Back to top

Autók ezrei kígyóztak Texasban, hogy élelmiszerhez jussanak

Emberek ezrei álltak sorban élelmiszerért Texas állam harmadik legnépesebb városában, Dallasban. Az egyik élelmiszerbank szervezői szerint a COVID-19 járvány miatt az eddigieknél sokkal több ember szorul segítségre.

Az Észak-Texasi Élelmiszerbank mintegy 25 000 ember számára, több mint 270 tonna élelmiszert osztott szét – mondta Anna Kuruan szóvivő. A közelgő hálaadás napja alkalmából 7 280 pulyka került kiosztásra a családok számára. A sorban állók 40 %-a élete folyamán most először fordult élelmiszer segélyért – tudta meg a szóvivőtől a CNN.

Az Élelmiszerbank által készített fotókon jól látszik, hogy a Fair Parkban több ezer autó sorakozik az élelmiszer osztáshoz.

Kuruan szerint a járvány miatt az ingyenes élelmiszer után nagyon megnőtt az érdeklődés. Amerikában Texas volt az első, aki a múlt héten bejelentette, hogy átlépték az 1 000 000 fertőzött számot.

„Hálát adhatok az Istennek, hogy ma reggel én is sorba álhattam.” – nyilatkozta egy várakozó.

„December óta nincs munkahelyem. Nem találok munkát és a munkanélküli segélyem is kevesebb lett, ezért nagyon nehéz számomra a kialakult helyzet.” – mesélte egy másik rászoruló.

Az Észak-Texasi Élelmiszerbank elnöke nagyon büszke a csapatára, akik az élelmiszerosztásból veszik ki részüket.

"Szomorúan láttam, hogy ilyen sok ember szorul segítségre." – mesélte a CNN-nek.

Az Élelmiszerbank a hét folyamán több helyszínen is folytatja az élelmiszerosztást.

Forrás: 
cnn.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A svájci csokoládégyárnak is bevételkiesést okozott a pandémia

A koronavírus-járvány 2020-ban rányomta a bélyegét Lindt & Sprüngli csokoládémanufaktúra eladásaira. A tavalyi év első felében több mint 6%-os csökkenés történt az értékesítésben, melyhez az utazási és egyéb járványügyi korlátozások nagymértékben hozzájárultak.

Ezért jó piacozni Pécsett

Szinte minden finomságnak története van! Csodájára járnak a házikenyérnek, a lekvárnak, a füstölt májasnak. A házitojásosnál szüntelenül kígyózik a sor, a mangalicából készült disznósajt pillanatok alatt elkél, a méhészek ismerik a méz minden előnyös hatását, a háziasszonyok pedig rendkívül kísérletező kedvűek! Alig várom, hogy visszatérhessek egy jó nagy kosárral a pécsi termelői piacra.

Egy ágyban az ellenséggel - Miért háziasítottuk a farkast?

Abból a perspektívából nézve, hogy az ember miért éppen olyan állatot háziasított először, ami drága, nehezen hozzáférhető húst eszik, rejtély. A háziasítás megtörténte után, az ember a kutya őseit, vagyis a farkast, mint potenciális vetélytársat, kiirtotta környezetéből. Ezért a farkasoknak a zord, viszontagságos időjárású hegyekbe kellett visszahúzódniuk.

Földimogyoró – hazai nemesítésből

A földimogyoró termesztése új korszakot nyithat a hazai mezőgazdaságban. Homokos területeken már sikerrel vizsgázott a növény, 2 tonnás hektáronkénti terméssel számolnak a zákányszéki gazdák. A Balla Zoltán által nemesített földimogyorók 2021-ben államilag elismert fajtává válhatnak.

Az e-tejkereskedelem trónjára tör az Arla Európában

Az Arla célja, hogy a tejágazat e-kereskedelmi vezetője legyen Európában. Terveik szerint a következő öt évben megdupláznák eladásaikat az online platformon keresztül, mely 600 millió eurót jelentene. Dániában, Svédországban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Belgiumban, Luxemburgban és Hollandiában 9700 tejtermelő közös tulajdonosa az Arla-nak.

Maszkok milliárdjai az óceánokban

Tavaly összesen 52 milliárd polipropilén eldobható maszkot gyártottak a világon. Becslések szerint ebből 1,56 milliárd arcmaszk már az óceánokat szennyezi.

A tejágazat is szenved a járványtól

A szlovák tejtermelők már többször is nehéz helyzetbe kerültek, és ez történt velük a koronavírus-járvány első hulláma alatt is. Egyebek között hiány alakult ki a számukra létfontosságú fertőtlenítőből, amellett a munkaerőhiány is sok fejtörést okozott nekik. A járvány teljesen felforgatta az árutermelést, és a tejtermelőknek minél gyorsabban igazodnia kellett a körülmények változásához.

Gigantikus naperőmű épül Spanyolországban

A legnagyobb spanyol áramszolgáltató vállalat, az Iberdrola és a francia élelmiszeripari óriás, a Danone együttműködésének nyomán épülhet meg Európa legnagyobb naperőműve.

Plantarium 2021: elképzelhető hogy ismét digitális lesz

A nagyszabású kertészeti kiállítás előkészületei már javában zajlanak. Csak márciusban tudnak végleges döntést hozni arról, hogy milyen formában kerül sor az eseményre.

Zölden, jót, olcsón és sokat termelni? - A digitális Zöld Hét fő kérdése

A koronavírus-járvány miatt idén első ízben került tisztán digitális formában megrendezésre Berlinben az Internationale Grüne Woche (IGW, Nemzetközi Zöld Hét), a világ egyik meghatározó élelmiszeripari és mezőgazdasági szakiállítása és fóruma. A két napos IGW Digital rendezvény január 20-án nyilvános online sajtótájékoztatóval vette kezdetét.