Back to top

Megkétszereződtek a termőföldárak kilenc év alatt

Az elmúlt kilenc évben reálértéken kétszeresére nőtt a termőföldek ára Magyarországon. Az évek óta tartó drágulási trend tavaly sem tört meg, mérsékeltebb ütemben, de folytatódott az árnövekedés, egyedül a szőlők átlagára csökkent – derült ki a Takarék Jelzálogbank országos felméréséből.

Az elemzők nem számítanak az árszint jelentősebb csökkenésére a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés miatt, ugyanakkor jelentősebb földár-emelkedésre sem.

Átlagosan 5,7 százalékkal emelkedtek tavaly a termőföldárak az egy évvel korábbhoz képest, az előző évi 8,1 százalékos drágulást követően, míg a korábbi években még kétszámjegyű volt az emelkedés mértéke.

A reál értelemben vett árváltozás pedig ennél is alacsonyabb, mindössze 2,2 százalékos volt 2019-ben. A tulajdonszerzés szigorítását követő időszakban, 2014 óta így összesen 57,1 százalékkal drágultak hazánkban a földterületek, a 2010 óta tartó felívelési szakaszban pedig összesen 151 százalékos árnövekedésre került sor nominálisan, míg reál értelemben 106 százalékos volt a földek értékének változása.

1. ábra. A Takarék Termőföldindex éves növekedése és korszakolása.
Fotó: Takarék Termőföldindex

2019-ben a Takarék Termőföldindex értéke a 2018-as 219,7-es szintről 232,2-re nőtt, míg a fogyasztói árindexszel deflált indexérték 170,8-ról 174,6-ra emelkedett.

2. ábra. Takarék Termőföldindex – nominálisan és a fogyasztói árindexszel deflálva.
Fotó: Takarék Termőföldindex

Csökkenő ütemben drágulnak a szántók

Tavaly is növekedett a szántók ára, hektáronként 1,59 millió forintot kértek az eladók, a 2018-as 1,5 millióval szemben, így az emelkedés nominálisan országosan 6,2 százalékos volt. A drágulás ugyan folytatódott, az üteme ugyanakkor az elmúlt három évhez hasonlóan tovább lassult, a 2018-ban megfigyelt 8,3, a 2017-es 13,4, illetve a 2016 és 2015 között mért 15,1 százalékos emelkedést követően.

A régiók között jelentősebb eltérések voltak, az árak 3,7 és 11,6 százalék között változtak. A legnagyobb áremelkedés a Dél-Dunántúlon volt megfigyelhető, míg a legkisebb Közép-Magyarországon.

A legtöbbet régiós szinten a Dél-Alföldön kellett fizetni a szántók hektárjáért (1,77 millió forintot), a második helyen az Észak-Alföld állt (1,69 millió forint), de nem sokkal maradt el a harmadik helyen lévő Dél-Dunántúl sem (1,67 millió forint). A legolcsóbbnak pedig továbbra is Észak-Magyarország számított, ahol a hektáronként fizetendő szántóárak még továbbra sem lépték át az egymillió forintot.

Megyei szinten az elmúlt évekhez hasonlóan 2019-ben is a legtöbbet Hajdú-Biharban kellett fizetni a szántóterületekért. Itt a fajlagos árak 2,1 millió forint körül alakultak, de Békésben is meghaladták a kétmillió forintot.

A harmadik az előző évekhez hasonlóan Tolna majdnem kétmilliós hektáronkénti áraival. A legolcsóbban szántóterülethez jutni Nógrádban lehetett, itt kevesebb mint 840 ezer forintot kellett fizetni, de egymillió forint alatt maradtak az árak Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is. A legnagyobb árváltozás Zala, Komárom-Esztergom és Tolna megyét jellemezte 2019-ben.

3. ábra. A szántóföldek árai 2018-ban és 2019-ben Magyarország megyéiben.
Fotó: Takarék Termőföldindex

Járások szintjén, a Hajdúszoboszlói és a Hajdúböszörményi járásban a legdrágábbak a szántók előbbinél megközelítették a hektáronkénti hárommillió forintot, utóbbinál 2,8 millió forint körül alakultak. A legolcsóbb területeknek a Bélapátfalvai járás mellett a Pétervásárai és az Ózdi számítottak 2019-ben.

