Back to top

Megalakult az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központja

Az Állatorvostudományi Egyetem (ÁTE) új szervezeti egységeként január elsején kezdte meg működését az Állatvédelmi Központ, amelynek feladata az edukáció mellett, hogy tudományos hátteret biztosítson az állatvédelem területén dolgozó valamennyi szereplőnek - hangzott el az intézményt bemutató budapesti sajtótájékoztatón.

Az új jogi, elemző és módszertani központ az állatvédelemmel foglalkozó valamennyi tudományágat összefogja. Feladata, hogy a tudomány oldaláról támogassa a hazai állatvédelem fejlődését, hozzájáruljon a társadalmi szemléletformáláshoz, a felelős állattartás fontosságának tudatosításához - emelte ki az online is közvetített eseményen Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora.

Mint hangsúlyozta, az állatvédelem egy komplex, tudományágakon átívelő terület, ennek megfelelően az új központban az állatvédelem multidiszciplináris kutatását és oktatását végzik, többek között állatorvosok és jogászok bevonásával.

Hozzátette, hogy az ÁTE a hazai állatvédelmi kutatások és szakemberképzés legfontosabb helyszíne, ahol már 2017 óta kötelező tárgy az állatvédelem az elsőéves hallgatóknak. A negyedéves állatorvos hallgatók 2021-től új kötelező tárgyként összehasonlító állatvédelmet is hallgatnak magyarul és angolul az új központ keretei között. A már végzett állatorvosok számára pedig hamarosan megteremtik az állatvédelmi szakállatorvos képzés feltételeit.

Sótonyi Péter kitért arra is, hogy az állatvédelemben sokszor kizárólag a társállatokra koncentrálnak, pedig a gazdasági haszonállatok védelme ugyanolyan fontos feladat.

Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos beszédében a felelős állattartás fontosságára hívta fel a figyelmet. Mérföldkőnek nevezte az állatvédelem tekintetében a központot, amelynek célja, hogy tudományos és szakmai alapon támogassa az állatok védelmében tett intézkedéseket. Mint mondta, fel kell lépni az állatok érdekében, szót kell emelni a felelős állattartás mellett, és minden eszközzel küzdeni kell az illegális szaporítók, a gondatlan állattartók és az állatkínzók ellen.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Madárodúk és -etetők

A hideg beköszöntével nem szabad megfeledkeznünk a természet apró csodáiról, hazánk énekesmadarairól. Ilyenkor számos példányuk behúzódik a településekre, ott keres élelmet. Ennek apropóján indította útjára madárodú és madáretető kihelyezési akcióprogramját az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás október közepén, Kittenberger Kálmán nagymarosi házában.

Varázsoljunk tavaszt: március elsejei népszokás

A március elsején beköszöntő naptári tavaszt egy kedves hagyománnyal várhatjuk, illetve marasztalhatjuk. Mivel egyébként is kicsit szeszélyes időszakról van szó, egy kis „varázslás” csak segíthet.

Emberrablók keserítik meg a nigériai gazdák életét

Emberrablók törtek be egy délnyugat-nigériai baromfitelepre, ahonnan elhurcolták többek között a gazdaság tulajdonosának fiát, Ayodeji Emmanuelt is. A 24 éves férfi elengedéséért cserébe 100 millió nairát, azaz mintegy 77 millió forintot követelnek.

Gigantikus méretű takarmánygyár építését tervezik

A piacvezető brit sertés és baromfi takarmánygyártó, az ABN egy olyan hatalmas, a legmodernebb technológiákon alapuló üzemet kíván megépíteni, mely kulcsszerepet töltene be az Egyesült Királyság élelmiszerellátási-láncában.

Bővülő odútelepek

A NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészete tavaly öt erdészkerületben, a Sóstói-erdőben, valamint Tiszatelek, Kállósemjén, Nagykálló és Nagyszállás térségében létesített odútelepeket. Olyan fiatal erdőkben helyezték el az odúkat, ahol a fákon még nem találnak természetes búvóhelyet a madarak. A szárnyasok részéről „komoly volt az „érdeklődés”, hiszen 90%-os lakottságot jegyeztek fel a szakemberek.

Melyik bárány kerül a húsvéti tányérba?

A tél dereka a bárányok születésének időszaka. Így van ez a Hortobágyon is, ahol az ország legnagyobb racka állományát tartják. A legjobb genetikai adottságú bárányok a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. törzsállományát gyarapítják majd, míg a többiek húsvétra „elkészülnek”, és tányérba kerülnek.

Egy elvadult ausztrál juhról 35 kiló gyapjút nyírtak le

Baarack – így nevezték el azt a vadon élő juhot, melyet egy ausztrál erdőben találtak megmentői, betegen. Egy állatmenhelyre szállították, ahol megszabadították irgalmatlan gyapjától, sőt, azóta már be is illeszkedett a többi mentett juh közé.

Rendkívüli támogatást kaphatnak a magánalapítású állatkertek

Az Agrárminisztérium szakmai támogatásával a Magyar Állatkertek Szövetsége (MÁSZ) létrehozott egy - a szövetség tagjainak felajánlásaiból visszatérítendő támogatás alapjául szolgáló - több millió forint értékű pénzügyi keretet, melyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) egy ugyanolyan összegű, vissza nem térítendő kormányzati támogatással növel.

Újabb egység bukott meg a Nébih vágóhídellenőrzés sorozatán

A központi vágóhídellenőrzés-sorozaton ismét súlyos higiéniai-, valamint élelmiszerbiztonsági jogsértéseket tártak fel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei egy Pest megyei egység vizsgálatakor. Az üzemben tapasztaltak miatt a hatóság azonnali hatállyal felfüggesztette a létesítmény tevékenységét, valamint több mint 12 tonna jelöletlen, nem nyomon követhető élelmiszer tételt vont ki a forgalomból.

Először láttak sárga pingvint az Atlanti-óceán déli részén

Természetfotósok első alkalommal láttak olyan pingvint, mely nem fekete-fehér volt, hanem sárga és fehér színekben pompázott a közel 120 000 pingvin között egy dél-georgiai szigeten, az Atlanti-óceán déli részén.