Back to top

Országszerte fagyok jönnek

Bár az elmúlt egy hét során az ország nagy részén nem sok csapadék hullott, inkább csak szitálás, illetve gyenge eső fordult elő, de a talajok nem sokat száradtak, szikkadtak, továbbra is igen sáros felszín nehezíti a mezőgazdasági munkákat a keleti országrészben, és a Dunántúlon is többfelé.

Pénteken egy erős hidegfront vonul át fölöttünk, amely mögött átmenetileg igen hideg levegő árasztja el a Kárpát-medencét, a hétvégén jelentős éjszakai lehűléseket okozva, de a felszín csak átmenetileg fagy meg.

A múlt hét második felében még folytatódott a megelőző napokhoz hasonló ködös, párás időjárás, többfelé szitálással, majd változást egy hétfőn átvonult hidegfront hozott. Bár a fronthoz kötődően csak a Dunántúl nyugati, délnyugati tájain hullott számottevő csapadék, de a légkör országszerte átkeveredett, és kedden északnyugat felől egyre nagyobb területen kisütött nap.

Az elmúlt 30 nap csapadékösszege már országszerte a sokéves átlag alatt alakul, de a nedves, az utóbbi időszakban sokfelé párás, ködös időben számottevően nem tudtak száradni, szikkadni a talajok.

Hőmérséklet tekintetében meglehetősen enyhe időjárás jellemezte az elmúlt időszakot. Hétfőig kis napi hőingás mellett többnyire 6-10 fokig melegedett a levegő, és éjszakánként sem fagyott, majd keddtől megnőtt a napi hőingás, reggelente 5 fok alá hűlt a levegő, a középső országrészben gyenge fagyok is előfordultak, ugyanakkor napközben sokfelé 10 fok fölé melegedett a levegő.

A mezőgazdasági munkák számára kedvező időjárás csak kedden és szerdán fordult elő, és akkor sem mindenhol az országban.

A jelentős októberi csapadék miatt számottevő késést szenvedett a kukorica betakarítása, és a novemberi nedves, párás, időjárás sem tett jót a szemnedvességnek, így még mindig vannak aratásra váró táblák.

A sáros, néhol vízzel borított talajok az őszi gabonák vetését is sokfelé nehezítették. A már elvetett árpa illetve búza azonban szépen fejlődik, egységesen keltek, és már többnyire 1-3 leveles állapotúak az állományok. Szintén jó, jellemzően 6-8 leveles állapotban van az őszi káposztarepce is a gyenge kelés után októberben megerősödött a növény.

Az előttünk álló egy hét során meglehetősen változékony, éjszakánként gyakran fagyos időre van kilátás.

Csütörtök este északnyugat felől eléri térségünket egy hidegfront, amely jelentős lehűlést hoz, ami elsősorban az éjszakai hőmérsékletekben mutatkozik majd meg. A fronthoz kötődően 2-5 mm közötti csapadékra lehet számítani az ország nagy részén a péntek reggeli órákig, majd pénteken napközben a középső országrészben várható további eső, zápor. Szombaton és vasárnap többnyire napos, száraz időre van kilátás.

A hidegfront mögött észak felől már péntek estétől egyre többfelé csökken fagypont alá a hőmérséklet, szombat reggelre pedig országszerte fagyok várhatók, 0 - -5 fokig hűl le a levegő, de a fagyzugos területeken ennél hidegebb is lesz.

Vasárnap hajnaltól éjszakánként megjelennek a pára- és ködfoltok, melyek eleinte még mindenütt feloszlanak, de a hét közepétől egyre többfelé napközben is megmaradnak. Számottevő csapadék szombattól nem valószínű, hétfőn elszórtan lehet gyenge eső, zápor, a jövő hét közepétől pedig szitálásra lehet számítani. A reggeli fagyok mértéke és területi kiterjedése hétfőtől csökken, de továbbra is többfelé lehet 0 fok alatti hőmérsékletekre számítani az országban. Napközben jellemzően 3-8 fokig melegszik a levegő.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Egyszerre vadászetikai és vadgazdálkodási kérdés az éjjellátók használata

Mint előző cikkünkben részleteztük, az optikai eszközök napjainkra elengedhetetlen feltételei lettek a vadászatnak. Az évtizedek során folyamatosan begyűrűző technikai eszközök, és azok rohamos fejlődése megkönnyítették és eredményesebbé tették a vadászatot. Ugyanakkor számos etikai kérdést is felvetnek, kettéosztják a vadásztársadalmat, különösen az éjjellátó eszközök kapcsán.

