Back to top

Lassan nyugovóra tér a kert

Hamarosan megérkeznek a fagyok, ám a kertben még akad néhány olyan tennivaló, amelyek hatékonyabbak lesznek, ha még idén, tél előtt elvégezzük, ahelyett, hogy tavaszra halasztanánk.

Talajforgatás, vagy lazítás?

Érdemes pár munkát még a fagyok előtt elvégezni
Fotó: wikipedia
Az ásás az egyik legnehezebb kerti munka monotonitásából adódóan is, másrészt, mert jó sok kilogramm földet forgatunk meg elvégzése során.

Többféle nézet, irányzat van; kezdve attól, hogy egyáltalán nem szükséges ásni, és a földet forgatni, egészen a mély ásás híveiig.

Előbbi azzal érvel, hogy az erdőben sem ás senki, mégis dús a növényzet – ami igaz is... A kert azonban nem egy természetes, hanem mesterségesen fenntartott ökoszisztéma, így nekünk kell gondoskodni a benne élő élőlények egyensúlyáról, azaz visszaszorítani a kártevőket, kórokozókat, ha szükséges. Erre is jó az ásás, hiszen a talajlakó kártevőket a fagy a kiforgatott rögökben jobban megtizedeli, persze ez csak fertőzött talaj esetén érvényes, ugyanis a hasznos élőlényeg száma is gyérülhet ilyenkor.

Gyökérzöldségek esetén is jó, ha előtte fel van ásva a talaj, mert kemény talajban elágazó gyökerű lesz a répa és a petrezselyem jövőre.

Az őszi ásás azért jobb, mint a tavaszi, mert a téli hidegek hatására a talaj víztartalma megfagy, és ennek köszönhetően laza, aprómorzsás talajszerkezet alakul ki tavaszra, ami kiváló magágy. Az ásás hátránya, hogy a felső, tápanyagban leggazdagabb réteg ilyenkor kicsit lejjebb kerül. Ez kiküszöbölhető, ha az ásóval nem forgatjuk, hanem lazítjuk csak a talajt, azaz a kimetszett rög teteje felül is marad, nem fordítjuk alulra.

A tápanyag utánpótlás is fontos

A sok zöldhulladék komposztálható, az érett komposzttal pedig a talajt javíthatjuk
Fotó: wikipedia
Az ásással egy menetben a tápanyag utánpótlást is megoldhatjuk: előbb szórjuk ki a komposztot vagy szerves trágyát, és az ásással forgassuk be.

Sokan nem veszik komolyan, de ha nem érett trágyát, vagy komposztot helyezünk ki, hanem még olyat, mely javában a lebomlás folyamatában van, azzal több kárt okozunk, mint hasznot, mert pentozán hatás alakul ki.

Ha nem teljesen érett trágyát használunk tápanyag utánpótlásra, akkor a szerves anyag bomlása közben nitrogént von el környezetétől, és eközben a növényeken ennek a tápanyagnak a hiánytünetei jelennek majd meg tavasszal. Így átmenetileg éppen az ellenkező hatást érjünk el a trágyázással, mert tavasszal egy ideig tápanyag hiányosabb lesz a talajunk, mint trágyázás előtt, a mikroorganizmusok működése miatt. Ez csak ideiglenes állapot, de ha pont a palánták kiültetésekor következik be, akkor azok nem tudnak majd fejlődni.

Ha nem megoldható teljesen érett szerves trágya használata, adjunk nitrogén műtrágyát a szerves trágyához, vagy forgassuk be vele a talajba, így a mikroorganizmusok képesek lesznek azt a nitrogént felhasználni a lebontási köztes-ciklusukban, nem a környezetüktől vonják el.

Laza, homokos talajon ásóval ássunk, kötöttebb talajon jobb az ásóvilla használata. Az ásás egyik célja az, hogy a talajt fellazítsuk, és ezzel alkalmassá tegyük az őszi, téli csapadék felvételére. A felásott talajban tárolt víz biztosítja a növények tavaszi és nyár eleji egyenletes, erőteljes növekedését. Az ásás másik célja a porhanyós, aprómorzsás talajszerkezet kialakítása. Az ásáskor kiemelt talajszeleteket a levegő átjárja, a rögöket a téli fagy felbontja, így a növények számára a legkedvezőbb talajösszetétel alakul ki. Ásáskor a talaj felszínén és felső rétegében levő szerves anyagokat leforgatjuk és a talajra kiszórt trágyát, komposztot abba a mélységbe juttatjuk, ahol a növények gyökerei helyezkednek el. Ősszel minél mélyebben, hantosan ássunk. A rögöket – ellentétben a tavaszi ásással – nem szabad elegyengetni, azt majd a fagy megoldja.

Gyümölcsfák "tányérozása"

Laza talajt ásóvillával lazítsunk, kötöttet ásóval
Fotó: wikipedia
A zöldséges kertrész mellett érdemes ekkor a nagyobb gyümölcsfák körüli részt, a tányért is felásni annak érdekében, hogy a laza talaj jobban befogadja a téli csapadékot.