1.térkép. A szántóföldek átlagárai 2019-ben Magyarországon járásonként.
Fotó: Takarék Termőföldindex

Nagyok a különbségek a művelési ágak árdinamikájában

Nagy különbség mutatkozott tavaly a különböző művelési ágak árdinamikájában. Miközben a gyepek, rétek legelők esetében az árak 11,8 százalékkal emelkedtek, addig a szőlők esetében csökkentek. A szántók 6,2 százalékos áremelkedéssel álltak a második helyen, melyet az erdők és fásított területek követtek 3,4 százalékos árnövekedéssel, míg a gyümölcsösök csupán 1,1 százalékkal drágultak.

A különböző művelési ágak közül 2019-ben a legdrágábban a szőlők és gyümölcsösök cseréltek gazdát, mind a kettő esetében átlagosan 1,76 millió forintot kellett fizetni hektáronként.

Utánuk a szántóterületek következtek 1,59 millió forinttal, majd a gyepek, rétek, legelők 1 millió forinttal, illetve az erdők és fásított területek, ahol a hektáronként fizetendő összegek a 900 ezer forintot haladták meg.

A 2010 óta tartó felívelési ütem több művelési ág esetében is megtorpanni látszott 2019-ben, például a szőlők esetében, ahol az árak némi mérséklődése is megfigyelhető volt, de a gyümölcsösöknél is csak nagyon enyhe volt a drágulás. 2010 óta a szőlők ára 97 százalékkal nőtt 2019-re, míg a gyümölcsösöké 168 százalékkal.

Bár az áremelkedés üteme csökkent a szántóknál, valamint az erdők, fásított területek esetében, ott nagyobb lendületvesztés egyelőre nem látszott, előbbinél az árak 2010 óta 162 százalékkal, utóbbinál 106 százalékkal emelkedtek.

Továbbra is jelentős áremelkedés jellemezte a gyepek, rétek és legelők művelési ágat, a 2010-es árakhoz képest 146 százalékkal kellett többet fizetni értük 2019-ben.

4. ábra: Művelési ágak szerinti áralakulás 2008 és 2019 között.
Fotó: Takarék Termőföldindex

A legdrágábbnak számító művelési ágaknál régiós szinten is jelentős különbségek figyelhetők meg. A szőlők esetében például a legtöbbet a Közép-Dunántúlon kellett fizetni, hektáronként 2,7 millió forintot, míg a legkevesebbet az Észak-Alföldön kértek, 1,1 millió forintot.

A gyümölcsösök a Nyugat-Dunántúlon és az Észak-Alföldön kerültek a legtöbbe, ahol 1,9 millió forintot kellett fizetni hektáronként a területekért.

A gyepek, rétek és legelők Közép-Magyarországon bizonyultak a legdrágábbnak, 1,7 millió forintos átlagos hektáronkénti árukkal, míg a legkevesebbet, 804 ezer forintot Észak-Magyarországon kellett fizetni.

A különböző művelési ágak közül a korábbi évekhez hasonlóan szinte minden régióban a szőlők számítottak a legdrágábbnak 2019-ben is, kivételt csak az Alföld jelentett. A legtöbb helyen drágaságban a második helyen a gyümölcsösök álltak, míg a legolcsóbbnak az erdők és fásított területek számítottak, egyedül az Észak-Alföldön előzték meg árazásban a gyepeket, réteket és legelőket.

5. ábra: Művelési ágankénti átlagos árak régiós bontásban 2019-ben.
Fotó: Takarék Termőföldindex

Nem várható jelentősebb árcsökkenés

A koronavírus-járvány és az átmenetileg recesszióba csúszó világgazdasági helyzet ellenére, a Takarék Termőföldindex elemzői még komolyabb recesszió esetén sem számítanak az árszint jelentősebb csökkenésére. Önmagában egy gazdasági visszaeséstől nem várják a mezőgazdasági jövedelmek érezhető, a földárakra is kiható romlását.

A termőföld ára a történelmi tapasztalatok alapján lefelé rugalmatlan, vagyis még recessziós környezetben is legfeljebb stagnál, esetleg minimális mértékben csökken.

