Back to top

Újabb fontos lépés az állatok védelméért

Az állatvédelemért felelős miniszteri biztos országos szinten lépett fel a húsevő prémes állatok prémcélú hasznosításával kapcsolatban. Ovádi Péter a közösségi oldalán közzétett videóban elmondta, több megkeresés érkezett hozzá a húsevő prémes állatok prémcélú hasznosításával kapcsolatban, a jelzett problémákról haladéktalanul egyeztetett Nagy István agrárminiszterrel.

Az állatvédelemért felelős miniszteri biztos kiemelte, 2020-ban az Európai Unió több tagállamában számos COVID kitörés történt nyérc farmokon, Dániában pedig a teljes nyérc állomány felszámolásáról döntöttek.

Fotó: Kovács Bálint

Noha jelenleg hazánkban sem nyérc-, sem nutria-, sem görény, sem rókatelep nem található, ugyanakkor ezen szőrméjükért tartott állatok tartásával kapcsolatban súlyos állatvédelmi aggályok merültek fel már az elmúlt években is külföldön.

Ovádi Péter hangsúlyozta, fenti okok miatt különösen fontosnak tartotta, hogy az állatvédelmi és közegészségügyi kockázatok csökkentése miatt időben és hatékonyan léphessenek fel a húsevő prémes állatok prémcélú hasznosítása ellen a vonatkozó szabályozás felülvizsgálatával egy ütemben.

Hozzátette, a természeti, gazdasági és állatvédelmi problémák megelőzése érdekében a kormányzat ettől a lépéstől azt várja, hogy a jövőben ne lehessen Magyarországra telepíteni az EU tagállamokban betiltott telepek állományait.

A húsevő prémes állatok prémcélú hasznosítását módosító rendeletet Nagy István miniszter kedden aláírta, a részletszabályok a Magyar Közlönyben jelennek meg.

Forrás: 
Agrárminisztérium

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Szorongásra ölelgessünk tehenet

Az ötlet egyszerű: Öleljen meg egy tehenet, hogy megfeledkezzen a problémáiról. A tehenek ölelése lassan világméretű wellnesstrend lesz - Hollandiában, az Egyesült Királyságban, Svájcban és az USA-ban már van néhány farm, amely ilyen szolgáltatást kínál. Az indiai Gurugramban egy civil szervezet nyitott „bújjuk a tehénhez” központot - írja az India Times nyomán az interestingengineering.com.

Kiből lesz állatkínzó?

Az állatbántalmazók profilját igyekeztek megrajzolni az Állatorvostudományi Egyetem szakmai napján. A program az Állatkínzás és az emberekkel szemberni erőszak összefüggései című egyetemi képzés folytatása. Az előadók többsége elsősorban jogi, bűnügyi szempontból közelített a témához, de szó volt a korai felismerés és a rehabilitáció lehetőségéről és arról, mit tehetünk az agresszív gyerekekkel.

A termés negyedét kidobták a drótféreg miatt, ezt nem engedik meg maguknak még egyszer

Kétmillió euró közpénzzel támogatja Ausztria a kutatásokat, hogy ne fordulhasson elő még egyszer olyan mértékű drótféregkártétel a burgonyatermesztésben, mint 2018-ban – számolt be róla az AIZ agrárhír-ügynökség.

Indul a szezon – Növényvédelmi előrejelzés 9. hét

A belvizek a talajok művelhetővé válásához még több tavaszias idő kell, a gyümölcsösökben és a szőlőültetvényekben azonban már bőven akad tennivaló. A legfontosabb feladat most a metszés és a lemosópermetezés.

A brit vetőburgonya hányatott sorsa

A brexit miatt a skót, angol és walesi vetőburgonya-termesztők és -kereskedők továbbra sem tudnak exportálni az Európai Unióba, ami több millió font veszteséget okoz. Az EU ugyanis nem adta meg a harmadik ország státuszt a brit vetőburgonyára, mert az nem „igazodik dinamikusan” a termékre vonatkozó EU-s szabványokhoz.

Gombákkal védik a rizst a gombák ellen

Japán kutatók új eljárást fejlesztettek ki a rizst pusztító gombafertőzések (Fusarium fujikuroi) ellen, amelyek világszerte képesek tönkretenni akár az éves rizstermés felét.

Érdemes figyelni a túrázóknak a vaddisznók ellési időszaka miatt

Az Agrárminisztérium (AM) a Facebook-oldalán a túrázókat arra figyelmeztette, legyenek óvatosak, ha csíkos kismalacot látnak. Fontos, hogy a turistautakról ne térjenek le, a kutyát pórázon sétáltassák, és sötétedés előtt hagyják el az erdőt - áll a bejegyzésben.

Népszerű a török paprika

Törökország tavaly 35%-kal több paprikát szállított külföldre, annak ellenére, hogy 111 Európába érkező tételt kifogásoltak a határérték feletti rovarölőszer-maradvány miatt.

A legújabb tárolási módszerek

A koronavírus-járvány miatt fölértékelődött az élelmiszerbiztonság, aminek egyik fontos tényezője a megfelelő tárolás. Számos módszert dolgoztak ki a gyümölcsök minél hosszabb eltartására, a szabályozott légterű hűtőtárolás az 1950-es évek óta bevált gyakorlat.

Varázsoljunk tavaszt: március elsejei népszokás

A március elsején beköszöntő naptári tavaszt egy kedves hagyománnyal várhatjuk, illetve marasztalhatjuk. Mivel egyébként is kicsit szeszélyes időszakról van szó, egy kis „varázslás” csak segíthet.