A nagyböjt negyven napja Jézus negyven napos pusztaságban töltött szenvedését jelképezi.
A IV. században a böjt már általános volt a keresztény világban. Az emberek húsvét ünnepére készültek, a keresztségre, és a bűnösök nyilvános nagycsütörtöki feloldozására. Hamvazószerda a VII. században vette kezdetét, ekkor még a böjt nem volt olyan szigorú, mint a XI. században. Volt olyan, aki negyven napon át mindössze negyven alkalommal evett, de az sem volt mindegy, hogy mit vettek magukhoz az emberek.
A böjt szabályainak enyhítése a második vatikáni zsinat után következett be; az egyházi szabályok szerint már nem kellett 40 napon át mindent megvonniuk maguktól a böjtölőknek, csak hamvazószerdára és nagypéntekre írt elő szigorú böjtöt: 18 és 60 év közötti hívek csak háromszor étkezhettek, ebből csak egyszer lakhattak jól.
A lelki „tápláléknak” szintén fontos szerepe volt, középpontba került a bűnbánás. A nagyhét, más nevén a fekete hét (húsvét előtti hét) kifejezetten a bűnbánat ideje volt. Szokás volt Jézus keresése, a Megváltó szobrának elrejtetése, amit az útszéli kereszteknél kerestek. Emellett napjainkig fennáll a nagypénteki és a nagyszombati kálváriára járás, a keresztúti ájtatosság.
A negyven napos böjt közben a hívők természetesen készültek a húsvétra, például kitakarították a házakat (a húsvéti nagytakarítás ma is létező hagyomány). Nagyszombat megjöttével pedig megkezdődhetett a sonka és tojás főzése, hiszen ezen a napon hivatalosan is véget ér a böjt, és el jő húsvét, Jézus feltámadásának ünnepe.
Facebook
Twitter
Google+
LinkedIn
Print Mail
Print PDF