Drónok a növényvédelemben - miként használhatjuk őket?

Az innováció alapvetően meghatározza a mezőgazdaság jövőjét is. A drónok már jó ideje segítik a monitorozást, információgyűjtést és remélhetően nemsokára lehetőség nyílik arra, hogy permetezhessünk is velük. A drónok használatához kapcsolódó új szabályozást, azaz a pilóta nélküli légi járművek üzemelésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló javaslatot a Parlament decemberben elfogadta.

Átmenetileg tovább hűl az idő

Az enyhe december után január második hetében végre beköszöntött a tél, és a mögöttünk álló héten éjszakánként már mindenütt fagypont alá csökkent a hőmérséklet, és többfelé havazott is. A fagyos időre nagy szüksége van az őszi vetéseknek a téli nyugalmi időszak beállásához, illetve jót tesz a hideg a növényvédelem valamint a rögös szántott talajok felaprózódásának szempontjából is.

Családi gazdálkodás: kedvezőbb adózási rendszer 2.

Jelenleg mintegy 291 ezer személy rendelkezik őstermelői igazolvánnyal, továbbá 23 ezer családi gazdaságot tartanak nyilván, tehát az Országgyűlés által 2020. november 30-án elfogadott és január 1-jén hatályba lépett, a családi gazdaságokról szóló 2020. évi CXXIII. törvény a magyar gazdálkodók jelentős hányadát érinti.

Emelkedő tőzsdei árak

A Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekciójában a termények jegyzése továbbra is szünetel. A piaci szereplők a nemzetközi árutőzsdéken tájékozódhatnak a gabonafélék és az olajmagok különböző lejáratokra szóló jegyzéséről.

Pótkocsik érkeztek az agráriskolákba

2021. január 11-én és 12-én három új pótkocsit kaptak a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum iskolái az Agrárminisztérium támogatásának köszönhetően.

Az új kockázatkezelési rendszerhez február 1-től lehet csatlakozni

Az Országgyűlés által 2020-ban elfogadott törvényi alapokra építve az időjárási káresemények mellett a gazdasági és piaci jellegű kockázatoknak is kitett mezőgazdasági termelők számára - mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszer néven - egy új kockázatkezelési eszközt vezet be a Magyar Államkincstár közreműködésével az Agrárminisztérium.

Quadra, gazda - de ésszel!

Egyre több brit gazda dönt úgy, hogy quad-nyeregbe pattan, a nagy számok törvénye alapján pedig egyre többen pottyannak le onnan - nem ritkán súlyos balesetet szenvedve. Egy neves japán márka úgy döntött, a tettek mezejére lép, és segít megelőzni a bajt. A jelentkezők az EASI nevű, off-road vezetéstechnikai tréningekre specializálódott szervezett kétnapos képzését végezhetik el.

Cigánycsuk lett idén az Év madara

Természetvédelmi problémákkal érintett madárfajokra hívja fel a figyelmet 1979 óta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az Év madara programjával. A négy évtizede futó program során minden évben három madárfaj közül választhatta ki a lakosság azt a fajt, amelyik az adott évben kiemelt figyelmet kap természetvédelmi szempontok alapján. Idén a cigánycsuk lett a győztes!

Új évi növényvédőszer-újdonságok

Az idén három új növényvédő szert vezet be a Syngenta. Az Amistar Prime a kalászosok gombás betegségei, az Orondis Ultra szőlőperonoszpóra ellen hatékony készítmény, a Force Evo pedig talaj­fertőtlenítő és teljes értékű startertrágya kombinációja. Utóbbit elsősorban csemegekukorica és hibrid kukorica, illetve burgonya termesztéséhez ajánlják, hangzott el a cég online bemutatóján.