Back to top

A 2020-as Év bortermelője Borbély Tamás!

A Magyar Bor Akadémia által szervezett Év Bortermelője Magyarországon választás 2020-as győztesének bejelentése a járványhelyzetre tekintettel az idei évben online sajtótájékoztató keretében történt. Az eredményhirdetésen személyesen vett részt a díjra esélyes öt borász. Az esemény különlegessége, hogy idén 30. alkalommal került átadásra a legrangosabb hazai borászati elismerés.

Évről-évre izgatottan várja a szakma és a borkedvelő közönség, ki kapja a hazai borászat legrangosabb díját. Az eseményt kétlépcsős választás előzi meg. Első körben több, mint háromszáz jelölő – borászok, szakírók, a gasztronómia jelesei - tette le voksát, amiből a 166 tagú Magyar Bor Akadémia tagjai titkos szavazással döntötték el, ki érdemli ki az egy évre szóló elismerést. Négy bortermelőre a kiválasztók köre szavazatot, ám egy jelöltet az eddigi Év bortermelői javasolnak.

A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a nyertes bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó, kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért, a borszakmáért tett erőfeszítéseiért adományozható.

Borbély Tamás
Fotó: viniczai

Borbély Tamás – aki az elmúlt 8 évben már szerepel a jelöltek között – rendszeresen három dolgot emel ki: Badacsony, család, Olasz rizling. Mint az eredményhirdetést követően kijelentette, csodálatos borvidéken született, mindennapjainak része a szőlő és a bor. Bár világot látott szakember, a nemzetközi kitekintés számára inkább megerősítést hozott, Badacsony kivételes adottságú terület.

„Badacsony, a folyékony szerelem”, olvashatjuk a borvidék szlogenjét, s a fiatal borász csillogó szemekkel beszél munkájáról, az ágazat szépségeiről. Tamást személye és munkája iránt tanúsított bizalom régóta töretlen, és idén végre beteljesedett a borász nagy álma: az ő nevét mondták ki győztesnek.

Mára biztosan dinasztiává nőtte ki magát a Borbély család, amióta Tamásnak megszületett a fia. A nagyszülők mindkét oldalról szőlőműveléssel, borkészítéssel foglalkoztak. Édesapja a Somló környékén, míg édesanyja a Badacsony tövében szívta magába a szőlő és a bor szeretetét.
A fiatalok lendületével, újítási vágyával, örökös jókedvével alkot mind szebb és érdekesebb borokat, melyek nemzeti és nemzetközi viszonylatban is egyre sikeresebbek.

A 23 hektáron gazdálkodó Borbély Családi Pincészet vulkáni talajon termelt tüzes, karakteres borai népszerűek a hazai borfogyasztók körében. A kiváló borok mögött pedig rengeteg munka, idő, kísérletezés áll.

Fotó: Kiss Gergő
„Amióta az eszemet tudom, mindig kint voltam a szőlőben, s bejáratos a pincébe” - fogalmazta meg elköteleződését, a mostani birtokközpont jelentette a játszóteret az ifjú Borbélynak. „Borrendi avatásomon az akkori nagymester, Csanádi József mondta: „Anyatej helyett lopószáron nevelkedett.”

A borász eddigi kedvenc évjárata a 2010-es volt, amikor a sok nehézség ellenére, kitartó munka árán kiemelkedő borokat készítettek, melyekkel komoly sikereket értek el. Hasonlóan alakult a 2016-os évjárat is. Szeretnék minden évjáratból kihozni a maximumot, de főleg megismerni az Olasz rizling rejtette lehetőségeket minden dűlőben. Tamás emellett érdeklődik a pezsgőkészítés iránt is, hiszen repertoárjukból talán már csak ez a termék hiányzik. A jövőben tervezi minél több hazai és külföldi pezsgőház méthode traditionelle pezsgőit megismerni, hogy egyszer, talán nem is olyan sokára, ők is belefoghassanak a pezsgőkészítésbe saját birtokukon.

Tamást 2001-ben a Badacsonyi Vinum Vulcanum Borlovagrend borlovaggá ütötte, melynek életében azóta is aktívan részt vesz.

2011-ben a Magyar Bor Akadémia tagjai közé fogadta, 2016-tól Badacsony Hegyközség elnöke, a borvidék szőlészeti küldötte a Hegyközségek Nemzeti Tanácsában, valamint a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának Etikai-, Jelölő- és Szavazatszámláló Bizottságának elnöke.