Ilyenkor szerves trágyát, komposztot is forgathatunk a tányérba, hiszen az azokból kioldódó anyagok mélyebbre szivárognak majd, és elérve a fa gyökérzónáját tavasztól táplálják azt.

Különösen az agyagos talajok esetében, ha nedves, ragacsos talajon dolgozunk, az ásás inkább árt, mint használ, és ráadásul még nehezebb is. Ilyen időben a rögök ásóról leváló oldala sima, zsíros jellegű. Ezzel az a baj, hogy a vizes talaj ilyenkor összetapad, és úgy fog megkeményedni. Megszárad, és jó darabig nem esik szét.

Az őszi ásás termőréteg mélyítésére is alkalmas. Ilyenkor ha a lehető legmélyebben ásunk, és alulra teszünk valamilyen szerves trágyát vagy komposztot, így lesz mélyebb a termőréteg.

A mély ásás lazítja az alsóbb részt is, és tápanyagot is juttatunk oda, így ha eddig csak sekélyebb talajréteg volt alkalmas a növény gyökereinek az optimális fejlődésére, mostantól mélyebb lesz ez a rész.

Végezetül ne feledkezzünk meg a kevésbé fagytűrő növények, takarásáról, vagy a rózsák és a mediterrán eredetű fiatalabb növények (füge, gránátalma) töveknek a földdel való felkupacolásáról, mely jelentősen csökkentheti e fajok esetén a téli fagykárokat.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Egészséges talaj - Egyre inkább felértékelődik

A 21. század legjelentősebb megoldandó feladatai között első helyen az energia, a tiszta ivóvíz iránti igény kielégítése és az egészséges talaj megóvása áll.

Kína szigorítja az import vizsgálatát, torlódások várhatók a fontos kikötőkben

Mivel Kína a téli hónapokban tart a megnövekvő koronavírus-kockázattól, megszigorítja az importszállítmányok vizsgálatát. A szárazföldi Kínába szánt zöldség és gyümölcsszállítmányok egy részét emiatt Hongkongba irányíthatják át a kereskedők.

Létrehozták a növényfajok legnagyobb katalógusát

Új, kibővített növényfaj katalógust tettek közzé, amelyben német kutatók több mint 1,3 millió fajt ismertetnek.

Tartsuk életben a talajt, védjük meg a biológiai sokféleséget!

December 5-én a Talaj világnapját ünnepeljük, az idei kampány felhívja a figyelmünket arra, hogy a földfelszín alatt lévő baktériumok és giliszták nélkülözhetetlenek a talajban végbemenő folyamatokhoz. Az emberiség közel 11–12 ezer éve foglalkozik a talaj művelésével.

Újabb áttörés a Jordán-vírus elleni rezisztencianemesítésben

Korábban már említettük, hogy az egyik nagy nemesítőcég nagy sikert ért el a paradicsomot megbetegítő veszélyes vírus elleni rezisztencianemesítésben, röviddel később pedig egy másik ismert nemesítő is óriási áttörést jelentett be.

Tehetünk a talajromlás ellen

Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet közelmúltban tartott online konferenciáján több előadásban is szóltak a klímaváltozás és a talajállapot romlásának mezőgazdasági következményeiről. A mezőgazdaság a második legtöbb üvegházhatású gázt kibocsátó ágazat, de e káros folyamatok enyhítésére számos eszköz áll a rendelkezésére.

2021-től folytatódnak Frutti és Veggi kalandjai

2021-től újabb hároméves periódust nyert meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara francia és belga szakmai szervezetekkel együttműködve, így folytatódnak Frutti és Veggi kalandjai a zöldség- és gyümölcsfogyasztás népszerűsítése, valamint a jó minőségű, hazai termékek iránti kereslet ösztönzése érdekében.

Készüljünk a tavaszra - cserepes és vágott virágok

A Flora Hungaria Nagybani Virágpiac szervezésében tavaly Változások a technológiákban címmel meghirdetett szemináriumsorozat idén is sok izgalmas témát ölelt volna fel, ám a járványügyi helyzet csak egyetlen rendezvény megtartását tette lehetővé. A novemberi szakmai napon a jövő évi egynyári-,balkon-,évelőnövény-és krizantémidényre való fölkészüléshez adtak tanácsokat a szaporítóanyag-forgalmazók.

Többcélú kerti utak, burkolatok építése

A tél közeledtével a növényekkel egyre kevesebb tennivaló akad, ám ilyenkor megtervezhetünk, jobb időben pedig meg is valósíthatunk néhány kerti beruházást. Például kerti utakat építhetünk, burkolatokat rakhatunk le...

Helyenként már leesett az idei első hó

Télies idővel búcsúzott az idei ősz, az északkeleti országrészben átmeneti hóréteg is kialakult, melyről részletesen beszámolunk. A folytatásban jelentősen megenyhül az idő, újabb csapadék is érkezik, főleg a Dunántúlra, ahol a november jelentős csapadékhiánnyal zárt.