Back to top

Online étterem a nagy ukrán éhínség ételeivel

Ételek krumplihéjból, nyírfakéregből, kukoricacsutkából, ezekkel a fogásokkal emlékeztek meg a nagy ukrán éhínség áldozatiról a napokban. Egy virtuális étteremben mutatták be azokat az ételeket, amelyek megmentették az emberek életét, a szervezők ezzel hívták fel a figyelmet a történelmi eseményre.

A nagy éhínség áldozatainak emléknapjához kapcsolódóan november végén ukrán egyetemisták egy csoportja

online éttermet hozott létre, ahol olyan alapanyagokat és ételeket mutatnak be, amelyek  1932-1933-ban ezrek életét mentették meg akkor, amikor nem volt rendes élelem.

Bemutatják például a burgonyahéjból vagy szalmából készült palacsintát, nyírfakéregből és vízből készült tésztát és a kukoricacsutka levest is. Aki az ár feliratú fülre kattint, különféle információt kap arról, hogy az egyes ételek hogyan segítették az embereket a túlélésben a nagy éhínség idején, illetve egy kis videófilmet is láthat, amelyben túlélők emlékeznek vissza erre az időszakra.

A szalmás sütemények áránál többek között ez olvasható: "ukránok millióit mentette meg, akik túléltek az igazi ételek helyettesítőinek köszönhetően, mint „a szárított szalma, a romlott gyümölcsök, a burgonyahéj. Szó szerint csak az állatok után ettek" – olvasható a honlapon.

Amint azt a kampány szervezői, az Ukrán Vezetői Akadémia hallgatói hangsúlyozták,

céljuk az információk terjesztése az 1932-1933-as ukrajnai nagy éhínségről. Elmondták, hogy az áldozatok pontos száma még mindig nem ismert, ezért projektjüknek "Az 1932-es számon nem tartottak"  elnevezést adták. 

Egy korábbi, 2017-es megemlékezéshez kapcsolódó projektben el is készítették azokat az  ételeket, amelyek megmentették az embereket a nagy éhínség idején, és Izraelben, Belgiumban valamint Ukrajnában az utcai járókelők ismerkedhettek meg velük.

A kommunista időszakban Ukrajna három éhséghullámot szenvedett el: az 1920-as évek elején, majd az 1930-as években és 1946-1947-ben. A legtragikusabb következményeket az 1932 és 1933 közötti nagy éhínség okozta, amelyben becslések szerint naponta 25 000-en is meghalhattak.

A nagy éhínség Európa egyik legtermékenyebb országában következett be békeidőben, amikor a Szovjetunió hatalmas mennyiségű gabonát exportált.

Ukrajnában a megtermelt összes gabonát lefoglalták a szovjet hatóságok. A történészek szerint az éhínséget mesterségesen hozták létre azért, hogy megtörjék a paraszti ellenállást a kollektivizációval szemben, mert Ukrajnában volt a legnagyobb az ellenállás a tervvel szemben. Becslések szerint legalább 3,5 millió ember halt meg az éhínség idején.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu/horecatrends.pl

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Színes őszi immunerősítők

Elődeink a gyógyuláshoz, szépüléshez vagy éppen a főzéshez is gyakran hívták segítségül a természet gazdag kincsestárát, ami máig kíméletes és olcsó megoldás. Az őszi, színesedő erdőben tett kiránduláskor is sokféle immunerősítő termésre bukkanhatunk.

Mérgező a méhlegelő?

A Méhészet októberi számában olvashattunk egy cikket a napraforgóval kapcsolatos mérgezésekről. Ezzel, a legnagyobb területen tenyésző méhlegelőnkön tapasztalható méhveszteséggel kapcsolatban szeretnék megosztani egy másik, érdekes történetet.

Négy százalékkal nőtt a zöldség-gyümölcs fogyasztás az EU-ban

Bár az Európai Unióban továbbra sem éri az átlagos zöldség-gyümölcs fogyasztás az ajánlott napi 400 grammot, biztató növekedést mutatott ki a Freshfel Europe januárban kiadott felmérése. A friss zöldség és gyümölcs termelését, forgalmazását és fogyasztását elemző Consumption Monitor szerint 2017-hez képest 4 százalékos a növekedés.

Hatékonyságának kihasználásához megfelelő szabályozásra van szükség

A napjainkat behálózó innováció az élet minden területére, így az agráriumra is kihat. A precíziós gazdálkodásnak köszönhetően a modernizáció és digitalizáció begyűrűzött a mezőgazdaságba, s mostanra úgy tűnik, a drónoknak is egyre nagyobb jelentősége lesz a gazdaságokban. Alkalmasak monitorozásra, információgyűjtésre, és nemsokára remélhetőleg lehetőség nyílik arra is, hogy permetezzünk vele.

A vizsgált üzletek harmada vétett árfeltüntetési hibát 2020-ban

A fogyasztóvédelem tavaly mintegy ötezer bolt árfeltüntetési, áralkalmazási gyakorlatát ellenőrizte, a szakemberek közel 1700 helyszínen tapasztaltak hiányosságot. Termékekre vetítve jóval kedvezőbb volt az arány: a kereskedelmi egységekben vizsgált 600 ezer árucikknek mindössze 3 százalékánál merült fel kifogás.

Kimaxolt támogatások: 7537 milliárd forint a magyar vidék erősítésére

A Közös Agrárpolitika (KAP) első és második pilléres támogatásai, illetve a nemzeti társfinanszírozása révén 2027-ig 7537 milliárd forintnyi forrás áll rendelkezésre a mezőgazdaság és vidék fejlesztésére. Erről sajtótájékoztatón beszélt Nagy István agrárminiszter, Győrffy Balázs, a NAK elnöke és Jakab István, a Magosz elnöke.

Értékből értéket Tokaj-Hegyalján

Az ecetesedés borhiba, már ha nem borecetet készítünk. Az utóbbihoz ugyanis kívánatos jelenség. A borecetet már az ókori Görögországban is használták emésztési gondok enyhítésére, napjainkra pedig tudományos vizsgálatok igazolták az emberi szervezetre gyakorolt számos kedvező hatását. A Borecet Műveknél évente 50 ezer liter borecetet készítenek Bodrogkeresztúron.

Kalászosok őszi gyomirtása?

Munícióval látta el azokat a gazdákat az FMC-Agro Hungária Kft. akik bekapcsolódtak az elsősorban növényvédelmi kérdéseket boncolgató online konferenciába. Így kerültek terítékre az őszi kalászosok, a kukorica, a napraforgó vagy éppen a repce.

Segítséget kérnek a méhek és a gazdák nevében

Európai polgári kezdeményezés indult az „életigenlő, beporzóbarát mezőgazdaság” érdekében. A szervezők szerint most kell rávenni az Európai Uniót, hogy csak olyan mezőgazdaságot támogasson, ami megvédi a méheket. Ennek érdekében nemzetközi petíciót indítottak és kérik, minél többen írják azt alá.

A francia kormány is ösztönzi a közvetlen értékesítést

Mintegy 8000 mezőgazdasági, kertészeti termelő szerepel azon az online felületen, amelyet a helyi gazdák és főként a városlakó fogyasztók egymásra találása céljából indított a francia kormány. A Friss és helyi (Frais et local) nevű honlapon a termékek árusítóhelyeit is feltüntették, hogy mindenki megtalálja az otthonához legközelebbit.