keszthelyen működő székhelye 2001-ben Pápára költözött, és még ebben az évben új nevet, a Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Rt. (ma már zrt.) nevet kapta. Napjainkban a gazdaság 100% állami tulajdonban lévő részvénytársaságként működik.

A vezérigazgató kiemelte, hogy 50 év egy erdő életében is jelentős időszak, egy vállalat, egy erdőgazdaság szempontjából pedig teljes korszak. Ez alatt az időszak alatt több erdészgeneráció szentelte szakmai munkáját és egész életét a Bakony erdeinek. Megköszönte azoknak az erdészeknek, erdőmérnököknek, két kezükkel dolgozó faipari munkásoknak, gazdasági szakembereknek a munkáját, akik az elmúlt évtizedek alatt azon fáradoztak, hogy az erdőgazdaság egyet jelentsen az értékteremtő, hagyományőrző ugyanakkor innovatív, a jövő tekintetében megoldásokat kereső és nyújtó vállalkozás képével.

Mint mondta, magas színvonalon gazdálkodva jelentős lépéseket tettek a természetközeli erdőgazdálkodás terén, azért, hogy az egyre gyakrabban előforduló természeti katasztrófák, a széldöntések, a fenyő és lombos fajok száradása mellet szakszerűen és természetbarát módon kezeljék a rájuk bízott erdővagyont és vadállományt.

Folyamatosan keresik és alkalmazzák a költségtakarékosabb erdőfelújítási és erdőnevelési módszereket. Ugyanakkor utalt arra is, hogy a klímaváltozás már nem csak a jövő, hanem a jelen szakmai munkájának lépéseit is meghatározza.

Hangsúlyozta, hogy az elmúlt évtizedek alatt az erdőgazdaság a fűrészipari ás parketta gyártási technológiák folyamatos fejlesztését megalapozó beruházások több száz dolgozó munkahelyének a megőrzését biztosították a válságokkal talán legnagyobb mértékben sújtott fafeldolgozói ágazatban.

Szentpéteri Sándor, erdőkért felelős helyettes államtitkár
Szentpéteri Sándor az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára beszédében kiemelte, hogy hazánk egyik legszebb természeti értékekben gazdag térsége a Bakony. Kiterjedt erdeivel, történelmi emlékhelyekkel, lenyűgöző vadállományával méltán kedvelt turisztikai célpont, és mint mondta, a Bakonyerdő Zrt. immár ötven éve magas szakértelemmel látja el feladatát.

Kiemelt figyelmet fordítanak a professzionális gazdálkodásra is a hazai erdőgazdaságok közül a Bakonyerdő Zrt. rendelkezik a legnagyobb kapacitású és termelékenységű faiparral.

A társaság szerepet vállal a fenntarthatósági és környezetvédelmi törekvések megvalósításában és szélesebb körben történő megismertetésében, hozzájárul a szabadidő aktív és egészséges eltöltéséhez.

Megemlítette, hogy az Agrárminisztérium az erdők és fával borított területek gyarapítása érdekében elindított országfásítás programjuknak köszönhetően mintegy 470 település részére biztosítottak sorfákat, azért, hogy belterületi ültetésekkel hívják fel a figyelmet az erdők gyarapításának a fontosságára.

Dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő gratulált és köszönetét fejezte ki a város és térsége nevében az itt dolgozóknak azért, hogy a jövőnek vigyázzák az erdőket, a vadállományt.

Mint mondta, az erdőgazdaság mintegy 62 000 hektárnyi területe rendkívül változatos, minden tájegysége tartogat valami szépséget, valódi ékköve az országnak, amelynek az őrzése komoly felelősséget is jelent.

Emlékeztetett, hogy az állami erdőterületek kezelése során alapvető elvárás a felelős és fenntartható erdőgazdálkodás, ami az erdők természetközeli kezelését, a védelem alatt álló területeken a védelmi és gazdálkodási érdekek összhangját jelenti. Kiemelte, hogy tulajdonosi elvárásoknak megfelelően az erdőket a jó gazda gondosságának megfelelően kell kezelni, figyelembe véve, hogy az erdők folyamatos fenntartása mellet a fára is szükség van, ezért gazdálkodni is kell,

hiszen az erdő a földi élet számára nélkülözhetetlen környezeti rendszer.

