Back to top

Leáldozott a sertevadnak

Az afrikai sertéspestis elleni védekezés új szintre lépett azzal, hogy az EU-s ASP stratégia tavaly áprilisi módosítása minden tagállamot arra kötelezett, megalkossák a nemzeti akcióterv összeállítását a vaddisznóállomány szabályozásáról.

Az Európa-szerte terjeszkedő kór számos országban felütötte a fejét, hazánkban eleinte a keleti országrészben terjedt el, majd fokozatosan átterjedt a Dunántúlra is.

A vaddisznóállományban terjedő betegség egyelőre a hazai házisertés-állományban nem mutatkozott, de ennek megelőzésére, valamint a világszerte hatalmas kárt okozó betegség ellenőrzés alatt tartása és mielőbbi felszámolása céljából jött létre az akcióterv.

A vaddisznóállomány jelentős szerepet játszik az ASP terjedésében, ezért az állomány csökkentése elengedhetetlen. A most megjelent Nemzeti Akcióterv részét képezi Magyarország ASP Mentesítési Tervének. A 2021-2025. időszakra szóló, irányadó dokumentumot a közösségi elvárásokat, valamint a hazai sajátosságokat is figyelembe véve dolgozta ki a Nemzeti Klasszikus Sertéspestis és Afrikai Sertéspestis Szakértői Csoporton belül működő ASP Akciócsoport. A grémium vegyes összetételének köszönhetően az állategészségügy, a vadgazdálkodás és a vadbiológia szempontjai egyaránt érvényesülnek az elfogadott tervben.

Az akciótervben foglaltak szerint a vaddisznó-állománysűrűségét 2025. február 28-ig 0,5 vaddisznó/km2-re (0,5 vaddisznó/100 hektár) kell mérsékelni.

Ennek elérésben jelentős feladat hárul a vadásztársadalomra, a vadaskertek és vadfarmok üzemeltetőre, illetve a vadászati hatóságokra.

Lényeges újdonság, hogy a vadászatra jogosultaknak megvan az a lehetősége, hogy maguk választhatják meg a terület adottságainak és a saját lehetőségeiknek leginkább megfelelő módszereket, eljárásokat. Emellett szükség esetén, az akcióterv alapján felállítandó tanácsadói hálózat segítségét is igénybe vehetik.

A szervezetekre vonatkozó legfontosabb feladatok és azok határideje:

„Vadászatra jogosultak feladatai:
- Minden vadászatra jogosultnak hosszú távú, többéves tervet kell készítenie arról, hogy milyen intézkedésekkel éri el a 2025. február 28-ig megkövetelt 0,5 vaddisznó/km2 (0,5 vaddisznó/100 hektár) állománysűrűséget. A tervet a területi vadászati hatóságnak kell benyújtani 2021. március 31-ig.
- Minden vadászatra jogosultnak – a szigorúan korlátozott területbe tartozók kivételével – éves tervet kell készítenie a 2021/2022-es és az azt követő vadászati évekre arról, hogy miként tesz eleget az ASP mentesítési terv diagnosztikai kilövésekre vonatkozó előírásainak. A tervet a területi vadászati hatóságnak kell benyújtani, az idei évben március 31-ig, a jövő évtől kezdve március 15-ig.

Területi vadászati hatóságok feladatai:
- Az egységesség érdekében minden területi vadászati hatóságnak írásban kell közölnie a vadászatra jogosultakkal, hogy milyen adatokat és milyen formátumban vár el a fenti tervekkel kapcsolatban. Határidő: 2021. február 28. Amennyiben a hatóság az adatszolgáltatás adatkörén vagy formátumán módosítani szeretne, azt az adott évben legkésőbb január 31-ig jeleznie kell az érintettek felé.
- Minden területi vadászati hatóságnak jóvá kell hagynia a vadászatra jogosultak által benyújtott terveket, határideje minden évben április 30.

Vaddisznót (is) tartó vadaskertek és vadfarmok üzemeltetőinek feladatai:
- A vaddisznót (is) tartó vadaskertek és vadfarmok üzemeltetőinek 2021. március 31-ig írásos szerződéssel kell gondoskodniuk a vadállomány állatorvosi ellátásáról.
- Létesítményükre kidolgozott – és az ellátó állatorvos ellenjegyzésével is ellátott – járványügyi szabályzatot kell készíteniük és jóváhagyásra benyújtaniuk a Helyi Járványvédelmi Központ (HJK) vezetőjének, annak hiányában a megyei főállatorvosnak. A járványügyi szabályzatnak tartalmaznia kell a létesítményben maximálisan tartható vaddisznó-létszámot, a létesítmény vonatkozásában a befelé és kifelé irányuló forgalom szabályozását, valamint az ASP esetleges megállapítása esetén a vaddisznóállomány felszámolásának eljárásrendjét. Határidő: 2021. április 30.” – olvasható a Nébih oldalán.

