Back to top

Édességgyártók: idén csökken a karácsonyi édességek forgalma

Tíz százalékkal, 9-9,5 milliárd forintra csökkenhet idén a karácsonyi szezonhoz köthető édességek forgalma, a belföldi édességpiacon pedig 5-6 százalékos visszaesésre számítanak idén az előző évek 250-260 milliárd forintos teljesítménye után - közölte a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke az MTI érdeklődésére.

Sánta Sándor kiemelte: a legnépszerűbb szezonális édességtermékek az év végi időszakban a Mikulás csokoládé figura és a szaloncukor. Évente mintegy 3500 tonna szaloncukor és 8 millió darab Mikulás, továbbá 350 ezer adventi kalendárium megvásárlásával lehet számolni.

Az idei karácsonyi szezonról azt mondta, hogy

a kereskedők kicsit óvatosabban, mintegy 10 százalékkal kevesebbet rendelnek amiatt, hogy a járvány elején a húsvéti édességekre, üreges figurákra drámaian visszaesett a kereslet.

Fotó: MTI/Vajda János
Ismertette azt is, hogy felméréseik szerint egy magyar család átlagosan egy kilogramm szaloncukrot vásárol és kétezer forintot költ rá. A fogyasztók több mint 60 százaléka kétezer forint alatt tervez költeni szaloncukorra, további egyharmad négyezer forintig is elmegy, a vásárlók hét százaléka pedig akár hatezer forintot is szán szaloncukorra - részletezte. A szaloncukorpiac éves forgalma 7 milliárd forint körül alakul.

Az elnök szerint a szezonális édességek árai nem változtak lényegesen, de a minőségi kereslet emelkedésével nőtt a minőségi kínálat is, utóbbi termékekért pedig az emberek hajlandóak többet is fizetni.

Kitért arra is, hogy 250 vállalat több mint 5 ezer embert foglalkoztat az édességiparban Magyarországon. Sok ilyen céget megviselt a koronavírus-járvány okozta válság, és a visszaeső kereslet különösen nehezen érintette a kis -és közepes hazai cégeket, különösen a csokoládé- vagy csokoládé alapú termékeket készítőket. A keksz és müzli termékek ugyanakkor jól teljesítettek. A legnagyobb "ütést" azok kapták, amelyek exkluzív csatornákon értékesítettek prémium termékeket, például városok fő utcáin, repülőtereken, kávézókban, ezek forgalma bizonyos időszakokban akár nullára is visszaeshetett.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ugrásszerűen nőtt a növényi eredetű élelmiszerek eladása

Egy friss felmérés szerint január első hetében 50 százalékkal több növényi eredetű élelmiszert vásároltak a fogyasztók az Egyesült Királyságban, mint a tavalyi esztendő ugyanezen időszakában. A növekedés hátterében két fő ok áll. Lássuk, mik ezek.

A világ egyik legdrágább fogása: 60 millió egyetlen halért

A tokiói piac rendszeres új évi árverésén 200 000 dollárért, mintegy 60 millió forintért kelt el a tonhal, mely a tavalyi árhoz képest jelentős visszaesést mutat. Az említett kékúszójú tonhalat 20,8 millió jenért, azaz pontosan 202, 197 dollárért adták el az első aukción a Toyosu halpiacon miután az ünnepeket követően újranyitott.

Mads Mikkelsen a sztárja az új Carlsberg reklámnak

A Carlsberg leleplezte legújabb reklámját, melyben alkoholmentes sörüket népszerűsíti. A vállalat úgy döntött, hogy eljött az ideje az alkoholmentes sörök piacának fellendítéséhez, ezért a Carlsberg 0.0 promóciós reklámjához a híres dán színész, Mads Mikkelsen-t kérték fel, hogy főszereplője legyen a videónak.

A méhészeknek is megterhelő volt az elmúlt időszak

A tavalyi év mindenki számára rendkívüli megpróbáltatásokat hozott, a koronavírus-járvány az egész társadalomra és a gazdaság minden szektorára hatással volt és következményei még sokáig velünk lesznek. A méhészeknek is megterhelő volt ez az időszak, de nem állhattak le a mindennapi teendők.

Jelentősen megdrágultak az élelmiszerek

Tavaly decemberben a fogyasztói árak átlagosan 2,7 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál és 0,3 százalékkal az előző havinál; 2020-ban az előző évhez képest átlagosan 3,3 százalékkal nőttek az árak - közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Már árban is egyre versenyképesebb a növényalapú burger a húspogácsával

Az Impossible Foods Inc. - növényi alapú burger pogácsákat, azaz Impossible Burger elnevezésű termékeket forgalmazó vállalat -, bejelentette, hogy közel 15%-kal csökkenti árait az amerikai élelmiszerforgalmazó vállalatok számára, így növelve a keresletet a húshelyettesítő termékeik iránt.

Amerikai fertőtlenítőrobotokat próbál ki a holland kereskedelmi lánc

A Covid-19 járvány idején különösen nagy figyelem irányul a fertőtlenítésre, többek közt a kereskedelemben is. A holland Ahold Delhaize ultraibolya sugárzással fertőtlenítő robotokat próbál ki két amerikai kereskedelmi központjában. Az Ava Robotics vállalat gépeit ők használják elsőként a világon a zöldség-gyümölcs kereskedelemben.

Kilistáztak egy helyi tejtermelőt, újabb traktoros blokád lett a vége

Az észak-németországi Gronauban vasárnap este állták el traktorokkal egy regionális áruházlánc raktárát a gazdálkodók, és a helyi sajtó szerint ott virrasztottak, még január 11-én reggel is mintegy 50 traktorral akadályozták meg a ki- és bejárást. Az ok: a lánc kilistázott egy helyi tejtermelőt.

Eredményesen zárult a téli szezonális ellenőrzés

A korábbi évekhez képest javuló eredményekkel zárult a 2020-as téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés. A december 1-31. között zajlott ellenőrzés-sorozatot Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára rendelte el. Az élelmiszerláncban végzett 2501 ellenőrzés során 49 figyelmeztetést, 117 esetben összesen több mint 8,1 millió forint bírságot szabtak ki.

Hétfőtől jelentkezhetnek a beszállítók az élelmiszeripari vállalkozások fejlesztéseit támogató programra

A beszállítók jelentkezését hétfőtől várják az élelmiszeripari vállalkozásokat támogató programra, amelyet tavaly decemberben hirdetett meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Az ITM hétfői közleményében idézte György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkárt, aki hangsúlyozta a kormány számára fontos az ágazat vállalkozásainak erősítése és fejlődésük biztosítása.