„Kezdetektől a helyi fajtákban, helyi értékekben gondolkodunk”- hívta fel a figyelmet, hogy a világfajták okozta eufória nem érintette meg őket. Véleménye szerint lehetőségeink borvidéki, vagy éppen országos szinten az egyediségben rejlenek. Tamás egy korábbi beszélgetésünkben Márait idézte: „Ha az Olasz rizlinggel is baj lesz Magyarországon, én már nem akarok élni”. A díjátadón Borbély Tamás Bács hegy Olasz rizlingjüket ajánlotta, amely nem csak az elmúlt hónapok feszültségét enyhíti, de emeli az ünnepi asztal fényét is.

A díjért versengők közül, a jelölés során a legtöbb szavazatot kapott borász (ABC sorrendben):

  • Borbély Tamás (Badacsonyi borvidék)
  • Figula Mihály (Balatonfüred-Csopaki borvidék)
  • Ipacs-Szabó István (Villányi borvidék)
  • Liptai Zsolt (Pannonhalmi borvidék)
  • Nyúlné dr. Pühra Beáta (Etyek-Budai borvidék)
Forrás: 
magyarmezogadasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Japánban 1632 volt a legutolsó bortermelő év

A Kumamoto Egyetem kutatói találtak egy Edo időszakból származó dokumentumot, amely egyértelműen jelzi, hogy a Kokura Területet (mostanság Fukuoka Prefektúra) uraló Hosokawa klán 1632-ben teljesen leállt a bortermeléssel.

Borturizmus: az idegenforgalom koronaékszere

„A borturizmust érdemes az élmények tükrében vizsgálni” - magyarázta Ercsey Dániel a Budapesti Metropolitan Egyetem előadója egy online szakmai konferencián. A szakíró számtalan külföldi példát hozott, de emellett nem feledkezett el arról sem, hogy felsorolja azokat a hazai értékeket, jó kezdeményezéseket, melyek már léteznek és arra várnak, hogy kihasználják őket.

Komoly korlátozást vezetett be Szerbia a borimportra

Szerbia új intézkedéseket jelentett be, melyeknek célja a külföldi borok kereskedelmének korlátozása. A szabályozással az importőrök által szállított borok mennyiségét kívánják szabályozni.

Ideje metszeni a szőlőt, megmutatjuk, hogyan!

Ugyan vannak olyan területek, ahol az őszi szőlőmetszésre, vagy éppen közvetlenül a fakadás előtti tavaszira esküsznek, ám a leghíresebb borvidékünkön, Tokaj-Hegyalján már javában zajlanak a szőlőmetszési munkálatok.

Ha megcsordul a Vince…

Január 22-én, Vince-napján a borásztársadalmon valami furcsa izgatottság lesz úrrá. Ezt a napot hagyományosan termésjósló ünnepnapnak tartják.

Alkoholok - A fogyasztók másképp gondolják

Minél jobban beleássa magát valaki az alkoholfogyasztással kapcsolatos statisztikai adatokba, annál jobban elbizonytalanodik. Abban viszonylag nagy az egyetértés, hogy az utóbbi évtizedekben enyhén csökken a hazai alkoholfogyasztás, és ez az irányzat nagyjából az egész kontinenst jellemzi. Érdekes kérdés, hogy az összes alkoholos italból milyen részarányt képviselnek az egyes italféleségek.

Elmarad a 2021-es ProWein a COVID-19 járvány miatt

A Covid-19-hez kapcsolódó korlátozások miatt a ProWein 2021-et - a világ vezető és legjelentősebb bor- és szeszesital-vásárát - nem tervezik megszervezni március 19-23 között. A következő ProWein kiállítást Düsseldorfban 2022. március 27-29 között tartják meg.

Uniós ellenérzés - marad az Uhudler?

Simone Schmiedtbauer és Christian Sagartz, az osztrák ÖVP EU parlamenti képviselői „furcsának” tartják az Uhudlerrel kapcsolatos aggodalmakat, mert „az Uhudler nincs veszélyben, a KAP-tól függetlenül gyümölcsborként forgalmazható” olvashatjuk a Blick ins Land hírportál közleményében.

Földönkívüli borospalackok közelednek a Föld felé

Kisebb-nagyobb sikerrel a közösségi médiának köszönhetően a világ számos pontján elterjedt a „száraz január” kihívás. Ennek a lényege, hogy a résztvevők januárban egyáltalán nem fogyasztanak alkoholt. A Nemzetközi Űrállomáson dolgozókat pedig 12 üveg jó minőségű francia bor kisértette egy teljes éven keresztül.

Értékből értéket Tokaj-Hegyalján

Az ecetesedés borhiba, már ha nem borecetet készítünk. Az utóbbihoz ugyanis kívánatos jelenség. A borecetet már az ókori Görögországban is használták emésztési gondok enyhítésére, napjainkra pedig tudományos vizsgálatok igazolták az emberi szervezetre gyakorolt számos kedvező hatását. A Borecet Műveknél évente 50 ezer liter borecetet készítenek Bodrogkeresztúron.