A hír a vadásztársadalomban egyre nagyobb felháborodást kelt, ugyanis az amúgy is homályos, jelentős becslési eltéréssel bíró hazai vaddisznó-állománynagyság mellett ekkora mértékű apasztás azontúl, hogy nem is kis, már-már emberfeletti feladat, olyan következményeket vonhat maga után, hogy a későbbiekre nézve jó ideig a vadásztársadalom nem is emelhet vaddisznóra puskát, mert egész egyszerűen, ha nem is eltűnik, de minimalizálóik jelenléte az országban.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Öreg bükk a Stájeroknál

A Kőszegi-hegységben az Országos Kéktúra útvonalon haladva, a Stájer-házak közelében vezet az Öreg bükk Tanösvény. Ha nyugatról az Írott-kő felől, illetve közelebbről a Hörmann-forrástól érkezünk, először ahhoz az állomásához jutunk, ahol forgatható kockák segítségével megismerkedhetünk a Kőszegi-hegységet borító erdők világával.

Célegyenesben a világkiállítás

Közel két éve beszélgettünk legutóbb dr. Kovács Zoltánnal a 2021-es „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás kormánybiztosi kinevezésének apropóján. Azóta is folyamatosak a munkálatok: a Hungexpo teljes területe megújul, ahogyan a rendezvény kiemelt vidéki helyszíneinek gyűjteményei is, a szakmai konferenciák és programok kidolgozása pedig jelenleg is zajlik.

Népszerű a török paprika

Törökország tavaly 35%-kal több paprikát szállított külföldre, annak ellenére, hogy 111 Európába érkező tételt kifogásoltak a határérték feletti rovarölőszer-maradvány miatt.

Tarolt a szalmonellás csirke Nagy-Britanniában

Több százan, köztük sok kisgyerek súlyosan megbetegedett, miután szalmonellával fertőzött lengyel import baromfihúst evett, és egy halálos áldozatot is követelt az olcsó panírozott csirke.

Versenyben a fás betegségekkel

Az utóbbi évtizedekben mind több korai tőkepusztulás következik be a szőlőkben. A fás betegségek ellen egyelőre nem tudunk növényvédő szerrel védekezni, de más segítséget adhatunk a tőkéknek. Erről szólt a Malagrow Kft. webináriuma, ahol egy új készítményt mutattak be, amely serkenti a szállítónyalábok fejlődését.

Karantén károsítók a szőlőben, avagy mit is jelent a növényegészségügyi zárlat

Az elmúlt évtizedben már megismerkedhettünk a növény­egészségügyi zárlat fogalmával, ennek lényegét nagyjából minden szakmabeli ismeri. A köznapibb kifejezések, például a „borvidék zárlata” azonban számos tévhitnek, rémhírnek adtak táptalajt, így nem árt, ha egy szakfolyóirat hasábjain újra tisztázzuk, mit jelent a bejelentési kötelezettség és a hatósági zárlat.

Késnek a banánszállítmányok

Az Atlanti-óceánon tomboló viharok, illetve a világjárvány miatti logisztikai fennakadások miatt akadozik a banánkereskedelem – számolt be róla a fruchthandel.de portál.

Megfejtették a növényi immunrendszer egyik titkát?

Nemzetközi kutatócsoport vizsgálta a növényi immunrendszer molekuáris mechanizmusait. Összefüggést találtak a növekedési erély és a kórokozókkal szembeni ellenállás között.

Az Európai Unió búzaföldjei átvészelték a fagyokat

Az Európában két héttel ezelőtt tapasztalt hirtelen lehűlés és fagyok nem valószínű, hogy súlyos károkat okoztak volna a búzaföldeken. Ez köszönhető a növény fagytűrő képességének és a helyenkénti hótakarónak, ami óvta a búzát a fagykártól – állítják elemzők és kereskedők.

Bajban a spanyol olajbogyó-termesztők

80 százalékkal csökkent a spanyol olívaolaj exportja az Egyesült Államokba, mióta Donald Trump 25 százalékos vámot vetett ki rá, megtorolva ezzel az Airbus-nak nyújtott uniós támogatást. Joe Biden érkezése a Fehér Házba nem hozott változást, a tarifa továbbra is érvényes. A García de la Cruz testvérek csúcsminőségű termékei tartják magukat, mivel nem árérzékenyek, de megfizethetőbb termékeik nem kelendőek.