A köszöntő beszédeket követően a Bakonyerdő Zrt. emlékplakettet adományozott Német Sándornak a vállalat történek feldolgozásáért végzett munkája elismeréseként, majd ezt követően emléktábla avatásra, és emlékfák ültetésére került sor.

Fotó: Fekete István/AM

Forrás: 
magyarmezogaazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Pilisi lakomák

A Pilis lenyűgöző, fenséges, fejedelmi hely. Szinte hallani Mátyás király vezéreinek döngő lépteit, s ahogyan kupáikat a nehéz asztalra csapják. Régen királyi vadászterület volt, ám méltóságát máig megőrizte. A Római birodalom virágzásának idején a Duna mentén futó védvonalakat összekötő utak közül több a Pilis, Visegrádi-hegységen keresztül vezetett.

Egészséges talaj - Egyre inkább felértékelődik

A 21. század legjelentősebb megoldandó feladatai között első helyen az energia, a tiszta ivóvíz iránti igény kielégítése és az egészséges talaj megóvása áll.

Tartsuk életben a talajt, védjük meg a biológiai sokféleséget!

December 5-én a Talaj világnapját ünnepeljük, az idei kampány felhívja a figyelmünket arra, hogy a földfelszín alatt lévő baktériumok és giliszták nélkülözhetetlenek a talajban végbemenő folyamatokhoz. Az emberiség közel 11–12 ezer éve foglalkozik a talaj művelésével.

Zöld Hetek

Amikor az ember és az erdő kapcsolatára gondolok, mindig Áprily Lajos verssora jut az eszembe: „Engem az erdő véd s szeret, utaimon erdők kisértek”, mert tökéletesen megfogalmazza, hogyan kellene nekünk, embereknek az erdőhöz viszonyulnunk. Akik az erdők közelében élnek vagy foglalkozásukból adódóan az erdőhöz kötődnek, azoknak egyszerűbb.

Tűzveszély a „kertek alatt”

Sokan gondolják azt, hogy csak tőlünk távol lehetnek nagy kiterjedésű erdőtüzek, ugyanakkor a klímaváltozás miatt ez a veszély már itt van a „kertkapunkban”, a magyarországi erdők is veszélyeztettek, a keletkező erdőtüzek pedig egyre nagyobb kiterjedésűek.

A Közös Agrárpolitika kilátásai a következő években

Az új Közös Agrárpolitika esélyt ad az mezőgazdasági termelőknek, hogy gazdaságilag, társadalmilag és környezetileg fenntartható termelést folytassanak – hangsúlyozta Janusz Czesaw Wojciechowski, az Európai Bizottság mezőgazdasági biztosa az online térben tartott Portfolió Agrárszektor 2020 konferencián.

Rengeteg szemetet szállítottak el ősszel az erdőkből

Az állami erdőgazdaságok az őszi időszakban 1100 köbméter illegálisan lerakott hulladékot gyűjtöttek össze az általuk kezelt erdőterületen a Tisztítsuk meg az országot! program keretében. A munka azonban még korántsem ért véget, az Agrárminisztérium irányítása alá tartozó erdőgazdaságok és nemzeti parkok területén év végéig folyamatos a hulladékmentesítés.

Érmes gúthi dámbikák a rendhagyó szezonban

A koronavírus járvány miatt rendhagyó dámszezont zárt a NYÍRERDŐ Zrt. Gúthi Erdészete. A világhírű, kétszeres Edmond Blanc-díjas vadászterületen a megszokottnál jóval kevesebb, 64 lapátos bikát ejtettek el a vadászok.

Rekord vadlúdlétszám Tatán

A Tatai Vadlúd Sokadalom szerint az 1980-as évek közepétől nem számoltak össze annyi vadludat a természetvédelmi szakemberek a tatai Öreg-tavon, mint e hét hétfőjén. De a hét még újabb rekorddal kecsegtethet az elmúlt napok történései alapján, ugyanis már november 25-e óta érzékelhető volt az intenzív vadlúdvonulás.

Az erdőszegély dísze

Az Országos Erdészeti Egyesület által tavaly meghirdetett online szavazáson a három felterjesztett őshonos fafajunk közül a tatár juhar (Acer tataricum) kapta a legtöbb voksot. Így 2020-ban ez a nagyközönség által kevésbé ismert faj lett az év fája. Faanyagát nem sokra becsülik, ökológiai-állományszerekezeti szempontból azonban fontos faj, egyben kiváló parkfa.