Back to top

KAP – Egyre kevésbé lesz közös és agrár

A Takarékbank agrár- és uniós kapcsolatok ügyvezető igazgatója, Mezei Dávid az EU közös agrárpolitika (KAP) kilátásait részletezte. A szakember úgy véli, hosszú távon a jelenlegi folyamatok akár a Közös Agrárpolitika megszűnéséhez is vezethetnek, hiszen egyre több hatáskör kerül vissza a tagállamokhoz.

A szakember kifejtette, hogy a KAP jövőjéről szóló tárgyalások jelentős mérföldkőhöz értek október 19-20-án. A tanácsülésen a jogszabályok első olvasatáról döntöttek agrárminiszterek, azonban az egységes érdekérvényesítés megnehezítette a döntéshozatalt. A döntés első olvasatáról október 22-23-án ülésezett az Európai Parlament, ezt követően pedig Európai Bizottság, az Európai Parlament és az Európai Tanács háromoldalú tárgyaláson alakítja ki a végső álláspontot a 2023-2027 közötti időszakra.

Jelen állás szerint a várakozásoknak megfelelően, Magyarország kevesebb agrártámogatáshoz jut, mint az előző időszakban, de a csökkenés így is kisebb, mint amire számítani lehetett.

A területalapú támogatás csökkenésének mértéke 4-5% között várható, ugyanakkor a vidékfejlesztésre fordítható támogatások összegében mintegy 14%-os visszaesés prognosztizálható. További kedvező helyzetet teremt, hogy a támogatások kifizetése euróban lett meghatározva, amit az euró-forint aktuális árfolyama kedvezően befolyásol. A közvetlen támogatási rendszer, a mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházások támogatása, a termeléshez kapcsolódó környezetvédelmi feltételek, a fiatal gazdák vagy a kisgazdaságok támogatása együttesen biztosítja majd a magyar mezőgazdaság versenyképes fejlődését. Jó hír az állattenyésztőknek és a kertészeknek egyaránt, hogy a termeléshez kötött és – ugyan csökkenő mértékben, de - az átmeneti nemzeti támogatások is megmaradnak

Mezei Dávid azt is kifejtette, hogy a KAP egyre kevésbé lesz közös, miként agrár vonatkozása is háttérbe szorul, különösen a döntéshozatalok figyelembevételekor.

A politika viszont marad, egyre több lesz benne a nemzeti hatáskör, vagyis tagállamok kormányzatai határozzák meg a KAP tartalmát, emellett mindinkább az agráriumon, a gazdákon kívüli szempontok élveznek majd prioritást, mint a környezetvédelem, a klímaváltozás vagy éppen az állatjólét.

Itt jön a képbe az európai zöld megállapodás, ami nemcsak az elkövetkező időszak Európa agráriumának az irányvonalát tűzi ki, de a komplett Európai Uniós szakpolitikát is alapjaiba véve meghatározza. Egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a zöld megállapodás keretében érvényesülő követelmények, emellett számolni kell az agrárköltségvetés szűkülésével is, ami az uniós vidékfejlesztési források csökkenését okozhatják.

A szakember úgy fogalmaz, a zöld megállapodás az Európai Bizottságnak a központi politikai terméke; valóban politikai termék, mégpedig abban az értelemben, hogy a zöld megállapodásban megfogalmazott céloknak a kitűzését nem előzték meg átfogó, részletes hatástanulmányok, vagyis egyértelműen látszik, hogy ez kifejezetten egy politikai indíttatású javaslatcsomag.

Ennek célja, hogy 2050-re Európa klímasemleges legyen. Mit értünk ez alatt? – ennek a fogalomnak egész pontosan még Brüsszelben sem tudták meghatározni a jelentését, hogy mitől válik egy kontinens, jelen esetben Európa klímasemlegessé.

Olybá tűnik, mintha az Európai Bizottság egy felvilágosult abszolutista uralkodó szerepében diktálna, aki hangzatos célokat tűz ki, anélkül, hogy a tagállamokkal és az érdekeltekkel, jelen esetben a gazdákkal ezt egyeztetné.

Ugyanis a zöld megállapodás tartalmának és struktúrájának kialakításakor az Európai Bizottság nem vette figyelembe a mezőgazdaságban érdekeltek véleményét, ezáltal pedig nem lehet hosszú távon fenntartható az európai mezőgazdaság.