Nagyobb veszélyt a hozamszintek, a kamatok emelkedése jelenthetne, azonban ennek jelei egyelőre nem láthatóak. Keresleti oldalon a banki finanszírozási lehetőségek támogatják a földpiaci árak további lassú emelkedését, azonban az elemzők szerint a jelentősebb földár-emelkedés tényezői kimerülőben vannak.

A teljes elemzés a Takarék Index honlapján érhető el.

Forrás: 
Takarék Index

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A svájci csokoládégyárnak is bevételkiesést okozott a pandémia

A koronavírus-járvány 2020-ban rányomta a bélyegét Lindt & Sprüngli csokoládémanufaktúra eladásaira. A tavalyi év első felében több mint 6%-os csökkenés történt az értékesítésben, melyhez az utazási és egyéb járványügyi korlátozások nagymértékben hozzájárultak.

Az gazdák megélhetése a tét - történelmi méretű tüntetés Indiában

Az indiai kormány újra tárgyalásokat folytat az Új-Delhiben állomásozó több tízezer tüntetőből álló tömeg vezetőivel. Majd 2 hónapja tartanak a tüntetések Új-Delhiben, miután a kormány a gazdák megélhetését veszélyeztető új agrártörvényeket fogadott el.

Urban jungle - Házhoz szállítják a dísznövényeket

Urban jungle, urban gardening, plantlove, plantparents… csupán néhány új kifejezés, amelyek, még ha nem is kerültek át a köznyelvbe, az újdonságokra nyitott fiatalabb nemzedék által előszeretettel alkalmazott címkék lettek a Facebookon és az Instagramon. Az utóbbi években érzékelhetően megnőtt a növények, különösen a szobanövények népszerűsége.

Maszkok milliárdjai az óceánokban

Tavaly összesen 52 milliárd polipropilén eldobható maszkot gyártottak a világon. Becslések szerint ebből 1,56 milliárd arcmaszk már az óceánokat szennyezi.

A tejágazat is szenved a járványtól

A szlovák tejtermelők már többször is nehéz helyzetbe kerültek, és ez történt velük a koronavírus-járvány első hulláma alatt is. Egyebek között hiány alakult ki a számukra létfontosságú fertőtlenítőből, amellett a munkaerőhiány is sok fejtörést okozott nekik. A járvány teljesen felforgatta az árutermelést, és a tejtermelőknek minél gyorsabban igazodnia kellett a körülmények változásához.

Plantarium 2021: elképzelhető hogy ismét digitális lesz

A nagyszabású kertészeti kiállítás előkészületei már javában zajlanak. Csak márciusban tudnak végleges döntést hozni arról, hogy milyen formában kerül sor az eseményre.

Zölden, jót, olcsón és sokat termelni? - A digitális Zöld Hét fő kérdése

A koronavírus-járvány miatt idén első ízben került tisztán digitális formában megrendezésre Berlinben az Internationale Grüne Woche (IGW, Nemzetközi Zöld Hét), a világ egyik meghatározó élelmiszeripari és mezőgazdasági szakiállítása és fóruma. A két napos IGW Digital rendezvény január 20-án nyilvános online sajtótájékoztatóval vette kezdetét.

Az étkezési búza ármetamorfózisa

Tavaly óta rebesgették, januárban megtörtént. Az étkezési búzából készülő liszt árának az emeléséről van szó, amit az alapanyag drágulásával indokolnak. Korábban is megkísérelték már, de a pékek ellenállásán mindig megbukott az akció.

Javuló növényvédelmi kilátások

A hét végi erős hideghullám növényvédelmi szempontból nagyon jól jött, de csak pár napig tartott. Keddtől intenzív felmelegedés zajlik: újra tíz fok fölötti maximumok jellemzőek az országban, ez a túl enyhe idő azonban a növényi kultúráknak nem kedvező. A jövő hétre állhat vissza a hőmérséklet a télies szintre.

Új gazdálkodási környezet: támogatás, adózás, kockázatkezelés

Több ezer milliárd forintnyi uniós forrás, kedvezőbb adózási feltételek és csökkenő adminisztrációs terhek, valamint új kockázatkezelési rendszer is segíti a mezőgazdaság életét az elkövetkező években.