MMG - Javultak az agrárium szereplőinek kilátásai

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Túlzásba vitt a antibiotikumok - Milyen lesz a hús minősége a Brexit után?

A jelentések szerint az Amerikai Egyesült Államok és a Kanada állattartó telepein ötször annyi antibiotikum használnak, mint az Egyesült Királyságban. Európában pedig tovább szigorítják az antibiotikumok használatát. Felmerül a britekben a kérdés, hogy milyen minőségi előírások fogkan vonatkozni az import hústermékekre a Brexit után és vajon fel tudják-e venni a versenyt az olcsóbb hússal.

Online étterem a nagy ukrán éhínség ételeivel

Ételek krumplihéjból, nyírfakéregből, kukoricacsutkából, ezekkel a fogásokkal emlékeztek meg a nagy ukrán éhínség áldozatiról a napokban. Egy virtuális étteremben mutatták be azokat az ételeket, amelyek megmentették az emberek életét, a szervezők ezzel hívták fel a figyelmet a történelmi eseményre.

Tartsuk életben a talajt, védjük meg a biológiai sokféleséget!

December 5-én a Talaj világnapját ünnepeljük, az idei kampány felhívja a figyelmünket arra, hogy a földfelszín alatt lévő baktériumok és giliszták nélkülözhetetlenek a talajban végbemenő folyamatokhoz. Az emberiség közel 11–12 ezer éve foglalkozik a talaj művelésével.

Megkétszereződtek a termőföldárak kilenc év alatt

Az elmúlt kilenc évben reálértéken kétszeresére nőtt a termőföldek ára Magyarországon. Az évek óta tartó drágulási trend tavaly sem tört meg, mérsékeltebb ütemben, de folytatódott az árnövekedés, egyedül a szőlők átlagára csökkent – derült ki a Takarék Jelzálogbank országos felméréséből.

Tűzveszély a „kertek alatt”

Sokan gondolják azt, hogy csak tőlünk távol lehetnek nagy kiterjedésű erdőtüzek, ugyanakkor a klímaváltozás miatt ez a veszély már itt van a „kertkapunkban”, a magyarországi erdők is veszélyeztettek, a keletkező erdőtüzek pedig egyre nagyobb kiterjedésűek.

A Közös Agrárpolitika kilátásai a következő években

Az új Közös Agrárpolitika esélyt ad az mezőgazdasági termelőknek, hogy gazdaságilag, társadalmilag és környezetileg fenntartható termelést folytassanak – hangsúlyozta Janusz Czesaw Wojciechowski, az Európai Bizottság mezőgazdasági biztosa az online térben tartott Portfolió Agrárszektor 2020 konferencián.

Helyenként már leesett az idei első hó

Télies idővel búcsúzott az idei ősz, az északkeleti országrészben átmeneti hóréteg is kialakult, melyről részletesen beszámolunk. A folytatásban jelentősen megenyhül az idő, újabb csapadék is érkezik, főleg a Dunántúlra, ahol a november jelentős csapadékhiánnyal zárt.

Koronavírus és magyar agrárium – kárenyhítő kormányzati intézkedések

2020 a magyar agrárágazat szempontjából nem volt rossz év – dacára mindazon külső körülményeknek, amelyek az ágazatot sújtották. A pandémia hatásait enyhítő kormányzati intézkedéseknek köszönhetően egyebek mellett 140 ezer munkahelyet sikerült megőrizni az agráriumban és élelmiszergazdaságban. Erről Feldman Zsolt, államtitkár beszélt a Portfolió Agrárszektor 2020 konferencián.

Árutőzsde - Csökkent a repce ára

A Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekciójában a termények jegyzése továbbra is szünetel. A piaci szereplők a nemzetközi árutőzsdéken tájékozódhatnak a gabonafélék és az olajmagok különböző lejáratokra szóló jegyzéséről.

Többéves börtönbüntetés mezőgazdasági támogatások elcsalása miatt

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt többéves börtönbüntetéseket szabott ki mezőgazdasági támogatások jogosulatlan igénybevételével zajló csalások ügyében a Pécsi Ítélőtábla - közölte a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség.